IskolaTanulás

Balkezesség: áldás vagy átok?

A balkezeseknek sosem volt könnyű dolguk, voltak idők, amikor csúfolták őket, sőt még az iskolában is minden erővel azon voltak a tanárok, hogy átszoktassák őket a „helyes” kéz használatára. Ma már teljesen elfogadott dolog, ha valaki a bal kezével ír, ám ennek ellenére számtalan kutatás tárgyát képezi továbbra is ez a jelenség –írja a Medipress.

Sokan úgy gondolják, hogy a balkezesség genetikailag öröklődik, ám egyes kutatások inkább valamilyen fejlődési hibaként tartják számon. A Yale Egyetemen készült legfrissebb vizsgálatok alapján pedig a kutatók egyenesen azt állítják, hogy a balkezesség összefügghet egyes pszichotikus rendellenességekkel, például a skizofréniával. A SAGE Open című lapban megjelent tanulmányból kiderül, hogy míg nagyjából tízből egy ember balkezes, a skizofrének körében ez az arány már tízből négyre emelkedik. Ez pedig, amint azt a kutatást vezető gyermekpszichiáter megállapította, azt jelzi, hogy a balkezesek négyszer akkora eséllyel lesznek skizofrének, mint a jobbkezesek.


Egy másik kutatás szintén érdekes összefüggésre hívta fel a figyelmet, miszerint a méhben bizonyos körülmények – például valamilyen mérgezés, vagy a stressz – hatására megnőhet annak az esélye, hogy valaki balkezes lesz. Az ausztráliai kutatók azt is megállapították, hogy a balkezesek többsége olyan anyától született, aki terhesen is dohányzott, illetve, hogy a balkezeseknek gyakrabban alacsony a születéskor mért Apgar-pontszáma. A Neuropsychologia című lapban közzétett tanulmány arra is kitér, miszerint ikrekkel végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a balkezesség csupán 25 százalékban a genetika eredménye, 75 százalékban környezeti tényezők okozzák.

Szintén a balkezesség kérdésével foglalkozik a Pediatrics című lapban megjelent egyik kutatás, melyből kiderül, hogy a balkezesek kétszer nagyobb arányban szenvednek baleseteket és kerülnek kórházba. Ez egyes feltételezések szerint szintén abból következik, hogy sok balkezes eleve rosszabb körülmények között fejlődik az anyaméhben és így ügyetlenebb lesz, ugyanakkor vannak, akik szerint, csupán az áll a háttéren, hogy balkezesként nehezebb boldogulni egy jobbkezesekre tervezett világban.

A balkezesekkel kapcsolatos legmeglepőbb megállapítást ugyanakkor Richard Green, a londoni Imperial College pszichiáter professzora tette, aki egy négy éven át tartó kutatás során kimutatta, hogy a transzszexuális férfiak és nők többsége is balkezes. Ugyanakkor Diane Watson, a British Kolumbia Egyetem pszichiáter professzora, aki szintén transzszexuálisokkal foglalkozik, úgy véli, a balkezesség hátterében gyakran valamilyen születési körülmény – például nehéz szülés, oxigénhiányos állapot, vagy farfekvéses szülés – áll, és a nem identitáshoz mindennek nem sok köze van.

De, hogy valami pozitívat is kiemeljünk a balkezesekkel kapcsolatban, Chris McManus, a London College Egyetem pszichológia professzora tanulmányai során arra a felismerésre jutott, hogy ezek az emberek gyakran visznek végbe valami kiemelkedő dolgot. Híres balkezesek voltak például Albert Einstein, Leonardo da Vinci, Arisztotelész, Charles Darwin, Michelangelo és Rubens is, továbbá Paul McCartney és Jimi Hendrix, illetve az amerikai elnökök közül többek között Barack Obama. Ennek hátterében a szakember szerint az állhat, hogy a balkezesek agya strukturáltabb, és sok feladatnál mindkét agyféltekéjüket igénybe veszik, szemben a jobbkezesekkel, akik csak az egyiket.

Utolsóként említsünk meg még egy érdekességet, melyre szintén McManus professzor hívja fel a figyelmet könyvében, miszerint a balkezesek száma egyre nő, és míg az 1910 előtt születetteknek csupán 3 százaléka használta előszeretettel ezt a kezét, addig ma már a 10 százalék. Ennek a szakember szerint egyrészt az az oka, hogy egy időben igyekeztek leszoktatni a gyerekeket a balkéz használatáról, másrészt pedig az, hogy statisztikailag megerősített tény, miszerint az idősebb anyák gyakrabban hoznak világra balkezes gyerekeket, ma pedig megfigyelhető tendencia, hogy a nők egyre későbbre tolják a gyermekvállalás idejét.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás