A szeparációs szorongástól az iskolafóbiáig – Gyermekpszichológia 3. rész
A szorongásos tüneteket és zavarokat ma a gyermekekre és serdülőkre leginkább jellemző, leggyakoribb pszichés problémák között tartjuk számon. Ezeket a zavarokat meg kell különböztetnünk a hasonló felnőttkori problémáktól, ugyanis a gyermekkor sok neurotikus zavara önmagában nem tekinthető rendellenes jelenségnek, csupán a normális fejlődéssel együtt járó jelenségek extrém mértékű megnyilatkozásának.
A félelemre és a szorongásra ne tekintsünk teljesen úgy, mint káros, elkerülendő folyamatra. Hozzátartozik az életünkhöz, bizonyos mértéke szükséges a mindennapi életben. Felhívja figyelmünket a lehetséges veszélyre, segít felkészülni vagy elkerülni azt (legyen az akár egy kutya, akár a főnökünk). Az életkor alakulásával változik a félelem és a szorongás tartalma, a reakció, a megküzdési stratégia. Vannak olyan félelmek, amelyek a fejlődés velejárói, megjelenésük természetes.
A néhány hónapos csecsemő a váratlan, hangos zajtól, egy hirtelen mozdulattól még megijed, sírással reagál rá. 7-8 hónapos korban már az idegenektől és a szokatlantól való félelem jelentkezik, ezek konkrét tárgyhoz, eseményekhez kapcsolódnak (orvoshoz, kutyához), de megjelenik akkor is, ha az anya kimegy a szobából. 2,5-3 éves korban jelennek meg a szimbolikus félelmek (szellemek, szörnyek), amelyek benépesítik a kisgyerek képzeletét. Megelevenednek a mesék alakjai, a képzelet és a valóság nem különül el élesen. Egyszerre tudja, hogy a fantáziájában felbukkanó alakok nem léteznek, ugyanakkor hiszi, hogy valóságossá tudnak válni. Különösen érzékeny az elalvás előtti időszakban, amikor a félhomályban a jól ismert tárgyak körvonalai is hajlamosak átváltozni, életre kelni. 4-6 éves korban a sötéttől, elképzelt lényektől, serdülőkorban a háborútól, haláltól fél a legtöbb gyerek.
A generalizált szorongás
A generalizált szorongás legfőbb jellemzője az állandó aggodalom, melynek nincs fókusza, nem irányul konkrét tárgyra vagy helyzetre. A gyerekek tipikusan a jövő vagy múltbeli cselekedetek miatt aggódnak. Kételkednek abban, hogy elég jók-e, ügyesek-e, az sem ritka, hogy megjelenésük miatt szoronganak. A tünetek nagyfokú feszültséggel jelentkezhetnek egyszerre, a gyerekek képtelenek lazítani, állandó megerősítésre, bátorításra szorulnak, szomatizálhatnak.
A fiatalok 1-2%-át érinti ez a zavar. A serdülőkorúakat nagyobb mértékben, mint a fiatalabbakat, a lányok veszélyeztetettebbek, mint a fiúk. A generalizált szorongás fő ismertetőjegye, hogy a szorongás állandó és általános. A tünetek sokfélék lehetnek: nyugtalanság, feszültségérzés, rossz előérzet, egészségi állapottal kapcsolatos aggodalmak, koncentrációképtelenség, remegés, fejfájás, relaxációra való képtelenség stb..
A szociális szorongás
Ezek a gyerekek általában jó kapcsolatot ápolnak a családjukkal, de az idegenektől – legyen az felnőtt vagy gyerek – jobban félnek, mint indokolt lenne. Gyermekkori szociális szorongásos zavarról akkor beszélünk, ha a tünetek 6 éves kor előtt – nem egy általános érzelmi zavar részeként – jelentkeznek, és súlyosságuknál fogva megzavarják a társas kapcsolatokat. Ezek a gyerekek tartósan rettegnek idegen személyektől, legyenek felnőttek vagy gyermekek, gyakran mindkettőtől egyidejűleg. Saját családjukkal szemben egészségesnek látszanak, sokszor ettől olyan nehéz a probléma felismerése. Nem mutatnak túlzott ragaszkodást, sem szeparációs szorongást szüleikkel kapcsolatban.
Szeparációs szorongás
A szeparációs szorongás többé-kevésbé végigkíséri életünket, a legintenzívebben gyermekkorban jelentkezik. A 7-8 hónapos korban először megjelenő szeparációs szorongást a szülőtől való elválás okozza. Ekkor ébred rá a gyermek, hogy ő az anyjától külön lévő személy, képessé válik önmagát másoktól elkülöníteni. Ez a szorongás megfelelő anya-gyerek kapcsolat, jó kötődés esetén lassan csökken, a közösségbe kerülés azonban újra feléleszti. Az óvodában nehéz az elválás, kapaszkodik a szülőbe, kétségbeesetten tiltakozik az ellen, hogy otthagyják. Ez az elválásnak szól, ha a szülő elment és a szorongás csillapodott, akkor a gyermek remekül érzi magát. Ez a beszoktatás időszakában teljesen természetes.
Ha fél év múlva is nehéz az elválás, a gyermek nem akar óvodába menni, már este sír a holnap reggeli elválás miatt, fáj a hasa, esetleg hány az elindulás előtt, az óvodában nem játszik, csak az óvónő mellett ácsorog, nem barátkozik, a szeparációs szorongás túlzott mértékűvé vált. Az óvodás gyermek gyakran egy korábbi fejlettségi szintre való visszacsúszással reagál arra a szorongásra, amivel már nem tud megküzdeni, például újra bepisil, rágja a körmét, nem tud elaludni vagy épp felriad az éjszaka közepén. Ezekben az esetekben javasolt szakemberhez fordulni.
Az iskolafóbia
Az iskolafóbiát, ami nem klinikai zavar, nem szabad összetévesztenünk sem az iskolakerüléssel, aminek az okai egészen mások lehetnek, sem az iskolaelutasítással, ami egy enyhébb probléma és megelőzheti az iskolafóbiát.
Az iskolafóbiás gyerekek fokozott ragaszkodást mutatnak anyjuk iránt, ami az iskolalátogatástól való félelemben mutatkozik meg. A szülők igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a gyermek iskolába menjen, a gyermek azonban szabályosan retteg a gondolattól, hogy el kell válnia szüleitől. A vége általában az, hogy nem is megy iskolába, a szülei tudtával marad otthon.
A betegség fokozatosan alakul ki: a gyerek egyre nehezebben tud reggel felkelni és elindulni, később már a kialakuló tünetek miatt az ágyból is nehezen mászik ki (hasfájás, fejfájás, hasmenés). Iskolaváltás, betegség vagy szünidő miatti iskolai szünet felgyorsíthatja a kialakulást. Az iskolafóbia a legtöbb fiatal társas kapcsolatait súlyosan károsítja, ugyanakkor durvább, közösségellenes, a társait támadó, agresszív magatartás nem figyelhető meg náluk.
Ezek a gyermekek gyakran mutatnak depresszióra utaló tüneteket is. Előfordul, hogy a „félrediagnosztizálás” vagy a szőnyeg alá söprés következtében egy részük iskolakerülőnek minősül, ami egyáltalán nem fedi le a valóságot.
Mi bántja a gyerek lelkét?
