IskolaMérés és értékelésA tanuló értékelése

Bizonyítványosztás

Miért jó, ha szövegesen értékelünk?

Az iskolai értékelés, történjék ez akár osztályzatok formájában, akár szövegesen, központi helyet foglal el a tanulók életében, és rendkívül fontos a szülők számára is. 2004 óta iskoláink alsó tagozatában felmenő rendszerben vezették be az osztályozást kiváltó szöveges értékelést, ami mára az összes alsóst érinti. A következő írásban az eddigi eredmények mellett a buktatókat is bemutatjuk.

Érdemjegyek helyett szövegek

Ha áttekintjük az iskolában adódó konfliktushelyzeteket, azt tapasztaljuk, hogy a szülő-pedagógus, s a pedagógus-gyerek konfliktusok középpontjában is igen gyakran az értékelés áll. A kiinduló ok legtöbbször az, hogy a pedagógus és a szülő eltérően ítéli meg a gyermek teljesítményét és/vagy viselkedését, illetve hogy a gyerek nem mindig érti, nem mindig fogadja el a tanító vagy a tanár által érdemjegyekben kifejezett véleményt.

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://www.koloknet.hu/files/125_ertekeles_cikkbe.jpg”.A szöveges értékelés a tapasztalatok szerint bizonyos problémákra valóban megoldást jelent. Bár kétségtelen, hogy akadnak olyan kérdések, amelyek így is napirenden maradnak, sőt ez a forma új problémák megjelenéséhez is vezethet. Mégis egyre többen vannak azonban az olyan szülők, akik szívesen fogadják az új értékelési rendszert, hiszen sokkal jobban figyelembe veszi gyermekük személyiségét, s árnyaltabban jellemzi teljesítményét, mint a hagyományos ötfokú skálán történő értékelés. Ugyanakkor sok esetben zavart is okoz a szülők körében, hogy hagyományos, „megfogható" osztályzatok helyett most már összetettebb, terjedelmesebb értékelést kapnak.

Szülői aggályok

A hagyományos értékelési formához való ragaszkodás mögött érthető és magyarázható igény rejtőzik. A szülők szeretnék pontosan tudni, hol is tart gyermekük, hol helyezkedik el az osztálytársak rangsorában, s milyen ütemű a fejlődése. Az osztályzatnak jól értelmezhető üzenete van a számukra, hiszen őket is osztályozták az iskolában. Talán könnyebb lenne a változás megértetése azzal a szülői generációval, akiket kisiskolás korukban már szövegesen értékeltek. Amíg azonban az ő gyerekeik iskolába kerülnek, egy egész emberöltőnyi időnek kell még eltelnie.

Mi, pedagógusok törekszünk arra, hogy meggyőzzük a szülőket: ez az értékelési módszer nem a közoktatás-irányítás „hóbortja”, nem egyszerű adminisztratív változtatás vagy modernkedő újítás. Mindkét fél számára megéri energiát fordítani az eljárás lényegének megértésére, elfogadására és elfogadtatására, éppen a gyerek érdekében. Tudjuk, hogy milyen összetett és képlékeny is a gyermeki személyiség, hogy milyen nehéz pontosan meghatározni aktuális jellemzőit, és besorolni ezeket a megszokott öt kategóriába. A szöveges értékelés, ha valóban pedagógiai tudatossággal, gyermekközpontú szemlélettel készül, és valóban a tanuló alapos és sokoldalú ismeretén alapul, árnyaltabb és informatívabb tájékoztatást nyújthat a gyermekről.

Úgy tapasztaljuk, hogy a szülők nagy része – akár a szöveges értékelés mellett – igényel egyfajta párhuzamos, számszerűsített skálán történő értékelést is. „Ha mégis osztályozna, hányas lenne?”– hangzik el gyakran. És amennyiben a pedagógustól nem kap választ, a szülő általában megpróbálja a kapott szöveget öntevékenyen hagyományos osztályzatokra fordítani. És ez az átváltás többnyire éppen akkor ütközik akadályokba, ha a szöveges értékelés valóban pedagógiai tudatossággal és kellő színvonalon készült.

Szövegezési nehézségek

Komoly problémákat okoz az értékelés megszövegezése. A pedagógusnak itt rendkívül körültekintően kell eljárnia. Mindenek előtt azt kell szem előtt tartani, hogy az értékelés kinek és kiről (miről) szól. Ha a laikus szülő személyét tiszteletben tartva, a hétköznapi szóhasználatot alkalmazzuk, a szövegek jó eséllyel pontatlanok és könnyen félreértelmezhetőek lesznek. Bizonyos jelenségeket, tudáselemeket ugyanis nem lehet a hétköznapi szókinccsel pontosan leírni, vagyis hétköznapi nyelven fogalmazva az értékelés pedagógiai szempontból nem lesz elég hiteles. De akkor hogyan fogja mindezt a pedagógiai nyelvezetben járatlan szülő megérteni?

Ezt a köznyelv és szaknyelv közötti nehéz helyzetet feloldandó, sok iskola értékelése során saját fogalom- és kategóriarendszert, kisebb-nagyobb módosításokkal vissza-visszatérő mondatokat, s ezek variánsait használja.

S ha a nyelvi nehézségeken túljutunk, következnek a szubjektivitásból fakadó problémák. Mivel gyermeke magatartását a szülő is ismerni véli (s kétségtelen, hogy bizonyos vonatkozásban a pedagógusnál is jobban ismeri), csalódást okozhat számára, hogy az, amit ő egyértelműen pozitív vonásnak tart, a tanító oldaláról nézve más megvilágításba kerül. A legtöbb problémát a magatartás és a szorgalom szöveges minősítése okozza, mert a szülő egyes magatartásokat, viselkedési formákat másképp ítél meg, mint a pedagógus. Bizonyos viselkedések valóban egészen másképp „működnek" otthon, a családi körben, mint az osztályteremben, iskolai keretek között. Az órát megzavaró gyermek szülője például úgy is gondolhatja, hogy gyermeke csupán aktív, érdeklődő; ami önmagában örvendetes és pozitív dolog. Előfordulhat azonban, hogy az órán a túlzott aktivitás és beszédesség a pedagógus és az osztálytársak számára zavaró és változtatást igénylő magatartásforma. Az aktivitás és fegyelmezetlenség között igencsak keskeny sáv húzódik...

Nyilván a két kép együttesen közelíti a valóságot; ezért is fontos, hogy szülő és pedagógus egyeztesse meglátásait. A szöveges értékelésben leírtak – többek között – az erről folyó beszélgetéshez is megfelelő alapot jelentenek.

2008 április 18. Lénárd András

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás