Tanárok szerint a világ: mitől működik és mitől nehéz a tanítás?

A magyar pedagógustársadalomról eddig nemigen készült átfogó, feltáró kutatás. A tanárokról leginkább a diákok teljesítményének és az oktatás eredményességének vonatkozásában találunk kutatásokat. A legtöbb tanulmány, a magyar és a nemzetközi szakirodalomban egyaránt, két témára fókuszál: egyrészt azzal foglalkoznak, hogy a pedagógusoknak mekkora jelentőségük van az iskolázás sikerében és az eredményes oktatási változások elérésében, másrészt arra keresik a választ, hogy a tanári jellemzők és a pedagógiai módszerek milyen hatással vannak a tanulói kompetenciák fejlődésére és a felnőttkori sikerességre.

Ami a pedagógust jó tanárrá teszi

A jó tanár az iskola sikerének alapja. Ha tudjuk milyen a jó tanár, és tudjuk, hogy kiből és hogyan válik jó pedagógus, könnyű jobbá tenni a magyar oktatást. Iskola sorozatunk korábbi cikkében nem találtunk egyértelmű választ. Az iskolaigazgatókat, pedagógusokat és oktatási szakértőket végigkérdezve sem kaptunk általánosan elfogadott receptet. A magyar köznevelés élenjáró intézményeinek vezetői a leginkább a következő négy dolgot tartották fontosnak.

Szereti és érti a gyerekeket

A jó pedagógus ki- és megismeri tanítványait; ez részben empátia, érzelmi adottság kérdése. De az is kell, hogy a pedagógusban meglegyen erre a törekvés: a kellő türelem, hogy mindegyik gyerekkel megtalálja a közös hangot, a számára legmegfelelőbb, testreszabott tanítási módszert, mivel ugyanaz a megoldás más iskolában, más gyerekeknél eltérően működhet.

Hivatásának tekinti a tanítást

A tanári pályán az elhivatottság kulcsfontosságú – az igazi pedagógus többnek tartja a munkáját pusztán a megélhetésért végzett tevékenységnél. „Nem kell persze lebecsülni az anyagiakat, de igazán csak az tud jól tanítani, aki napról napra szívesen jár be az iskolába és a minden körülmények között büszke a hivatására” – mondta az egyik iskola tanára.

Szakmai felkészültség

Önmagában persze a hivatástudat sem elég, ha nincs mögötte szilárd tudás. Több felkeresett iskolában hangsúlyozták, hogy ez azért is kiemelten fontos, mert a szakmailag kifogásolható nevelőt a gyerekek sem tisztelik. A szakmai tudást nem elég megszerezni, szinten is kell tartani, ami folyamatos megújulást, továbbképzést, inspirációt jelent.

Nyitott, fejlődő személyiség

Az igazán  jó tanár  pozitívan reagál az új dolgokra, s a folyamatos megújulás igénye hajtja belülről. Így tud például lépést tartani a digitális technológia haladásával, s így tudja helyén kezelni, hogy ebben a világban a diákok nála sokkal magabiztosabban mozognak.

Fontos, hogy a pedagógust ne csak a gyerekekkel, hanem a kollégákkal szemben is ez a nyitott hozzáállás jellemezze. A szakmai fejlődésben elvitathatatlan szerepük van az óralátogatásoknak, konzultációknak és a mentorálás, hospitálás különféle formáinak. „Nemcsak a fiatal, pályakezdő kollégáknak van szüksége szakmai, módszertani támogatásra és megerősítésre, hanem a tapasztaltabb kollégák is sokat tanulhatnak egymástól egy-egy óralátogatás során” – hangsúlyozta az egyik pedagógus.

Ami nehezen megy

Az inspiráló közös munka azonban szinte mindenhol az iskola saját mikroközösségére szorítkozik. A pedagógusok ritkán érintkeznek településük többi iskolájában tanítókkal. „Korábban kerületenként havonta szerveztek szakmai műhelyeket, minden tantárgynak külön, de erre már jó ideje nem került sor, pedig ezek az alkalmak fontos találkozási és tapasztalatcserélési lehetőséget jelentettek” – mesélte az egyik fővárosi iskola igazgatónője. Az utóbbi időben azonban se idő, se energia nincs arra, hogy nyissanak egymás felé.

Kevés a pénz, szülők nélkül nem menne

A minőségi oktatói munkának komoly tárgyi feltételei is vannak. Laptop, innovatív tábla, projektor – a legtöbb iskola rendelkezik ezekkel az eszközökkel, a korszerű oktatás kellékeivel. Ugyanakkor gyakran még a legeredményesebb intézményekben is nehézséget jelent az olyan alapvető szükségletek biztosítása, mint a kréta, a nyomtatópapír vagy a WC papír a tanári mosdóba. Szinte valamennyi megkérdezett igazgató azt mondta, hogy az iskolák a kötelező működési költségeket ki tudják gazdálkodni, a különféle pluszokra viszont a szülők támogatását kérik.  Pályázási lehetőség kevés van, ezért szülői segítséggel, leggyakrabban az iskolai alapítványon keresztül, finanszírozzák, amire szükség van. Vegyes a kép: van olyan iskola, ahol a szülők hozzák a gyerekek mosdójába a folyékony szappant és mossák a törölközőt, de van, ahol csak a tanításon kívüli programok, például kirándulás vagy színházlátogatás szervezéséhez kérik a szülői hozzájárulást.

Fokozott leterheltség

A tanároknak 25-26 órája van egy héten, ehhez jönnek hozzá a szakkörök, felkészítők, helyettesítések, arról nem is beszélve, ha valakinek osztályfőnöki, munkaközösség-vezetői, vagy más szakmai pozíciója is van. A magas óraleterheltség komoly adminisztrációs feladatokkal is kiegészül. Ezért fontos, hogy a szakmai jellegű együttműködés mellett egy iskola tantestülete közösségként is jól működjön. A kollégák támogató ereje segíthet a napi problémák és feszültségek oldásában, de sokszor a tanárok annyira fáradtak és fásultak, hogy egymás felé sem nyitnak, hanem magukban őrlik a bosszúságot és feszültséget.

Pszichológiai csapdák sokasága

A pedagógus szakma nem egyszerű pálya, emberileg és pszichikailag egyaránt megterhelő tud lenni, hívták fel a figyelmünket több iskolában is. A szakmai megújulás mellett szükség van a feltöltődésre, a pedagógusok mentálhigiénés állapotának karbantartására, lelki egészségére, a testi-lelki egyensúly megtartására is. Különösen, mivel a pedagógus szerep egy hatalmas pszichológiai csapdát hordoz magában. „A pedagógus énképét a tanítás megerősíti, hiszen heti 25 órában alapvetően igaza van. Persze nem kizárólagosan, mert bizonyos témákról a gyerek többet tudhat, de az az alapvetés, hogy a pedagógus a tudás letéteményese. Fontos, hogy ez ne legyen életfilozófia, s a reális önértékelést ne torzítsa el; az iskolán kívüli világban a nevelő képes legyen a kritikákat, konfliktusokat kezelni és kompromisszumokat kötni” – világított rá az egyik iskolaigazgató.

Késik a következő generáció

A beszélgetésekből egyértelműen kiderült, hogy hosszabb távon az egyik legnagyobb probléma a tanár-utánpótlás megteremtése. A pedagógus társadalom idősödik, a legtöbb felkeresett iskolában a tanári kar többsége 50 év feletti. A kérdés az, hogy hol késik az utánpótlás.

• Probléma, hogy a pedagógus szakma anyagi és erkölcsi megbecsültsége egyaránt nagyon alacsony.
• Probléma, hogy a kevés jelentkező miatt alacsonyak a ponthatárok – könnyű a bejutás, nem a legtehetségesebbek jelentkeznek a pedagógusképzésre.
• Probléma van a pályaalkalmassági szűréssel. Nincs megfelelő pszichológiai, személyiségi alkalmassági szűrés a bejutáskor, csak a tárgyi és készségi alkalmassági vizsgálatok (ének, beszéd). Így olyan tanárjelöltek is bennragadnak a rendszerben, akik csak az alacsony ponthatár miatt becsusszantak, de nem tanárnak készültek, és olyanok is, akik bár tanárok akartak lenni, de nem igazán alkalmasak erre.

Szellem a palackban

Az iskolák közötti verseny éles. Az intézmények harcolnak a gyerekekért, a jó tanárokért. A szülők pedig azért küzdenek, hogy a gyerekük a legjobb iskolába kerülhessen.

Ebben a versenyben komoly felelősség hárul az iskolák vezetőire. Sok múlik azon, hogy az igazgatók mihez kezdenek a rendelkezésükre álló, összességében egyáltalán nem kevés mozgástérrel. Ha ügyesen sáfárkodnak az elérhető lehetőségekkel, jól működő és sikeres iskolamodellt tudnak felépíteni és fenntartani. Legalábbis azokban az iskolákban, ahol jártunk, sikerült.

Jelentősen növeli az iskola versenyképességét, ha biztosítani tudják a diákok és tanárok számára megfelelő infrastruktúrát, valamint a tanítás tárgyi feltételeit, ide értve például a korszerű oktatási eszközök beszerzését. Ugyanakkor hiába van minden osztályteremben interaktív tábla és ergonómiai szék, ha az iskola nem tud jó eredményeket felmutatni. A szülő ugyanis az alapján dönt, hogy melyik intézmény biztosítja jobban csemetéje későbbi boldogulását, vagyis abba az iskolába íratja a gyerekét, ahonnan nagyobb eséllyel veszik fel jó középiskolába.

Az eredményesség alapja a jó tanári kar – az igazgatói, tanári és szakértői vélemények összecsengenek. A felkeresett iskolák példája azonban azt is alátámasztja: nem mindegy, hogy a kiváló pedagógusok magányos szigetként, vagy egymást erősítve munkálkodnak a sikerekért. Egy iskola csak akkor lehet igazán sikeres, ha a háttérben komoly csapatmunka folyik.

„A legnagyobb vonzó és megtartó ereje végső soron a közösségnek van” – mondta az egyik fővárosi iskolaigazgató. Az igazgatónak elvitathatatlan szerepe van abban, hogy közösséggé szervezze az iskola legfontosabb szereplőit: a tanárokat, a diákokat és a szülőket.

Az iskola diákjait leginkább az erős iskolai identitás kovácsolja közösséggé. Ennek kialakításában, megtartásában oroszlánrésze van az igazgatónak és a tanároknak: fontos, a gyerekek azt tapasztalják, büszkék lehetnek arra, hogy ehhez az iskolához tartoznak. A közös rendezvények is sokat jelentenek, ahol az osztályközösségen túl az egész iskola összegyűlik.

Hogy a tantestület mennyire tud közösségként viselkedni, nagyrészt azon múlik, hogy az igazgató mennyire tudja összetartani a kollégáit – az iskolában és az iskolán kívüli egyaránt. Fontos, hogy a tanári kar inspiráló szakmai közegként működjön; hogy a tanárokat folyamatos megújulásra ösztönözzék, ennek lehetőségeit megteremtsék – ha mással nem, a kezdeményezőkészséget támogató, nyitott hozzáállással. Emellett azonban legalább olyan fontos, hogy olyan programokat is szervezzenek, amelyek nem a szakmaiságról, hanem a kikapcsolódásról szólnak. Több iskolában mesélték, hogy a pedagógusok együtt túráznak, közösen mennek színházba vagy moziba, megünneplik a névnapokat, születésnapokat.

„A szülők féltik a gyerekeik jövőjét és mindent megtesznek neveltetésükért – ez a magyar iskolák működésének egyik meghatározó ereje” – írtuk Iskola sorozatunk nyitócikkében. Az iskolák sikerének egyik kulcsa, ha szövetséget kötnek a szülőkkel. Hosszú távon ez a szövetség csak akkor működhet stabilan, ha túlmutat azon, hogy a szülők támogatásával festették ki a kémiaszertár vagy vették meg a kitűnő tanulók év végi jutalomajándékát.  Az a lényeg, hogy a szülő is a csapat, az iskolai közösség része legyen, a diákokkal és a tanárokkal együtt. Sok múlik az iskola hozzáállásán: Komolyan veszik a szülők tájékoztatását? Mennyire vonják be őket az iskola ügyeibe, közös gondolkodásba? Kulcskérdés a jól működő tanár-szülő kommunikáció. „Sok iskolában a szülő be sem jöhet, kint kell megvárni a gyereket. Nálunk az a szokás, hogy a szülők mindig váltanak pár szót a nevelővel, amíg a gyerek összekészül” – mesélte az egyik megkérdezett igazgató. Máshol az elektronikus naplót dicsérték jól bevált megoldásként, de olyan tanárral is beszéltünk, aki a közösségi oldalon szervezett csoportot a szülőknek és diákoknak.

Ha a pedagógus- , a szülő- és a diákközösség sikeresen együtt tud működni, az az iskola kiemelkedésének, kevésbé szerencsés intézményeknél pedig a túlélés kulcsát jelenthetik. Ezek a közösségek önmagukban is nagy erőt képviselnek, egyesítve viszont az iskola  szellemét teremtik meg.

Ha ötlete, gondolata van a témában, ossza meg velünk!

Forrás: osszkep.hu