Mi van akkor, ha a szülőnek nem tetszik az állami tankönyv?
Nemcsak a pedagógusokat, de a szülőket is felkavarta, hogy az eddig bevált tankönyvek helyett a jövőben eddig részben még el sem készült és kevés számú tankönyvből lehet választani. Az alábbiakban közöljük egy állami iskolában tanuló másodikos kisgyerek aggódó anyukájának a levelét, aki sok más társával egyetemben nem igazodik ki a jelenlegi helyzeten. Megvehetik-e a szülők a nekik tetsző tankönyvet, és lesz-e egyáltalán nekik tetsző tankönyv a jövőben, ha ez a piac megszűnik? Kérjük, aki tudja a választ, írja meg nekünk, vagy ossza meg velünk a véleményét!
Az új előírások szerint az állami iskolák (az egyháziak és a magániskolák nem!) csak az EMMI által közzétett szűkített tankönyvjegyzékről rendelhetnek tankönyvet (ez évfolyamonként max. kétféle könyv), nem pedig a Közoktatási tankönyvjegyzékről (ez évfolyamonként akár 15-20 féle könyv).
Az állam csak a szűkített tankönyvjegyzéken levő tankönyvek megrendelését engedélyezi. Ez a 2. osztályban a mellékletben csatolt tankönyveket jelenti. (Azaz igazából az Apáczai kiadó könyveit, mert a másikként választható kísérleti tankönyvek még el sem készültek.)
Az 2. évfolyamon, csak úgy mint elsőben, a tankönyvek (de csak a szűkített listán szereplők!) ingyen járnak mindenkinek, feltéve, ha év végén hibátlan állapotban visszaszolgáltatják őket az iskolának (ellenkező esetben meg kell téríteni az árukat).
Szülői és tanári megbeszélések alapján arra jutottunk, hogy vásároljuk meg saját pénzből a tankönyveket azért, hogy a gyerekeink továbbra is színvonalas tankönyvekből tanulhassanak, amelyek az 1. évben megszokott tankönyvcsalád folytatásai, és amelyeket a tanárok hosszú évek óta ismernek és örömmel használnak, ráadásul nekünk sem kell azzal foglalkozni év végén, hogy bejegyzéseket radírozgassunk a tankönyvekből.
A 2. és 6. évfolyamon még bonyolítja a helyzetet, hogy itt olyan tankönyvekből lehet tanítani, amelyek megfelelnek a sokat szidott 2012.évi új NAT-nak (Nemzeti Alaptanterv). A kiadók többsége átdolgozta a tankönyveit, azonban tavaly év végén a Minisztérium - nem egyértelmű miért- felfüggesztette ezeknek az akkreditációját. A Mozaik kiadó esetében ez azt jelentette, hogy a matek könyveikre rákerült az új NAT-nak megfelelő akkreditációs pecsét, a magyar könyveikre pedig már nem.
Most úgy tűnik, hogy csak olyan tankönyvekből lehet kockázat és felelősségre vonás nélkül (tanfelügyelői ellenőrzési rendszer!) tanítani a 2. osztályban, amelyeken az a bizonyos pecsét rajta van.
A Mozaik kiadó véleménye egyébként az, hogy a tanár bármilyen segédeszközt igénybe vehet az órán (állítólag maga Hoffmann Rózsa mondta, hogy egy szál fűzfavesszővel is lehet tanítani), bármilyen könyvet (pl. Micimackó) behozhat és felhasználhatja azt a tanításban, mert ezt semmi sem tiltja.
Vagyis egyelőre fogalmunk sincs, mi történne, ha saját pénzből megvásárolnánk a NAT-hoz igazított, ám pecsétet már nem kapott, mozaikos magyar tankönyveket is és az iskola pedagógusa ezekből tanítana: mit szólna, mit szólhatna ehhez a tanfelügyelő?
Egy másik szülő személyes véleménye
A jogszabály, amelyről szó van, ez: a tankönyvvé, pedagógus-kézikönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről szóló 17/2014. EMMI rendelet.
Ez a jogszabály nem szól arról, hogy egyébként, az iskolai tankönyv rendelés keretein kívül a tanároknak miből kell vagy lehet tanítaniuk, és egyéb jogszabály sincs még erre.
Ezért a legjobb megoldás így néz ki:
– megrendeljük az iskolai tankönyv rendelés keretei között a fenti rendelet 29. § (2) bekezdésnek megfelelően (mivel a KLIK mint fenntartó csak a szűkített listán szereplő könyvek rendeléséhez fog hozzájárulni, mert a Nemzeti Tankönyvkiadó és az Apáczai a KLIK tulajdonába került) az Apáczais könyvet, és érintetlenül hagyjuk az év végéig, így az ingyenes marad.
– megrendeljük / beszerezzük az iskolai tankönyv rendelés keretein kívül, saját költségen a jó tankönyveket, és azokban dolgoznak a gyerekek
– a jogszabály 30. § (5) bekezdése csak az iskolai tankönyvrendelés keretei között megrendelt tankönyvekre vonatkozik, más módon beszerzett könyvekre, oktatási segédanyagokra nem, ezért véleménye szerint van lehetőség arra, hogy másból tanulunk, mint amit a tankönyv rendelés keretei között megrendeltünk. A Mozaikos tankönyveket fel kell tüntetni a Rendelet 30. § (4) bekezdése (illetve a Köznevelési törvény 9. § (3) bek.) szerinti jegyzéken.
A saját személyes véleményem, miután végigolvastam a törvényt és ezt a remek rendeletet, hogy a nem akkreditált mozaikos könyvet ne tegyétek közzé, csak amelyik akkreditálva van, de használni használjuk.
Hogy hogyan fognak ellenőrizni, erre nézve még nincs információ, a tanfelügyeleti rendszer még nem állt fel. De ebben a körben valószínűleg azokat az iskolákat fogják ellenőrizni, ahol „lyuk” van a rendszerben, tehát akik nem rendeltek a szűkített listáról könyvet.