Korrupt lúzer – ez lenne "A pedagógus"?
Előrebocsátom: a szerkesztő véleménye egy igen határozott NEM. Ami mégis felvetette a címben szereplő kérdést, az az egyik ószeres portál legújabb tévéreklámja.
Lépked Baradlai tanár úr, egyenest a neten fellelt portéka, az áhított kerékpár felé, annyira belefeledkezik a látványába, hogy csak az utolsó pillanatba veszi észre, hogy az eladó nem más, mint Kerekes, a tanítványa. Kipróbálja a gépet, beleszeret, majd amikor a kamasz közli vele az árat, alkudni próbál: „Nem lehetne egy ötössel kevesebb?”. Az édesanyjuk által kreatívnak tartott szövegírók a srác válaszával ráteszik a pontot az i-re: „Itt egy ötössel kevesebb, ott egy ötössel több…”. Azért annyi ízlésük még az alkotóknak is volt, hogy az egymás tenyerébe csapkodást már kihagyták a dologból. A színészi játék tökéletes: a kamasz flegma és magabiztos, a tanár jelentéktelen és szánalmas.
Több rétegen át lehetne döfni és forgatni a bonckést – vertikálisan és horizontálisan is –, miért nem annyira vicces ez a dolog. Szociológia, politika, pszichológia, közgazdaság – ide lehetne rángatni a témában a komplett MTA-t is, mondjanak megkésett véleményt a dologról, megszólalhatna a PDSZ, az oktatási kormányzat, valamelyik társadalom- vagy oktatáskutató intézet is – lehetne kérdezni szülőket, kollégákat, tanítványokat. Sokféle értelmezése lenne a reklámspotnak, köztük olyan is, amely már a dolog jelentéktelensége miánt sem kíván foglalkozni a kérdéssel, sőt, állítanák, kérdés sincs, csak problémagyártás. Ez csak egy vicces reklám, nem komoly fejtegetések tárgya…Egyébként meg minden – még a rossz is – kritika tovább növeli a hirdető népszerűségét...
Mégis megkövetném a pedagógusokat az ócskások nevében. Elég sokan és sokat rángatták mostanában a pedagógusokat, nem volt olyan nap, hogy a Hoffman-kommandó ne talált volna ki valamit, amivel a kétségbeesésbe, de legalábbis a bizonytalanságba kergették egyik-másik (sok) kollégát, gyereket vagy szülőt. Holott a pedagógusok kezében van (lenne) az a kulcs, amely jobb esetben a jövőbe vezető ajtót nyitja ki a gyerekeink előtt, ha már nekünk nincs rá időnk és energiánk vacakolni ezzel. Ahelyett, hogy ezzel törődhetnének, könyvet árulnak, statisztikákat készítenek, miközben lefaragják a fizetésüket, és azt mondják: rosszul látja, pont több lett, szabad idejükben portfóliókat gyártanak, ez utóbbit heteken keresztül, és nem, nem azért, mert ettől a munkájuk színvonala nő, a szempont húsba vág: vagy 25 ezer forinttal lesznek általa „gazdagabbak”. Kell a pénz kerékpárra.
Szóval ez a végtelenségig megalázott és semmibe vett szakma megy a bringa felé, aztán rezzenéstelen arccal kuncsorog egy ötösnyi könnyebbségért attól, akit éppen rá bíztak, és tegyük fel azt is, bár a film hagy némi kétséget (nem túl sokat): végül belemegy a kölcsönös kompromisszumba, és másnap bevés egy jobb jegyet a diákjának. Kell az a bringa, na.
Szumma szummárum: ha egy ország (vö. kormányzat, társadalom) nem tiszteli a pedagógusait, akkor egy ószeres sem fogja, nem beszélve a saját diákjairól, akik majd az elsuhanó autóból integetnek a szélső sávban verítékezve kerekező tanár után: vehetjük ezt sikernek is, ha messzebbre nem is jutottak, de gyorsabban haladnak, az biztos.
