IskolaPedagógusOktatáspolitika

Hogyan tovább, magyar oktatásügy?

A választások lezajlottak, a kormány megalakult. Ilyenkor érdemes kasszát csinálni: hova akarunk menni, mi az, amit érdemes folytatni, mik azok a hibák, amiből tanulni lehet, nehogy megismételjük azokat. Bár vannak mozaikos elképzelések, de még nem kristályosodott ki egy oktatáspolitikai stratégia. Igaz, hogy ennek a múltban is híján voltunk. Most a magunk eszközeivel felvázoljuk, hogy szerintünk mi az a tíz terület, amivel feltétlenül foglalkoznia kell a kormányzatnak a jövőben.

A magyar oktatás egyszerre küzd eredményességi, hatékonysági és méltányossági problémákkal. A magyar tanulók teljesítménye nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedő, ráadásul a családi háttér nálunk hat a legerősebben a teljesítményekre Európában. Az elaprózott önkormányzati irányítási rendszerben nagyfokú egyenlőtlenségek alakultak ki, ahol nagyon különböző eséllyel indulnak gyerekeink, és ezért nagy részük a munkaerőpiacon sem boldogul. Az intézmények fenntartási érdeke rendre felülírja a gyerekközpontú megközelítést. Ezeket a kedvezőtlen jelenségeket nem lehet egyik napról a másikra megfordítani, de törekedni erre kell egy hosszú távú koherens stratégia kialakításával. Az alábbi 10 dolognak mindenképpen szerepelnie kellene egy ilyen tervben.

1.) Paradox módon a közoktatást érintő legfontosabb kérdés nem oktatási jellegű. A sok és egyenlőtlen erőforrással rendelkező önkormányzat nem tudja biztosítani, hogy minden magyar állampolgár jó színvonalú közszolgáltatásokhoz - iskolához, orvoshoz - jusson.

Éppen ezért legelőször egy valódi közigazgatási reformot kellene végrehajtani, ahol nem az a lényeg, amivel most tele van a sajtó: hogy kevesebb önkormányzati képviselő legyen. Nem sok kis, sovány önkormányzatra van szükség, hanem kevesebbre, de erősebbre. Valódi centrumokra lenne szükség, ahol a város nemcsak a saját, de a környező település érdekeit is nézi, és a megválasztott önkormányzati képviselők egyaránt függnének a városi és falusi választópolgárok szavazataitól.

Jelenleg a város és falu nem partnerei egymásnak, egyre nagyobb a szakadék város és falu között. Pedig a nagyobb területi alapon szerveződő közoktatás már nagyobb lehetőséget nyújt az erőforrások okos átcsoportosítására, és egy garantált színvonal biztosítására minden állampolgár számára.

2.) El kellene gondolkozni azon, hogy mik az állam/önkormányzat feladatai a közoktatásban. Bár voltak erre kísérletek korábban, de ebben a kérdésben valahogy nem sikerült még dűlőre jutni.

Alapvető kérdés minden közszolgáltatás területén, hogy mire költjük az adófizetők pénzét és mire nem. Miután ettől a meglehetős szellemi energiát kívánó feladattól rendre megkíméljük magunkat, marad a kényelmes megoldás: állami pénzből finanszírozzunk állami intézményeket. Fel kellene hagyni az egysíkú fenntartó-centrikus finanszírozással és valódi szektorsemlegességre törekedve azt az intézményi szolgáltatót támogatni, aki a legjobb szolgáltatást nyújtja egy közfeladat ellátásában.

A lényeg, hogy bizonyos államilag meghatározott standardoknak megfeleljen, és megfelelő színvonalon lássa el az adott közfeladatot. Egy ilyen rendszerben akár pedagógusok vagy szülők is vállalkozhatnának iskolaalapításra az állam pénzén, ehhez persze kell a megfelelő kontroll is, de erről később.

3.) Az oktatás minősége leginkább azon múlik, hogy vannak-e jól képzett, felkészült és elhivatott pedagógusok. Mind a pedagógusképzés, továbbképzés további reformja - például a differenciált oktatási módszerek, az elfogadás szerepének növelése -, valamint a pedagógusok számára átlátható és vonzó, de egyben kihívásokat is nyújtó életpálya szükséges ahhoz, hogy a pedagóguspálya presztízse növekedjen.

Egy ilyen életpálya modell egyaránt jelenti a képzésbe és a szakmába kerülésnél a szűrők megjelenését, valamint a pedagógusok teljesítményen alapuló differenciált bérezését és előmenetel biztosítását. A kellően megszűrt pályakezdő pedagógusok számára viszont magasabb béreket kellene biztosítani, hogy egyre inkább a jobbakat vonzzuk erre a pályára.

4.) Ahhoz, hogy a teljesítmény-differenciálás megtörténhessen, szükséges, hogy megbízható információkkal rendelkezzünk az intézmények és pedagógusok teljesítményéről. Ehhez szükséges egy átlátható és transzparens visszacsatolási mechanizmus, aminek egyaránt része lehet:

  • egy támogató tanfelügyelet felállítása és működtetése,
  • egy független szakmai szövetség létrejötte, akik őrködnek a szakmai standardok felett (Angliában vagy az USA-ban, ha egy pedagógus nagyobb fizetést biztosító bérskálára szeretne kerülni, akkor ezt úgy tudja elérni, ha tanári gyakorlatát megméretteti egy ilyen, mindenki által elfogadott független szakmai testülettel. A pályázó pedagógusok teljesítményüket egy DVD-n bemutatott portfolióval és személyes bemutatóval igazolják, valamint a szövetség által feltett kérdésekre is megfelelő válaszokat kell nyújtani.)
  • az intézményvezetők vezetői kompetenciáinak fejlesztése és munkáltatói jogkörének szélesítése. Ez lehetővé tenné, hogy az intézményvezetők valódi munkáltatóként működjenek, és az ingerküszöb felett tudják szankcionálni vagy jutalmazni a pedagógusokat.

5.) Nagyon fontos problémája a magyar oktatási rendszernek a szelekciós és szegregációs mechanizmusok nemzetközi összehasonlításban is igen erős működése. Ez a probléma nem pusztán társadalmi és gazdasági, de egyben pedagógiai módszertani eredetű is. Ha minden gyereket önálló egyéniségként kezelnénk, és nem alkalmaznánk állandóan a kevés erőfeszítést kívánó kliséket, akkor minden bizonnyal gyengítenénk ezt a mechanizmust. A hátrányos helyzetűek felzárkóztatása és a tehetséggondozás módszere tulajdonképpen egy tőről fakad, ami nem más, mint a személyre szabott pedagógia. Ezen a területen nincsenek univerzális megoldások, de jó gyakorlatok igenis léteznek.

6.) Az előző pontot folytatva, a közoktatás egyik alapfeladata, hogy az alapkészségeket és ismereteket elsajátítassa a tanulókkal. Éppen ezért a magyar közoktatás eredményessége is kiemelt terület. Túl azon, hogy ehhez is kompetens és felkészült pedagógusok szükségesek, itt is voltak olyan kezdeményezések - pl. kompetencia alapú oktatás -, amelyeket érdemes alaposan megvizsgálni, mielőtt valami teljesen újba kezdenénk, hiszen elég sok pénzt fordítottunk rájuk.

7.) Ma már a csapból is az folyik, hogy a legelső évek alapvető fontosságúak abban, hogy egy gyerek hogyan boldogul majd az iskolában és az életben. A korai nevelés intézményeit – bölcsődét és óvodát, szektorsemleges módon és akár alternatív fomájukban is – támogatni kellene. Pontosan ezen a területen vannak a magyar közoktatásnak olyan eredményei, amelyeket érdemes továbbfejleszteni, netalántán exportálni is lehetne az itt felhalmozódó tudást. Ilyen az iskola előtti nevelés, a korai fejlesztés, a gyógypedagógiai nevelés, a művészeti-zenei nevelés.

8.) A szakképzés területén nagy átalakulások folynak, létrejöttek a regionális alapon szerveződő térségi szakképző központok. Ezek hosszú távú hatása egyáltalán nem látható még, és olyan határozott stratégiai elképzelésről sem tudunk, amely a munkaerőpiachoz való kapcsolódásukkal, és az itt nagy arányban tanuló hátrányos helyzetű gyerekek sorsával foglalkozna. Talán ideje lenne ezen is elgondolkodni.

9.) A felsőoktatás területén a Bologna folyamatot - kétszintű Ba, Ma rendszer - szokás szidni. Tény és való, hogy bizonyos területeken (pl. tanárképzés) ennek átgondolása szükségesnek tűnik, mint ahogy a felsőoktatási intézményrendszer differenciálása is. Ezen a területen szintén elindultak biztató folyamatok (pl. kutatóegyetemi státusz), de a szerényebb humán és pénzügyi erőforrásokkal rendelkező felsőoktatási intézmények még nem találták meg igazán a helyüket. A felnőttoktatás, az egész életen át tartó tanulás területén lehetne szerepük, már csak azért is, mert ezek – az Unió számára egyébként oly kedves célok – ma Magyarországon inkább üres szólamoknak tűnnek.

10.) A jó kormányzás alapja az, hogy megfelelő tapasztalatokra épül. A tényekre alapozott oktatáspolitika sem lehet meg kutatás-fejlesztés nélkül. Persze nemcsak az oktatás területén fontos a kutatás, általában is eléggé elmaradnak a magyarországi K+F+I ráfordítások az európai átlagtól. Ezen a területen rengeteg tennivaló akad. Az Unió fejlesztési pénzeinek hatékony felhasználása nem nélkülözheti a fejlesztéseket megalapozó kutatásokat és a programok értékelését. Ehhez viszont nemcsak szervezeti-, hanem kutató-fejlesztő humán erőforrás is szükséges.

A Kölöknet.hu szakmai műhelye

Lannert Judit
Szekszárdi Júlia
Sinka Edit
Horváth Magdolna
Kereki Judit
Földes Petra
Peer Krisztina
Kiss Andrej
Szilágyi Diána

2010 június 16. kölöknet

 
Kölöknet hozzászólások  
(4 hozzászólás) 
2010 június 22.
Pedagógus
Amiről szinte soha nem szoktak szólni: a ,,kulturált" iskolavezetés. Nagyon sok iskolában a mai napig az igazgató egyfajta hatalmat képvisel tanár/diák felett. Sok iskolában látom, hallom hogy az éppen aktuális hangulatának megfelelően szinte terrorizálja az igazgató a pedagógusokat, bizonyos emberekkel, kedvencekkel pedig kivételez. Nem szakmai támogatást, iskolavezetést ad, hanem egy személyes kis uradalmat tart fenn. Sajnos nem egy kollégámtól hallom az ország különböző részeiből, hogy ezt gyakran nehezebb feldolgozni, mint a gyermekek összes problémájával megbirkózni. Az igazgatókat felügyelő önkormányzat nem lát bele a mindennapokba, az iskola dolgozói pedig nem merik elmondani a véleményüket.
2010 június 17.
Szülő
Csak sejtem, milyennek kellene lenni a kompetencia alapú oktatásnak, de nem sokat látok belőle, az biztos. Az én gyerekem most fejezte be a harmadik osztályt és csak azt látom, hogy esztelen módon tömik a fejükbe a lexikális tudást, matekból bonyolult feladatokat kell megoldani, mikor még soknak az alapműveletek végzése sem biztos stb. az egyéni odafigyelés és felzárkóztatás meg aztán egyáltalán nem működik.
2010 június 17.
Terepmunkás
Május 28-án nyújtotta be a T/96 számmal jelzett irományt Hoffmann R. Tegnap bocsátották részletes vitára, s gyorsan le is zárták. 8 módosító indítvány érkezett hozzá - 6 Fidesz, 1 Jobbik,1 KDNP. Lényegileg a "megengedést" javasolják - vagyis ne kötelezze H.R. polgártárs az összes iskolát a jegyekkel való visszatérésre - lehessen választani, ill. a szakrendszerű és nem szakrendszerű oktatást - tehesse tovább iskola, ha akarja - miért - indoklásban fogfogalmazva - ne bukjanak az EU támogatta pályázatok. Az MSZP és az LMP hallgat... itt az idő felébredni...Tartok tőle a műhely 10 pontja - nem érdekli az új oktatáspolitikusokat sem.
2010 június 17.
Vargáné Kiss Erika
Én több dologra is kíváncsi vagyok. Például arra, milyen jövő vár a kompetenciaalapú programra? Ha folytatódik, hogyan értékelik majd? Hiszen a program lényege éppen a folyamatban van, nem tanévenkénti követelményt állít, hanem az egyéni haladási tempó figyelembevételével követelményeket csak a negyedik évfolyam végére fogalmaz meg. Ha most egységesen visszaállítjuk az alsó tagozaton is a tanévenkénti követelményeket, akkor a programra költött hatalmas összegeket tulajdonképpen kidobtuk az ablakon.(?) Szeretném azt is világosan látni, ki, mikor és milyen módon bizonyosodik(dott) meg arról, hogy mennyire (volt) eredményes ez a program. Azok a gyerekek, akik elsősként kezdtek ezzel haladni, idén végezték el a negyedik osztályt. Készült-e pl. az idei kompetenciamérés értékelésének olyan része, amelyben összehasonlíthatóvá válik a tantárgyközpontú ill. a kompetenciaalapú programmal haladó gyerekek csoportja. Ha készült, vagy készül, hogyan biztosítják, hogy valódi összehasonlítás legyen, hiszen a HEFOP3.1.3 keretében elsősorban a hátrányos helyzetű gyerekek vehettek részt a kompetenciaalapú programban, míg a "problémamentesebb" családokban cseperedő gyerekek továbbra is a tantárgyközpontú helyi tantervek szerint haladtak?
Összes hozzászólás (4) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás