Különleges helyzetekAdj teret a tehetségnek!

Adj teret a tehetségnek!




2014
 
 

Itt az Adj teret a tehetségnek! idei első koncertje!

Végre eljött a november, ez pedig azt jelenti, hogy ismét sor kerül az első Adj teret! koncertre november 16-án, szombaton, délelőtt 11 órakor.

A Kölöknet immár harmadik alkalommal rendezi meg a koncertet a MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel, mint kiemelt támogatóval együttműködésben életre hívott Adj teret a tehetségnek! pályázat győzteseinek. Idén végre önálló eseményen láthatjuk vendégül a fiatal tehetségeket, a programnak pedig ezúttal az IBS Színpad biztosít helyszínt.

A júliusi zsűridöntés értelmében az első koncert fellépői a következők:  

Baross Ádám és Keszei Johanna

zongora-fuvola duó Liszt Ferenc Zeneiskola AMI és Tehetségpont, Győr

Jeang Jin Seok

gordonka Szent István Király Zeneiskola, Budapest

Bese Ákos, Puporka Jenő, Balázs Elemér

hegedű-nagybőgő-zongora trió Molnár Antal Zeneiskola, Budapest

Wendler Enikő

fuvola Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI, Győr

Ughy Veronika

tenorkürt Gárdonyi Géza Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Devecser

Zheng Yuan Qi

gordonka Szent István király Zeneművészeti SzKI és AMI, Budapest
Tóth Dániel vibrafon Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokű Művészeti Iskola, Budapest

A koncertre minden érdeklődőt, zenekedvelőt, kicsit-nagyot várunk sok szeretettel! A BonBon Matiné bérletével rendelkezők ingyen vehetnek részt az eseményen. 

Időpont: 2013. november 16. szombat, 11 óra
Helyszín: IBS Színpad, 1021, Budapest, Tárogató út 2-4.

A program következő koncertjére december 14-én, szintén szombaton kerül majd sor. 

2013 november 07. Kölöknet

 
Kölöknet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 
2013 november 13.
Viki
Sziasztok, én most olyan pályázatot találtam, ahol 10-18 éves diákok tehetséggondozó pedagógusait/edzőit díjazzák. Az interneten lehet jelölni, bárki leadhatja jelöltjének nevét egy rövid összefoglalóval egyénileg vagy csoportosan, a részleteket itt lehet elolvasni: http://redir.ec/tehetseggondozas
Kölöknet hozzászólás
aláírás

 

Videók