Különleges helyzetekKölöknet mesék

Különleges gyerek meseíró pályázat - OKLEVELES

Nyakas Istvánné Mária: A szív színei

A Nyár báltermében a Tücsök zenekar játszott. A zenére a Napsugár a Szél Tündérrel táncolt. Velük vigadtak a katicák, a pillangók, s a színes virágok, vidáman kergetőztek az Illat Királyok. A piruló a Pipacshoz szégyenlősen bújt a csillogó Ezüstkék Boglárka, a Kis Tűzlepke délcegen mosolyogott Réti Imolára. Kamilla kisasszony nemes úrhölgy, a mező legfinomabb virága, dadája a Nappali Pávaszem vigyázott a kékvérű dámára.

Csodálkozva nézett körül a Sárga Gyújtoványfű, még sohasem volt ilyen szép bálban, csak a Tövises Iglice szomorkodott, hogy szúrós szára miatt nem viszi táncba senki se. Virágját bontogatta a Bodorka, fehér, rózsaszín, lila, úgy hiszi nemsokára ő lesz a rét ura. Aranka apró virágú ruhában érkezett, új hír után kutat, fel is kúszik fűre és minden virágra, na meg a lábam szárára. Lehajoltam hozzá, s elmesélte a mező nagy talányát. 

Marci és Manci Nagymamánál nyaraltak, amikor egy pillangó repült az udvarba, ott, ahol a két gyerek játszott. A pille menedéket keresett, amit meg is talált Manci vállán. A kislány ijedtében egy mozdulattal a porba seperte az apró rovart. Marci a lepke segítségére sietett.

- Nem szabad így bánni szegény pillangóval! – dorgálta húgát a kisfiú majd kiszabadította a pillét a homok fogságából.
- Nahát! Igazi pillangó szállt a ruhámra? - csodálkozott Manci.

A kislány sajnos nem láthatta a lepkét, mert születése pillanatától vak volt.

- Mondd milyen színű? Mekkora a szárnya? Megfoghatom? – kérdezősködött Manci
- Nem foghatod meg, mert így is elég kárt okoztál. – intette húgát Marci, és vizsgálgatta a a kezében lévő mozdulatlan pillangót.
- Érdekes… - szólalt meg kisvártatva a fiú. - Még sohasem láttam ilyet, nincs színe.

Ahogy ezt kimondta, az apró állat megmozdította szárnyait.

- Hol vagyok? – szólalt meg a pillangó
- A bátyám kezében. Ne haragudj, hogy lesepertelek, de tudod én nem látok. Vagyis hogy látok, de másképpen, mint más gyerek.
- Te meg kihez beszélsz? - kérdezte Marci
- A pillangóhoz. Azt kérdezte hol van.
- Persze… A pillangók nem is tudnak beszélni.
- De igen.
- Nem is. Ha beszélt volna én is hallottam volna.
- Ne vitatkozzatok, kérlek! Már jól vagyok – kérlelte a két gyereket a lepke.
- Nahát, tényleg beszél. Mi a neved pillangó?
- Ezüstkék Boglárka.
- Szervusz Ezüstkék Boglárka! Az én nevem Marci a húgomé pedig Manci. Miért nincs színed? Hiszen Ezüstkék a neved?
- Ez szomorú történet – lógatta szárnyait a lepke - Azért nincs színem, mert a Fekete Patás, aki egy varázs ló egyik éjjel ellopta a virágok és pillangók színét, mert irigyelte a rét vidámságát. Így most minden olyan szomorú. Honnan lehetne felismerni, hogy én vagyok az Ezüstkék Boglárka, ha nem csillognak fényesen a szárnyaim? – pityergett a pillangó.
- Most hol van ez a Fekete Patás? – Érdeklődött a kislány.
- Azt senki sem tudja. Valahol a hegyek mögött él egy elhagyatott istállóban. Nagyon gonosz, még senki sem merte megszólítani.
- Majd mi megkeressük! Visszaszerezzük tőle a színeket! - kiáltották szinte egyszerre a gyerekek.

Ezzel útnak is indultak mind a hárman: Manci, Marci és Boglárka. Hosszú utat jártak be, mígnem egy öreg, romos, épülethez értek, ahonnan sírás hallatszott.

- Hahó van itt valaki?
- Nincs! – válaszolt egy hang
- Ha nem vagy itt, hogyan tudsz felelni?
- Mit akarsz?
- Egy bizonyos Fekete Patást keresek. Nem ismered?
- Nem. Itt csak én lakom: Marokházi Tivadar.

S azzal egy hatalmas fekete ló sétált ki a romok közül.

- Ő volt az. Ő lopta el a színeket! Ő a gonosz Fekete Patás! – súgta a gyerekeknek Boglárka.
- Miért vetted el a rét színeit? – kérdezte Marci
- Azért mert engem senki sem szeret, mert fekete vagyok és azt akartam, hogy minden olyan színű legyen mint én!
- Ugyan már! Nem azért szeretnek valakit, mert színes vagy nem színes – oktatta ki a hatalmas állatot Boglárka.
- Te aztán könnyen beszélsz, Te pillangó vagy! Téged mindenki csodál! De nézz rám! – hüppögött Tivadar.
- Honnan tudod, hogy nem szeretnek?
- Onnan, hogy senkinek sem kellek, még a gazdám is itt hagyott.
- Ha nem tennél rosszat másoknak, akkor téged is szeretnének! – okították mindhárman a fekete lovat.
- Szóval azt mondjátok, hogy azért nem szeretnek, mert ártok másoknak?
- Igen! Ha jót teszel másokkal az nagyon jó érzés. Majd meglátod! Kezdd, mondjuk azzal, hogy visszaadod Boglárka színét!

Azzal a hatalmas állat a nyerge alól előhúzott egy óriási zsákot.

- Várj! Majd én kinyitom! – Sietett segítségére Marci! – Tivadar nagyon meglepődött, hogy ilyen szeretettel szólt hozzá a kisfiú és a ló valami olyan csillogást látott Marci szemében, amihez foghatóban még eddig sohasem volt része.

Valami lehet ebben a tegyél jót másokkal dologban – gondolta magában Marokházi.
Kinyitották a zsák száját, és rémülten egymásra néztek. A rét összes színe egyetlen hatalmas csomóban volt, összekeveredett. Próbálták szétszedni, de sehogy sem sikerült. Nagyon elszomorodtak. Most mi tévők legyenek?
Ha a rét színtelen marad, eltűnik a világból a boldogság. Mancinak mentő ötlete támadt:

- Majd én megkeresem Boglárka színét!

Lélegzet visszafojtva figyelték, amint Manci belenyúl a hatalmas zsákba, s közben szívük úgy kalapált, mintha vasat vert volna. Manci pedig elképzelte a lepke gyönyörű színeit. Láss csodát egyszeriben a színek egyesével repültek ki a zsák száján, s úgy foglalták el az őket megillető helyüket, mintha tudták volna, hogy melyik szín milyen növényt vagy állatot illet meg. Volt is nagy csodálkozás. Hogyan lehet, hogy egy vak lány így megtalálja a színeket? Manci csak mosolygott, s titkát sohasem árulta el senkinek.
Marokházi Tivadarról azóta is Marci gondoskodik, úgy szeretgeti, ápolgatja, hogy fekete szőrére a Nap büszkén szórja ezernyi csillagát.

E naptól fogva új színeikkel minden tavasszal Mancit ünneplik a bálban a virágok és a pillék. 

2014 január 13. Nyakas Istvánné Mária

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás