Kérdések

Kedves Szakértő! Iskolaválasztás előtt állunk a kislányommal. A lehetőség, hogy vagy helyben marad és összevont osztályba fog járni, mert kevés a gyermek, vagy iskolabusszal egy másik településre, akivel társulni kellett a községünknek. Kérem, adjanak tanácsot!


Szakértőnk válasza:

Kedves Kérdezőnk!

A döntési helyzet, amelyben tanácsunkat kéri, valóban nem könnyű. Rövid leveléből úgy érzem, hogy a dilemmát az összevont osztály kontra másik település okozza. Én önmagában egyiket sem gondolom jónak vagy rossznak. Összevont osztályban, egy erre felkészült tanító ugyanolyan eredményesen dolgozhat, mint azonos korúakat tanító kollégája. A kisebb iskola sokkal befoghatóbb a gyerekek számára, különösen ha már eleve jól ismerik egymást a faluból. A bejárás sem szörnyű, főleg ha van külön iskolabusz, ahol osztálytársaival, barátaival utazhat együtt. Ebben az esetben nem kell négy év múlva új helyre beilleszkednie, ez akár előny is lehet.

A két lehetőség közül nem lehet megmondani, hogy melyik a jobb általánosságban, azt kell megtalálni, hogy melyik a jobb Önöknek, melyik felel meg inkább az Ön kislányának. Megpróbálok olyan szempontokat írni, amelyeket ha egyenként végiggondol és mérlegel, megtalálhatja az Önök megoldását. Mindenek előtt azt ajánlanám, hogy szerezzenek személyes tapasztalatot mindkét iskolában. Menjenek el nyílt napra, ha lehetséges a lányával együtt, és ismerkedjenek meg azzal a pedagógussal, akinek az osztályába járna a kislány. Nézzék meg, hogyan tanít egyikük illetve másikuk, ismerkedjnek meg azzal a fizikai környezettel, ahol az elkövetkező éveinek nagy részét tölti majd a gyermek. Figyeljen a benyomásaira!

Mérlegeljék azt is, hogy milyen extra lehetőségeket nyújt egyik vagy másik iskola, van-e olyan, amivel élni szeretnének. Ha például jó hallása van a lányának és a másik településen van ének osztály, bizonyára megéri vállalni az átjárás okozta nehézségeket. Gondolják végig a gyermek napirendjét mindkét iskolában. Mikor kell felkelnie, mehet-e egyedül az iskolába illetve a buszhoz, mikor érezik haza egyik vagy másik helyről, elé kell-e menni, Önök akkor otthon vannak-e már? Ezek mind nagyon fontosak, ne válasszanak olyan iskolát, amely nem illeszthető a család napirendjébe. Ha valamilyen iskola utáni foglalkozást is terveznek (sportkör, hangszer, rajz, színjátszás), azzal is feltétlenül kalkuláljon, melyik helyszínen lehetne jobban megoldani.

Beszéljék meg a többi szülővel, hogy ők hogyan döntenek. Ha az óvodából ismert társai mind maradnak és az Ön lányának egyedül kell átjárnia, ugyanúgy rosszul érezheti magát, mint akkor, ha a kis barátai elmennek és magára marad a lakóhelyi iskolában. Beszéljen olyan szülőkkel, akiknek a gyerekei összevont osztályban tanultak, lehetőleg annál a tanítónál, akihez az Ön lánya kerülne. Az ő tapasztalatuk is fontos lehet, hogyan látják, ma is így döntenének-e.

Saját gyermekét Ön ismeri, de mindenképpen azt tanácsolnám, hogy amennyire lehet, amennyire a fejlettsége engedi, vonja be őt is a választásba. Ez egy nehéz döntés, átérzem aggodalmát, de ne érezze úgy, hogy amit választ, az megpecsételi a lánya sorsát. Valószínűleg egyik megoldás sem lenne nagyon rossz neki, ám ha mégis így alakulna, még akkor is ott lesz a másik iskola. Ha az örökre szóló rossz döntés rémét leveti magáról, máris könnyebb lesz!

Üdvözlettel: Sinka Edit