Különleges helyzetek

Magyar anyukák kitalálták, fogyatékkal élő és egészséges gyerekek játszanak vele

Öt hazai város játszóterein játszhatnak együtt magyar anyukák ötlete alapján fejlesztett játékokkal fogyatékkal élő és egészséges gyerekek. Az egyedülálló, integrált játszótéri játékokat a GE Volunteers Grant pályázaton nyert támogatással telepítik Budapesten, Kisvárdán, Hajdúböszörményben, Nagykanizsán és Zalaegerszegen.

Több tízezer fogyatékkal élő gyermeket nevelnek jelenleg Magyarországon, sokuk számára nehézséget okoz, hogy igénybe vegyék a játszótéri játékokat, beilleszkedjenek a közösségükbe. A probléma megszüntetésére öt édesanya által alapított MagikMe nevű hazai vállalkozás olyan játszótéri eszközöket tervez, amelyeken a fogyatékkal élő gyerekek együtt tudnak játszani egészséges társaikkal. „Minden huszadik családban találunk egy fogyatékkal élő gyermeket. Az integrált játszótéri játékok lehetőséget adnak arra, hogy a fogyatékkal élő és egészséges gyerekek, illetve családjaik megtalálják az együttjátszás, valamint az együttműködés örömét először a játszótéren, később az élet más-más területén.” – fejtette ki Harsányi Eszter, a MagikMe egyik alapítója.

Annak érdekében, hogy minél több gyermek számára elérhetőek legyenek a speciális játékok, az Unicef hivatalos partnereként működő, az eltérő fejlődésű gyerekek fejlesztését célzó Kincs-Ő Közhasznú Alapítvány a GE Fényforrás üzletágával együttműködésben indult a GE Volunteers Grant pályázatán. A pályázaton elnyert több mint 3,5 millió forint segítségével minden egyes városban telepítenek játszótéri játékot, ahol az üzletág telephelyei megtalálhatók. A vállalat az anyagi támogatáson túl önkéntes munkával is támogatja a kezdeményezést. A GE önkénteseinek segítségével az első játszóteret 2016. április 7-én Újpesten bővítik ki a fogyatékkal élő gyermekek számára is használható „Pillangó” fantázianevű játékkal. A speciális négylábú libikókán két fogyatékkal élő gyerek hason fekve és két egészséges ülő gyerek játszhat közösen. A budapesti kezdeményezést követően az év folyamán kerül sor további játszótéri játékok kihelyezésére Kisvárdán, Hajdúböszörményen, Nagykanizsán és Zalaegerszegen.

Az ENSZ Közgyűlésének 1985-ben hozott döntése óta december 5-e az önkéntesek nemzetközi napja. A világnap alkalmából december 3-án világszerte a cég 13 üzemének több mint ezer munkatársa csatlakozik önkéntességi kezdeményezéseinkhez, hogy jobbá tegyék közösségük életét. Idehaza budapesti, kisvárdai, nagykanizsai és zalaegerszegi gyárunk munkatársai járultak hozzá  önkéntesként a jó ügyhöz.

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás