Különleges helyzetek

Egyre több magyar gyereket visznek jogtalanul külföldre

Három év alatt kétszeresére, közel százra emelkedett az olyan ügyek száma, amikor egy vegyes házasságból született gyermeket az egyik szülő jogellenesen visz ki az országból saját hazájába – írja az Hír24.

A globalizáció idején az országhatárok vagy eltűnnek vagy veszítenek jelentőségükből, a migráció pedig olyan tömegeket mozgat meg, mint a népvándorlás óta talán soha. Ilyen körülmények között természetes folyamat, hogy mind gyakrabban találnak egymásra különböző nyelvű és kultúrájú férfiak és nők, családot alapítanak, gyermekeknek adnak életet.

Ha azonban a család felbomlik, és a felek nem barátként válnak el egymástól, az óriási kihívás az alapvetően nemzeti keretek között működő, egymástól eltérő igazságszolgáltatások számára.

A válás hatása a gyerekekre

A válás-közeli helyzetben, alatta és utána a szülők egymással történő csatározásaik közepette sokkal kevesebb figyelmet tudnak fordítani gyermekük szükségleteire, megnyugtatásukra. Sőt az is előfordul, hogy maguk a szülők szorulnak támaszra. Gyerekeik féltik, vigasztalják őket, aggódnak értük. Ezzel súlyosan sérül biztonságérzetük, szorongás, aggodalom kíséri a folyamatot. Még nehezebb helyzetbe kerülnek azok, akiket szüleik egymás ellen akarnak felhasználni, állásfoglalásra kényszerítve őket.
Minderről a Kölöknet.hu korábbi cikkében olvashat.

A becslések szerint hétmillió uniós polgár nem a hazájában, hanem másik tagállamban él, és a válással végződő nemzetközi házasságok az unióban történő válások 16 százalékát teszik ki – de akárhol történik, sokszor a gyerekek isszák meg a levét...

Ezekben az esetekben alternatív vitarendezésre, mediációra – azaz a békés rendezés érdekében közbetítő bevonására – van szükség, vélekednek a szakemberek.

2014 június 23. HÍR24

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás