Kérdések

Tisztelt Szakértő! Aktuális gonddal, az iskolakezdési nehézségekkel keresem meg Önt. A fiam 7 éves, most kezdte az iskolát. Az oviból úgy bocsátották el, hogy legyek nyugodt, a legjobb képességű gyermek volt a csoportban (tájékozott, nagy szókinccsel, felelősség-és tisztelettudó, gyermekek között vezéregyéniség, közvetlen, könnyen barátkozó). Persze azért én izgultam, ahogy ő is. Most a 3. héten már el vagyok keseredve. Az iskolában a társai nem játszanak, nem állnak szóba vele, mert állandóan verekszik, lökdösi, dobálja, ütögeti őket. Csúnyán beszél, de itthon is. Velünk, szülőkkel tiszteletlen. Zárkózottá vált, alig mesél, de nemcsak nekünk, a tanítónőnek sem, kérdésekre alig, vagy „nem tudom”-mal felel, még akkor is, ha tudja a választ. Elmondta, hogy nem érdeklik a kicsik, hozzácsapódott a 7. és 8. osztályos nagyfiúkhoz, velük van szünetekben. Nekik akar „megfelelni, tetszeni”. A saját kis osztályába, közösségébe nem illeszkedett be. Mi itthon eddig nagyon türelmesek voltunk, de a gondok elhatalmasodtak. Próbálunk vele folyamatosan beszélgetni, hatni rá szép szóval, de hiába. Már a beszélgetésnél is ellenséges, dacos. Fenyíteni, büntetni nem szoktunk, ezért nem tart tőlünk most, és úgy gondolja, a viselkedésének nem lesznek következményei. Én viszont nagyon aggódom, és teljesen tanácstalan vagyok. Mindent megadunk neki, nemcsak anyagilag, figyelünk rá, kifejezzük, hogy mennyire szeretjük és fontos nekünk, a férjem olyan aktív apuka, hogy az oviban a nevelők azt mondták, hozzá hasonlót soha nem ismertek. Hogyan tudnék változtatni ezen az áldatlan helyzeten és visszakapni a régi gyermekem? Mit tehetek, hogy segítsem őt? Válaszát előre is köszönöm.


Szakértőnk válasza:

Kedves Asszonyom!

Úgy gondolom, hogy az Ön által leírt problémát az on-line tanácsadás keretében nem lehet megoldani, talán tanácsadás keretében sem. Leveléből egyértelműen kiderül, hogy mindenképpen történhetett valami a fiával, mert a viselkedésváltozás nagyon jelentős az óvodai helyzethez képest. A változás hátterének - ha megtalálható -, okának felderítéséhez vizsgálatokra, esetleg más szakember bevonására is szükség lehet.

Ezért azt javasolnám Önnek, hogy keresse meg lakóhelyükön a Nevelési Tanácsadót (vagy Pedagógiai Szakszolgálatot), ahol lehetősége van személyesen is beszélni egy pszichológussal, aki aztán a fiával is foglalkozni tud. Azért is tanácsolom a személyes kapcsolatfelvételt, mert a probléma rendezéséhez a pedagógus bevonására is szükség lehet, s erre a Nevelési Tanácsadó munkatársainak lehetősége van.

Kérem, ha teheti, írja meg, milyen sikerrel jártak, hogyan alakult fia iskolai élete.

Üdvözlettel

Izsó Ildikó

pszichológus