Iskola

SOKSZEMKÖZT - egyedülálló színházi pályázat középiskoláknak

A Magyar Színházban a 2012/13-as évadtól kezdve ifjúsági- és családi színház is működik. A mostani évad három premierjéhez csatlakozva, hosszabb távon szeretnének együttműködni két-két kiválasztott budapesti középiskolai osztállyal/csoporttal.

A KiBelátó Program arról szól, hogy körbejárják a próbafolyamat alatt az adott darab által felkínált témákat, valamint a fiatalok érdeklődésének megfelelően alkalom nyílik a próbák látogatására és az alkotókkal való párbeszédre – aminek eredményeképp az osztály ötletei, gondolatai, véleménye nyomot hagyhat a bemutatásra kerülő előadáson.

 

A 2014/2015-ös évad I. projektje:

Az előadás címe: Anyegin

Az előadás rendezője: Molnár-Keresztyény Gabriella

Bemutató: 2014. november 22.

A csatlakozó projekt tervezett indulása: 2014. október második hete

Az Anyeginről

„Amikor Puskin sodró, szerteágazó története végén ott marad a dermedt Anyegin, valami visszavonhatatlan veszteségérzet van bennem is, hogy innen nincs tovább. De MI nincs tovább? És elkezd visszapörögni a történet, oda-vissza e körül a dermedt pillanat körül. Azt hiszem, ezt csak úgy tudom megmutatni színpadon, ha nagyjából egy időben történik „múlt“, „jelen“ és „fikció“... (Molnár-Keresztyén Gabriella)

 

Pályázati kategóriák

A, 15-20 évesekből álló középiskolai szervezett csoport/osztály (20-30 fő)

B, 15-20 évesekből álló színjátszó csoportok (15-30 fő)

 

A program menete

Az első alkalom az ismerkedés és a történetről való gondolkodás és játék jegyében telik – a csoport és a projektet vezető színházpedagógusok találkoznak itt egymással. A foglalkozás időtartama és helyszíne: 135 perc, a pályázó intézményében vagy a színházban.

A középső fázisban, amely négy-hat alkalmat ölel fel, az előadásra és a színház kulisszáira fókuszálva dolgozunk; ezekből kettőt a pályázó intézményében, a további kettő-négy foglalkozást a színházban tartjuk meg, együttműködve az alkotókkal. A foglalkozások időtartama 90-135 perc.

Ezt követi az előadás megtekintése.

A program végén találkozunk még egyszer, ahol összefoglaljuk, hová jutottunk, mi született meg, és mi nem. A foglalkozás időtartama és helyszíne: 90 perc, a pályázó intézményében vagy a színházban.

A foglalkozások gyakorta tanítási időben zajlanak, igazodva a színház próbarendjéhez!

 

Pályázat beadásának további feltételi

Pályázatot nyújthat be bármely, a kategóriáknak megfelelő, Pest megyei csoport vagy osztály

A nyertes pályázó által vállalandó egyedüli költség az előadásra váltott jegy ára (2500 Ft/fő)

A kitöltött jelentkezési lapot a szinhazpedagogia@mszinhaz.hu e-mail címre várjuk a 2014. október 3. péntek 23:59-ig.

A jelentkezési lap innen letölthető

Az eredményéről legkésőbb 2014. október 5. vasárnap 23:59-ig tájékoztatjuk a jelentkezőket.

A programról és az előadásokról további információkat talál a www.magyarszinhaz.hu-n, a kibelato.blogspot.hu-n, valamint a KiBelátó Program facebook oldalán!

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás