IskolaMás szemmel

Zseniális tanári húzás – Petőfiék a Facebookon!

Hogyan lehetne a mai kamaszokhoz közelebb hozni a magyar irodalom nagyjait? Persze, ott vannak verseik, prózáik és egyéb műveik, amelyekről lehet vitát indítani, ha van rá nyitottság és érdeklődés a diákokban. De ettől nem válnak élőbb alakokká, nem könnyíti meg az azonosulást.

Nos, egy budapesti tanárnőnek zseniális ötlete támadt: a Madách Imre Gimnázium 11. évfolyamos diákjainak azt a feladatot adta, hogy négy-öt fős csoportokban hozzanak létre Facebook profilokat a XIX. századi költőknek, és töltsék meg azokat úgy tartalommal, hogy hitelesnek is tűnjenek. És láss csodát, a projekt feltüzelte a tanulókat!

A tanárnő így írt a feladatról egy lényegre törő levelet a Tanárblog szerkesztőségének:

„Kedves Kollégák!

Vajda Éva vagyok, a budapesti Madách Imre Gimnáziumban tanítok irodalmat. Az emelt szintű csoportom projektjéről írnék néhány sort.

11. évfolyamon négy-öt fős csoportokban dolgoztunk, XIX. századi költők Facebook-profilját készítettük el. A csoportok a költők neveit kihúzták, és hat órában, egy hét alatt hozták létre a profilokat: Kölcseyt, Vörösmartyt, Petőfit, Aranyt. A feladat meghatározásában az szerepelt, hogy a profilok alkalmazkodjanak a költők személyiségéhez, és feltétlenül tartalmazzanak széleskörű irodalmi-közéleti i ismereteket. (Létrehoztak többek között Prielle Kornélia, Szendrey Júlia profilt is, hogy a kommenteket bővíthessék.)

A diákok bevallása szerint nagyon sokat tanultak az egy hét alatt, rengeteg szakirodalmat olvastak el, hogy hiteles legyen az adott profil.”

Nemcsak a száraz életrajzi adatokkal töltötték fel például Petőfi Sándor vagy Arany János profilját, de egész mélyen beleásták magukat a költők háttértörténetébe, magánéletébe, művészi érdeklődésébe. Az egyes posztok alatt pedig egymással társalognak a XIX. század irodalmi nagyságai, olyan közvetlenséggel, melyet a FB megkíván, de tökéletesen megtartva saját stílusukat, nyelvezetüket, gondolatiságukat.

Tökéletes az illúzió, Szendrei Júlia és Kölcsey Ferenc alakja is olyan kézzelfoghatóvá vált a diákok munkája által, hogy bárki felfrissítheti és továbbfejlesztheti saját tudását a profilok alapján. Azt hiszem, be is jelölöm őket!

A profilok itt találhatók:

Petőfi Sándor - azóta sajnos törölték a profilt 

Arany János

Kölcsey Ferenc - azóta sajnos törölték a profilt

Vörösmarty Mihály -  azóta sajnos törölték a profilt 

Szendrey Júlia

Prielle Kornélia

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás