Különleges helyzetekTehetséges gyerek

Adj teret a tehetségnek!

Amikor gyerekek zenélnek gyerekeknek

Immár három Kölöknet koncerten vagyunk túl, ahol tehetséges muzsikus palánták mutatják be náluk is kisebb gyerekeknek, miből lesz a cserebogár. A Magyar Villamos Művek Zrt. által támogatott Adj teret a tehetségnek program keretében, mint arról már tudósítottunk, 16 tehetséges fiatal nyert lehetőséget arra, hogy néhány hétvégén a Millenáris Fogadójában megmutassa, mit tud.

A legelső koncerten a 16 jelentkező közül a második legfiatalabb, Székely Áron mutatkozhatott be. Áron mindössze 9 éves, és alig két éve, 2009 szeptemberében kezdett klasszikus gitárt tanulni a csepeli Fasang Árpád Zeneiskolában, Kozma István kezei alatt. A kisfiú kezében a gitár szinte akkora, mint ő maga, de nem hagyja magát legyűrni. Már a koncert előtti próbán is olyan szépen pengeti a húrokat a színpadon, hogy a még csak kószáló közönség önkéntelenül is tapsra fakad.

Őt követően Haraszti Rajmund lépett fel és adott elő egy nem könnyű Kodály darabot. Rajmund – a soproni zeneiskolai élet oszlopos tagja - 10 évesen kezdett klarinétozni a soproni Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, ahol Schmuck Éva Zita tanárnőnél tanult 2011-ig, jelenleg Prágay-Szabó Tamás tanítja. Bár legszívesebben romantikus zenét játszik, de a 20. századi zene sincs távol tőle, ahogy azt az előadott mű mutatja.

Az október 16-i vasárnapon a második Kölöknet koncert előtt a Csoki koncert keretében Liszt Ferenc rapszódiákat adott elő Mocsári Károly és Kerek Erzsébet négykezes formában. A nagyszámú hallgatóságban, ahogy az ilyen csoki koncerteken lenni szokott, elsősorban a 0-6 éves korosztály szerepeltette magát. Éppen ezért nem csoda, hogy kissé elfáradtak a Liszt rapszódiák végére és kezdtek zsibongani, de csak addig, míg a Kölöknet koncertek legfiatalabb résztvevője a színpadra nem lépett. Nánási Péter Ádám, aki csak most decemberben lesz 8 éves és még csak egy éve furulyázik, úgy fújta a pikulát, mintha már 4-5 éve ezt tanulná. A zsibongó terem egy másodperc alatt lecsendesedett és az aprónép füle szinte megnyúlt, többen feltérdeltek, felálltak, hogy még jobban lássanak. Olyan áhítattal hallgatták a kicsik a velük szinte egykorú kisfiút, hogy valószínűleg a légy zümmögése is hallatszott volna, ha betévedt volna egy ilyen a terembe. Nánási Péter is, mint az őt követő másik két fiatal muzsikus, a szegedi Király König Péter zeneiskolából jött. Tanára Paragi Jenő, aki egyben a zeneiskola igazgatója is.  Péter, annak ellenére, hogy a kiválasztott 16 fiatal közül a legfiatalabb, már túl van az első saját maga által írt zeneművén, egy guige-en is – tudjuk meg tanárától.

Az őt követő Martin Bogdán hat éve tanul zongorázni Hotziné Ördögh Margit tanárnőtől. Bogdán egy Liszt és egy Bartók darabbal mutatkozik be. Nagy elhivatottság jellemzi, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az első tanévet még hangszer nélkül végezte el. Saját magának rajzolt billentyűzeten gyakorolt, akárcsak Liszt Ferenc a hosszú útjain a postakocsiban. A mai napig nem rendelkeznek saját hangszerrel, ezért a család pianínót bérel, mert nem múlhat el egy nap anélkül, hogy Bogdán le ne ülne a zongorához.

A harmadik előadó Tóth Bettina hat éve hárfázik Gorbunova Natália tanárnőnél. Lukácsházy Győző kérdéseire válaszolva azt is megtudjuk tőle, hogy azért választotta a hárfát, mert éppen a szomszédban lakott a hárfatanárnő. Hogy nem volt rossz választás, az kiderül az általa előadott két poetikus francia darabból. A koncert mind a szülők, mind a gyerekek körében osztatlan sikert aratott, a szemfülesebbje arra is sort kerített, hogy közelebbről is megismerkedjen a hangszerekkel.

A harmadik Kölöknet koncertre október 22-én került sor az Alma együttes koncertje után. Oláh Patrik Salgótarjánból érkezett és tőle sem áll távol a kisebb komponálás. Hat éves kora óta hegedül, tanára Tóth Tibor. Patrik idén felvételt nyert a Snétberger Ferenc által alapított Roma Zenei Szakkollégiumba. Lendületes előadását kicsi, nagy, jegyszedő és teremőr általános lelkesedéssel fogadta. Mint megtudtuk tőle, annyira szeret hegedülni, hogy nem fáj a szíve, ha nem jut idő a focira.

Ezek a tehetséges fiatalok több díjat is nyertek és többször is felléptek már, de ez az első alkalom számukra is, hogy kifejezetten kisgyerekeknek adhatják elő tudományukat. A nézőtéren kuporgó kisgyerekeknek is valószínűleg ez volt az első alkalom, hogy szinte velük egykorú gyerekeket hallgathattak igen magas színvonalon zenélni. Többük bizony imitálta is a zongora, furulya játékot. Csillogó szemükből és hatalmasra nőtt fülükből ítélve, biztosan lesznek néhányan, akik meg fognak próbálkozni a hangszeres zenéléssel.

A koncertekről felvételek is készültek, vágott változatuk megtekinthetők a Youtube-on. Aki a koncertek teljes hosszára kíváncsi, kattintson az alábbi videókra.

2011. október 15. - Székely Áron és Haraszti Rajmund fellépése

2011. október 16. - Nánási Péter Ádám, Martin Bogdán és Tóth Bettina fellépése

---

A következő Kölöknet koncertek időpontjai:

  • 2011. november 12. szombat – Millenáris Fogadó, a Kolompos táncház előtt, 10:30-kor Kuttner Fruzsina, citerás, a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója lép színpadra
  • 2011 november 20. vasárnap - Millenáris, Fogadó - 12:00-tól, a Csoki koncert után fellépnek Jánoki Márió (zongora), Somorjai Kinga (hárfa) és Tóth Kinga (fuvola).
  • 2011. december 03. szombat - Millenáris Fogadó - 10:30-tól, Szalóki Ági koncertje előtt énekel Orbán Fanni.
  • 2011. december 17. szombat - Millenáris Fogadó - 10.30-tól, Bátky András lemezbemutató koncertje előtt lépnek a színpadra Somogyi Barnabás (hegedű) és Harmos Szilvia (fuvola).
  • 2011. december 18, vasárnap - Millenáris Fogadó - 12.00-tól, a Csoki koncert után három zongorista zenél a közönségnek: Brindzik Borbála, Kovács Benjámin és Tóth Tamás Bendegúz.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

2011 október 25. Szilágyi Diána

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás