IskolaMérés és értékelés

Megromlik a befőtt gyerek?

A napokban nagy port kavart fel az esztergomi Balassa Bálint szakképző iskola kapcsán megjelent cikk a 444.hu-n. Ezek szerint az iskolában a kilencedikesek közül majdnem mindenki megbukott legalább egy tárgyból, de nem kevesen akár három vagy négy tárgyból is. Az egyik szülő ezt látva beperelte az iskolát közokirat hamisításért, mert nem tartja normálisnak ezt a hatalmas bukási arányt.

Az igazgató szerint ez a magas bukási arány elsősorban jelzés akart lenni a tanárok és szülők számára. Ő személy szerint a tankötelezettség korhatárának leszállításától sokat remél, mert ez véleménye szerint javítani fog a bukási statisztikákon. Oktatási szakértők szerint már kifejezés is van az ilyen gyerekekre, ők a befőttek, akik csak úgy el vannak az iskolában.

Ez a kis történet számtalan kérdést vet fel. Vajon mennyire tipikus az ilyen magas bukási arány ma Magyarországon? Kinek a felelőssége? A pedagógusé, szülőé vagy gyereké? Mi van mind e mögött és hogyan lehet ebből kikecmeregni? Az alábbiakban megpróbáljuk ezeket a kérdéseket végigjárni.

Tényleg indokolt az ilyen magas arányú buktatás?

A szülők szerint a gyerekek 3,5-ös vagy annál is jobb átlaggal jönnek az általános iskolából, vannak köztük kitűnők is, a középiskola első évében mégis megbuknak. Van olyan szülő, aki azt nyilatkozta az Indexnek, hogy szerinte néhány tanár élvezetből vagy terrorista hajlamoktól vezetve buktat. Az igazgató szerint a magas buktatási arányt jelzésnek szánták, mások szerint, ha a pedagógusok nem lennének toleránsak, mindenkit megbuktatnának a szakképzésben. (Ez felveti azt a kérdést, hogy mire jó az osztályzat. Mit is mér, mi vele a tanár szándéka, mennyire tekinthető hatékony visszacsatolási eszköznek? Mennyire bélyegez meg, mennyire motivál és informál? Milyen a kapcsolat az általános iskola és a középiskola értékelése között? Nem folytatjuk, mert messze vezetne…)

Az országos statisztika szerint a szakiskolákban 10 százalék az évismétlés aránya, a szakközépiskolákban és gimnáziumokban 3-4%. A lemorzsolódás aránya ennél nagyobb a végén, a szakiskolák esetében 30%, szakközépiskolákban 20% és még a gimnáziumokban is eléri a 10%-ot egyes források szerint. A lemorzsolódás és osztályismétlés előszobája a hiányzás, lógás. Az ötven óra feletti hiányzás aránya a szakiskolák esetében bizonyos régiókban eléri a 12-13%-ot. Ezek alapján látható, hogy a szakképző intézményekben gondok vannak, de a tömeges buktatás mégsem jellemző.

Mi történt az iskolában?

A Balassa Bálint szakképző iskola az országos kompetenciamérés adatai alapján átlagos iskola. A gimnáziumok eredményeit is tartalmazó országos átlagnál rosszabb eredményekkel, de a szakközépiskolákhoz és szakiskolákhoz képest nem maradnak el. De van néhány árulkodó jel. A tanulók kompetenciáinak megoszlása alapján az iskolában éppen hogy nagyobb arányban vannak jobb képességű gyerekek, mint a szakiskolákban általában (matematika terén az iskolában 34% a 2. szint alatt teljesítők aránya, míg az országos átlag 50%, a szövegértés terén a 2. szint alatt van az iskolában 16%, míg az országos átlag a szakiskolák esetén 40%.)

Forrás: www.balassaegom.hu

A hozzáadott érték terén pedig úgy tűnik az eredmények elmaradnak a várttól, ami azt jelenti, hogy a családi hátterüket is figyelembe véve ezekből a gyerekekből többet is ki lehetne hozni. Ráadásul az iskola éppen olyan szakmában tanít (vendéglátás, közgazdaságtan), ahol általában inkább a jobb eredmények a jellemzőek. Az OH iskolai jelentéséből az is kiderül, hogy az itt tanulók kisebb arányban akarnak továbbtanulni, mint a hasonló iskolákban tanulók.

Ez mind arra utal, hogy elsősorban motivációs (és nem képességbeli) problémák vannak az iskolában. Erre utal az is, hogy, ahogy az iskola honlapján található jelentésből is kiderül, a 9/B-ben a félév alatt összesen 1518 volt a mulasztott órák száma, a 9/C-ben pedig 1846. Sok diák nemcsak az órákról, de a dolgozatokról, felelésekről is hiányzott, azaz jegyeket sem tudtak adni neki – írta az Index. A Mokka műsorában megszólaltatott szülők is elmondták, hogy a tanárok arra panaszkodnak, a gyerekeket semmi sem érdekli.

Hatalmas motivációs deficitben a magyar oktatás

A motiváció nagyon fontos ahhoz, hogy a gyerekek jól tanuljanak. Sőt, a motiváció (tanulóé és tanáré) ahhoz is fontos, hogy a pedagógusok jól tanítsanak. Ha nem élvezik, amit csinálnak, akkor megette a… Kényszerrel, korbáccsal nem fog menni. A motivációs szint elégtelenségére sok kutatási eredmény rámutat. A Kölöknet és OFOE közös on-line kutatása arra a megdöbbentő tényre is fényt derített, hogy a szülők és pedagógusok több mint fele találkozott olyan gyerekkel, aki már első osztályban unja az iskolát és nem szeret tanulni.

Ez nagyon nagy arány és egyáltalán nem magától értetődő, még ha a mai fásult világban sokan csak legyintenek is erre. És ez az alacsony szint, lásd Murhpy törvényét, még tud lejjebb is menni. A TIMMS vizsgálatok kimutatták, hogy általános iskola nyolcadik osztályára a gyerekek többségének már tele van a hócipője a tanulással. Képzeljük el, hogy mi történik akkor a középfokon? És ez a demotiváltság bizony nemcsak a tanulóra, de a tanárra is jellemző.

A demotiváltság viszont rontja az eredményességet. Az OECD PISA nemzetközi tanulói teljesítménymérésén Magyarország a legutóbbi mérésen romló teljesítményt mutat, ráadásul a leggyengébben teljesítők aránya nőtt. Az országos kompetenciaméréseken a szakiskolában tanulók kompetenciái stagnálnak vagy romlanak. Ugyanakkor a 15 évesek (mert őket méri a PISA felmérés) kompetenciái nem hirtelen, hanem a 15 év folyamán folyamatosan fejlődnek. Így azok alakulásában szülőnek, óvodapedagógusnak, általános iskolai tanárnak nagyobb felelőssége van, mint a csak fél-egy évig őket tanító középiskolai tanárnak.

Nem a szakiskolában, hanem korábban romlanak el a dolgok!

Mi is történik a szakiskola, középiskola előtt ezekkel a demotivált gyerekekkel? Hogyan jutnak el ide? Hát úgy, hogy nem igazán érdekli a sorsuk sem a szüleiket, sem a tanáraikat. Hamar lemondanak róluk, ők pedig nőnek, mint a dudva és el vannak, mint a befőtt. Idézzük itt a hvg.hu cikkét: "Leiner Károly szerint az általános iskola nyolc év után olyan felkészületlenül bocsátja ki magából ezeket a gyerekeket, hogy a minimális szintet sem tudják teljesíteni a továbblépéshez. E csoportra már szakkifejezés is született: ők a befőttek. Akik nyolc évig ültek ("elvoltak, mint a befőtt") a többségi iskolában kellő megsegítés nélkül. Megbuknak egyszer-kétszer, de végiglökdösik az iskolán őket. Most itt vannak a szakiskolákban, mert nincs más lehetőségük." 

A pedagógusok eszköztára úgy tűnik elégtelen arra, hogy azokat a gyerekeket, akiket a szüleik nem motiválnak, felvillanyozzák és felkeltsék az érdeklődésüket a tanulás iránt. De ez nem pusztán eszköztár kérdése. Nagyon hamar megérzik a gyerekek, ha a tanár nem élvezi a tanítást vagy nem érdeklik a tanulói.

Forrás: www.balassaegom.hu

Probléma megoldásra törekvő párbeszéd helyett aggresszivitás és látszatmegoldások?

Amiről viszont a média nem nagyon írt, az a történet érintett felnőtt szereplőinek a magatartása. Úgy tűnik, hogy a frusztrált felnőttek előbb ütnek, és utána (se?) gondolkoznak. A tömeges buktatás a pedagógusok részéről, vagy a feljelentés a szülő részéről egyaránt igen durva és agresszív lépés. Tényleg ennyire reménytelen a felnőttek között az egymást kölcsönös megértő, tisztelő és a probléma megoldására törekvő párbeszéd? Sallerokat és kokikat osztogatunk egymásnak, de vajon megy-e ezzel előbbre a világ, vagy legalábbis, jobban fognak tanulni a gyerekeink?

Képzeljük el, hogy egy ennyire demotivált osztályban milyen pozitív hatása lehet a tömeges buktatásnak? Ez inkább egy vészkiáltás a tanárok részéről, hogy megállt a tudományunk! De kinek kiáltják ezt? A tanulóknak, vagy a szülőknek? Az utóbbiak ezt a jelzést nem igazán vették jó néven. A feljelentés vajon milyen irányba viszi a tanárokat? Jobban fognak tőle tanítani? A felnőtt szereplők – bár jót akarnak nyilván, szeretnék, ha a gyerekek tanulnának – egyáltalán nem próbálják valóban megoldani a problémákat. Ehelyett a frusztrációjukat a másik félen vezetik le. Ez is iskolai erőszak a maga módján. Tanár és szülő kölcsönösen pofozza egymást, a gyerekek pedig ezt látva minden bizonnyal nem fognak nemesedni. Sőt, még inkább értelmét veszti a tanulás, hiszen a mégoly értelmes felnőttek is hogyan viselkednek.

Ijesztő az is, hogy az iskola igazgatója a tankötelezettség idejének leszállításában látja a megoldást az iskolája számára. Hát igen, Magyarországon bizony megelégszünk a látszatmegoldásokkal, elég, ha kipipálunk valamit. A gyerekeinket is folyamatosan kipipáljuk. A szülők gyakran oda se figyelnek a gyerekeikre, ha tehetik, a nyugalmuk érdekében folyamatosan korrumpálják a gyereket, rosszabb esetben a feszültségeiket erőszakos formában (legyen verbális vagy tettleges) élik ki.

Az általános iskola továbbengedi ezeket a potenciális befőtteket, még ha nem is tanulnak meg írni-olvasni. Legyen az a középiskola baja. A középiskola pedig majd elegánsan és törvényesen megszabadul tőlük 16 évesen. És onnantól majd mutogat a felnőtt társadalom a kamasz gyerekre, hogy ő a felelős saját magáért. És valóban, gyakran ezek a gyerekek arra kényszerülnek, hogy már az iskola mellett is dolgozzanak, hogy segítsenek a családjuknak. Ezt a folyamatot a tehetséggondozás ellentéteként akár nevezhetjük tehetségvesztegetésnek is.

Több időt kellene szentelnünk egymásra és gyerekeinkre

Ha a szülő figyelne a gyerekre és a pedagógus is a gyerekre és a felnőttek is egymásra, akkor valószínűleg nem indulna be ez a befőttesedési folyamat. De valahogy nem megy ez az egymásra figyelés és párbeszédesdi. Nincsenek rá mintáink, ráadásul egyik félnek sincs elég önbizalma ahhoz, hogy szembenézzen a saját gyengeségeivel és ne rögtön a másikban keresse a hibát. A szülők többsége nem vágyik a tanárral való kommunikációra, nincs rá ideje és nem is látja értelmét. A pedagógus pedig gyakran retteg a nem ritkán agresszív és türelmetlen szülőtől. Pedig vannak olyan formák, kezdeményezések, amelyek segíthetnek a jobb kommunikáció kialakításában, csak törekedni kellene a problémák valódi megoldására és nem megelégedni a látszatmegoldásokkal.

A Kölöknet és OFOE szülő-pedagógus párbeszéd témájában tartott konferenciáján bemutattunk erre néhány jó példát.

2014 február 25. Lannert Judit

 
Kölöknet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 
2014 február 25.
Judit
Rendkívül elméleti, a gyerekek érdeklődésével nem találkozó tananyag, kísérletekre nincs se pénz, se idő, az életkori sajátosságoknak és fiziológiai szükségleteknek nagyon nem megfelelő napi 7 óra ülés (ráadásul kényelmetlen széken), min csodálkozunk? Alapjaiban kellene az iskola jellegét és tartalmát megváltoztatni, erre viszont - többek közt anyagi okokból is - semmi remény. Maradnak a frusztrált tanárok és frusztrált gyerekek, akikből kialakul a jövő frusztrált felnőttgenerációja.
Kölöknet hozzászólás
aláírás