Különleges helyzetek

Szembenézni a betegséggel – Bátor Tábor az igazi hősöknek

A gyermekkorban diagnosztizált súlyos vagy krónikus megbetegedések az egész család életét gyökeresen megváltoztatják. A betegség elleni harcban, a megfelelő egészségügyi ellátás mellett, a gyermek és családja lelki állapotának, stresszkezelő képességének is óriási szerepe van.  A Bátor Tábor Alapítvány, egyedülálló programjain keresztül, olyan támogatást nyújt a családoknak, amely segítségével pszichológiai erejüket, önmagukba vetett hitüket nyerhetik vissza, így könnyebben tudnak szembenézni a betegség által okozott nehézségekkel.

A betegség következményei és a kórházi kezelések nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagyon megterhelhetik a gyermeket, hiszen el kell fogadnia az új helyzetet, testének átalakulását, hogy korábbi szokásain változtatnia kell. Ilyenkor kevesebbet találkozhat osztálytársaival, barátaival, kortárs kapcsolatai meggyengülhetnek. A környezet segítő szándéka ellenére, a gyermek a „beteg szerepben” ragadhat, stigmatizálódhat. Ebben a helyzetben könnyű megszoknia a passzivitást, lecsökken a kezdeményező készsége, hiszen neki „úgysem szabad” szinte semmit csinálni, mert beteg. Az új élmények, kihívások hiánya miatt a gyermek egy idő után maga is elhiheti, hogy nem képes önállóan véghezvinni dolgokat, emiatt alacsony lesz önbecsülése, énképe negatívvá válhat.

Az önmagunkba vetett hit ereje

A reális és pozitív énkép gyermekkorban különösen nagy szerepet játszik a tanulásban, a felnőttkorban is fontos készségek kialakításában. Az önbecsülés, az önmagunkba vetett hit segít az élet során felmerülő akadályok, kihívások leküzdésében. Azok a gyerekek, akik tisztában vannak saját erősségeikkel és gyengeségeikkel könnyebben kezelik a konfliktusokat, aktív problémamegoldó stratégiákat alkalmaznak, általában realistábbak és optimistábbak. A negatív önkép ezzel szemben könnyen vezethet szorongáshoz, frusztrációhoz. Az alacsony önbecsülésű gyermekek gyakran úgy látják, hogy nem képesek megoldani a problémákat, ezért inkább a kivonulást, passzivitást választják, amely a társas kapcsolatok elszegényedéséhez, sorozatos kudarcokhoz, negatív hangulathoz vezethet.

 

Hogyan segít a Bátor Tábor?

A fent leírt ördögi kör kialakulása ellen nyújt segítséget a családoknak a Bátor Tábor Alapítvány, ahol egy olyan módszert dolgoztak ki, amely bizonyítottan segíti a gyermekeket abban, hogy kilépjenek a passzív, beteg szerepből, növeljék önbecsülésüket, újra képesnek érezzék magukat a mindennapi életben megjelenő kihívások teljesítésére, betegség leküzdésére.  

Az alapítványról

A Bátor Tábor Alapítvány 2001 óta szervez ingyenes, élményterápiás táborokat súlyos és krónikus betegséggel élő gyermekek számára. Ez alatt az időszak alatt több, mint 6000 onkológiai betegséggel, diabétesszel, hemofíliával és krónikus ízületi gyulladással élő gyermek és családtagjaik vettek részt az Alapítvány táboraiban. A hatvani táborhelyen megrendezésre kerülő táborokban, képzett önkéntesek segítségével valósítják meg az élményterápiás programokat. Nyáron egyhetes turnusokra várják a 7 és 13, illetve a 13 és 18 év közötti gyermekeket, fiatalokat. Tavasszal és ősszel pedig 4 napos testvér, illetve családi táborokban vehetnek részt a gyermekek és családjaik.

 

A táborban használt terápiás rekreáció módszerének lényege, hogy olyan egyéni vagy csoportos, játékos kihívások elé állítják a gyerekeket, amelyben örömüket lelik és sikerélményt szerezhetnek, ezáltal megerősítést nyernek, amely jótékony hatással van önbizalmukra, elősegíti pozitív énképük kialakulását. A módszer tehát abban segít, hogy a gyerekek kitágítsák saját határaikat, (újra)felfedezzék, hogy mire is képesek valójában, tudatosítsák magukban erősségeiket.

A tábor előtt az önkéntesek (tábori nevükön: cimborák) többnapos felkészítésen vesznek részt, ahol tapasztalt trénerektől sajátítják el a terápiás rekreáció lényegét, felkészülnek a gyerekek fogadására, a programokra.

A megérkezéskor még sokszor félénk, megszeppent táborozók néhány óra, 1-2 nap elteltével önfeledten merülnek el a játékos kihívások tengerében. Az íjászpálya, a kézműves foglalkozás, a magas-kötélpálya és a többi program mind-mind lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekek új helyzetekben, új szerepekben próbálhassák ki magukat, sikerélményeket szerezzenek és közben új barátságok szülessenek. Hiszen az egyéni sikeren túl a tábor egyik legfontosabb hozadéka, hogy a gyerekek olyan kortársakkal találkozhatnak, akik hasonló helyzetben vannak, hasonló dolgokon mentek keresztül, ezáltal megerősödhet bennük az érzés, hogy nincsenek egyedül, toleránsabbá válhatnak. A csoportos helyzetekben lehetőségük van fejleszteni együttműködési készségüket, szurkolhatnak, bátoríthatják a többieket. Az önkéntesek támogató közeget nyújtanak, és odafigyelnek, arra hogy a gyerekeket egyéni, számukra kihívást jelentő helyzetek elé állítsák, miközben az egészségügyi biztonságról szakképzett orvosok és ápolók gondoskodnak a tábor egész ideje alatt.

Egy hét alatt, a közös élményeken keresztül, egy igazi közösség kovácsolódik össze. A programok, játékok, beszélgetések életre szóló emlékként maradnak meg a gyerekekben és az önkéntesekben is. A Bátor Tábor hosszú távú hatásairól pedig már a családtagok mesélnek:

„Luca önállóbb lett és ezt tartja azóta is. Bátrabban megy bele ismeretlen helyzetekbe, de változatlanul körültekintő. Bátrabban kezdeményez, önbizalma, önelfogadása sokat erősödött. Én is nyugodtabban, bátrabban engedem el Őt. Hagyom, hogy önállóan döntsön, tegyen meg dolgokat. Megtapasztalt ott, védett környezetben, egyfajta szabadságot, önállóságot, és ezt haza is hozta. Ő is és mi is örülünk ennek a fejlődésnek, amit megélünk a tábor óta már itthon is.”

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás