A PISA felmérés tanulságai
Adatokkal a jobb iskolákért
Andreas Schleicher, az OECD oktatási igazgatóhelyettese és a főtitkár tanácsadója egy TED konferencián előadott előadásában 2012-ben arról beszél, mi mindent tudhatunk meg a PISA adatokból az adott országok oktatási rendszeréről és hogy ezek az információk arra is jók, hogy tanuljunk más országoktól, megfontoljuk, mit csinálhatnánk jobban. És most kapaszkodjunk meg, Andreas Schleicher Magyarországot is pozitív példaként említi! Az alábbiakban összefoglaljuk az előadás főbb tanulságait, reflektálva a magyar valóságra is.
A PISA felmérés lehetővé teszi immár több mint egy évtizede, hogy az országok oktatási rendszerének teljesítményét nemzetközi kontextusban is el tudjuk helyezni. De ma már ennél többre is képes az adatbázis. Segíthet az arra nyitott és értő szakpolitikusoknak, hogy a jó példák alapján konkrét lépésekkel javítsák országuk teljesítményét.
Vegyük Korea példáját. Két nemzedékkel korábban még sehol se voltak, most pedig az élen járnak. De hogyan érték ezt el? Egyszerű, jól költik el a pénzüket – állítja Schleicher. Nem kisméretű osztályokat finanszíroznak, hanem a pedagógusok képzésébe és anyagi megbecsülésébe fektetik a pénzt.
Ellenpélda Luxemburg, ahol jó sok pénzt ölnek a kis osztályméretek fenntartásába, (ami fajlagosan azért drága, mert több tanárt igényel a rendszer), de ez nem mutatkozik meg az eredményességben.
Hozzátesszük: Koreában a társadalom egyetért abban, hogy az oktatás a legfontosabb dolog, amire egy ország felemelkedéséhez szükség van. Természetesnek tartják, hogy a jó oktatás nem olcsó, és minősége elsősorban a tanárokon múlik. A jól felkészült pedagógus pedig nagyobb osztályokban is jól tanít. Szülők, diákok és az állam egyaránt sokat áldoz pénzben és időben arra, hogy az egész népesség egyre magasabb iskolázottságú legyen.
Nem igaz, hogy vagy méltányos egy rendszer, vagy eredményes –mondja Andreas Schleicher. Van egy sor ország, ahol sikerül a kiválóságot az esélyegyenlőséggel párosítani. Ezek az országok a keveseknek adatott kiválóságtól eljutottak a mindenkinek lehetséges kiválóságig. Ez megkérdőjelezi azt a paradigmát, miszerint az iskolarendszer dolga a kiválogatás, az elitképzés. A jól működő rendszerekben, mint a finneké, minden iskola jól teljesít.
És hogyan csinálták? Oda fordítottak erőforrásokat, ahol a leginkább tudtak változtatni. A legjobb igazgatókat a legkeményebb iskolákba, és a legtehetségesebb tanárokat a legnagyobb kihívást jelentő osztálytermekbe helyezték.
A PISA megmutatja, hogy vannak olyan országok, amelyek a kezdeti rosszabb eredmények után javulást tudtak felmutatni. A lengyelek az iskolarendszer átstruktúrálásával és a monitoring rendszer kiépítésével rövid idő alatt látványos eredményt értek el. Egy évvel meghosszabbították az általános iskolát, hat évfolyamra nyújtották az alsó tagozatot, és teljesen külön szervezetben kezelik a három éves felső tagozatot. Ezzel a bátor lépéssel elérték, hogy az esélyegyenlőtlenségek csökkenése mellett jelentősen javultak a PISA eredményeik.
Andreas Schleicher a magyarokat is példaként hozza fel arra, hogy az egyenlőtlenségek csökkenthetők. Igen, pozitív példaként a magyarok is elhangzanak. Nagyon szomorú, de talán nagyon is jellemző ránk, hogy az igazi eredményeinket sem ismerjük fel. A PISA eredményekről és a magyar teljesítményekről lásd még a Kölökneten megjelent egyéb írásainkat
De az oktatás kiemelt kezelése a társadalmi diskurzusban és a kormányzati politikában csak egy része a képnek. A másik, legalább ilyen fontos tulajdonsága a sikeres oktatási rendszereknek az a meggyőződés, hit, hogy minden gyerek lehet sikeres. Képzeljük el, hogy a magyar tanár úgy lép be az osztályba, hogy minden tanulóról azt feltételezi, hogy tehetséges és így is bánik mindegyikükkel. Micsoda változás lenne! És ez a magatartás a PISA eredmények alapján bizony leképeződik a diákok magatartásában is.
Amikor megkérdezték a tanulókat, hogy mitől lehetnek sikeresek a matematikában, akkor az észak-amerikai diákok jellemzően azt mondták, minden a tehetség kérdése. A japán tanulók közül 10-ből kilenc azt mondja, hogy ez attól függ, hogy mennyi energiát fektet bele. Ez nagyon sokat elárul a köröttük lévő rendszerről.
A jól működő rendszerek intelligens utakat kínálnak a tanárnak, hogy előrejusson a pályáján. A bürokratikus iskolarendszerekben a tanárt gyakran magára hagyják az osztályteremben egy sereg előírással arról, hogy mit kell tanítania. A jól teljesítő rendszerekben nagyon világos, hogy mi a jó teljesítmény.
A standard elvárások magasak, de a tanárokat képessé is teszik arra, hogy kitalálják, mit kell aznap tanítaniuk a diákoknak. A jól teljesítő rendszerek pedig mára már elmozdultak az elszámoltathatóság és a kontroll bürokratikus és professzionális formáitól – vagyis attól, hogy ellenőrizzék, hogy vajon a tanárok azt csinálják-e az oktatásban, amit előírtak nekik – a munkaszervezés professzionális formái felé.
A tanárokat képessé teszik, hogy újítsanak a pedagógiában. Talán ez a fajta – EU-s források révén megpezsdült – innovációs készség lehetett az, ami javított a magyar eredményeken 2009-re. Nagy kérdés, hogy továbbjutunk-e ezen az úton, vagy visszafelé megyünk.
A PISA nem mondja meg senkinek sem, hogy mit csináljon, de akinek szeme és füle van rá, tanulhat belőle.
Az előadás nyelve angol, de a teljes előadás magyar fordítása elérhető itt.
