IskolaPedagógusOktatáspolitika

Program indul a leszakadó térségek informatikai felzárkóztatására

A Digitális Otthon Program célja a leszakadó térségek informatikai felzárkóztatása és versenyképességének növelése, a lakosság munkavállalási képességének és informatikai képzettségének a javítása.

A kormány és az informatikai ágazat közös kezdeményezéséről az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), valamint a Microsoft, az Intel és a Vodafone képviselői tájékoztatták a sajtót szerdán Budapesten.

A program a bevezető, kísérleti fázisban Miskolcra és vonzáskörzetére összpontosít, ahol a kormány több milliárd forintos befektetésével és az informatikai-távközlési ágazat legnagyobb képviselőinek további hozzájárulásával 40 ezer otthont látnak el a szélessávú internetelérés technikai és infrastrukturális feltételeivel.

Emellett oktatás és képzés formájában biztosítják az eszközök hatékony és eredményes használatához szükséges ismereteket.

 A program együttműködő partnereit márciusban közbeszerzési eljárás keretében választják ki és a tervek szerint a szeptemberi iskolakezdésre a szükséges eszközöket már el is juttatják a kedvezményezettekhez.

Amennyiben a miskolci kísérleti projekt kedvező eredménnyel zárul, a programot országos méretűre terjesztik ki.

Forrás: MTI

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás