IskolaMás szemmelPedagógus szemmel

Párhuzamos monológ Benjámin naplójához

Miért akarok másként tanítani?

Olvasva a „Miért nem tanulok?” című naplóbejegyzést, a szívem szakadt meg. Visszagondoltam saját iskolás éveimre, a szülőként megélt, egyáltalán nem felhőtlen évekre, és bólintottam magamban: Igazad van, Benjámin. Szörnyű így eltölteni 12+X évet. És állítólag a legszebbeket. Hogyan is?

:

Miért nem tanulok?

Cikkünk a Részletek Benjámin naplójából - Miért nem tanulok? című írásra reagál.

„Reggel, amikor felkelek, egyetlen dolog jár a fejemben, de az rengetegszer ismétlődik. "Jaj ne, már megint suli!"

Tanár 1.: Ma vajon mire megyek be az iskolába? Mit találtak megint ki, amit rögtön, azonnal, hat példányban kell kitöltenem? De fáradt vagyok! Nem győzöm ezt a hajtást sokáig. Gyorsan leadom az óráimat, aztán loholhatok tovább, mert ebből a pénzből nem lehet megélni. Melyik osztályokban is lesz órám? Na, indulás.

Tanár 2.: Biztos rosszul állítottam be az órát, nem lehet, hogy már fel kell kelni. Éjfélig bújtam a netet, de nagyszerű órát sikerült összeállítanom. Kíváncsi vagyok, a gyerekek is élvezik-e? Remélem, mára nem találtak ki semmi statisztikát. Úúútálom.

„Végre belépek az osztályomba. Sorban köszönök több haveromnak, majd leülök a helyemre. Körülnézek, és a legtöbb helyen rettegő vagy szimplán csak ideges arcokat látok. Mint akik csatába indulnak.”

Valamikori magam: Első óra matek. Jól kezdődik. Utálom. Ha meghúzom magam, talán nem vesz észre. Biológia, az jó, de nem tanultam mára, az enciklopédiámat szerkesztettem egész délután. Már egész jól haladok. Latin, nem számít, emőckézünk majd a Julival. Ha csöndben leszünk, pihi van. Lehet, hogy tanulok oroszra. Bár inkább jelentek, hogy meghalt a szomszéd néni, és azért nem tudtam készülni. Magyar, ráadásul kettő! Miért kell nekem tudnom, mit gondolt a költő, amikor írta a versét? Meg a hansi-mansi rokonságot? Persze, ha vihogok rajta megint, mehetek a folyosóra. Anyám meg az oszi elé. Aztán hallgathatom hetekig. Mikor lesz már vége a giminek?!

„Bejön a tanár. Körülnéz. Látszik az arcán, hogy nem felhőtlenül boldog a társaság láttán.”

Tanár 1.: Istenem! Miért én kaptam meg ezeket? Mit tudnak ezek? Semmit, látszik az arcukon. Csak melegedni járnak ide.

Tanár 2.: Szeretek ide jönni. Nem egy lángész társaság, de hálásak. Értékelik, ha valami újat mutatok nekik. És önmagukhoz képest okosodtak is.

„Ma azt játszom el, hogy érdekel a tananyag. Sajnos nem megy sokáig. Az első 10 perc után halálos unalom vesz erőt rajtam.”

Tanár 1.: Na, megpróbálok valami kultúrát csöpögtetni ezekbe. De disznók elé gyöngyöt. ... Reménytelen.

Tanár 2.: Lássuk, csak, mivel köthetném le őket. Múltkor is kiderült, azért voltak olyan kibírhatatlanok, mert már az elején lemaradtak. Akkor most megpróbálom másként. Hátha így jobban megértik.

„A következő néhány óra hasonlóképp unatkozással telik. Néha van egy-egy érdekes momentum, de általában mindenki a szünetet várja, mint rövid távú célt. Hosszú távon pedig a tanítási nap végét.”

Valamikori magam: Mikor csöngetnek már ki? Már kiolvastam a könyvem, minden levelemet megírtam, mit csinálhatnék még, hogy ne öljön meg az unalom? A múltkor, amikor Z. jött be helyettesíteni, olyan érdekfeszítő volt az óra. Nem is gondoltam volna, ilyen érdekes is lehet a kémia. Most meg ...

Tanár 1.: Nem értem ezeket a gyerekeket. Amikor kezdtem a pályám, semmi fegyelmezési problémám nem volt. Most is ugyanúgy tanítok, de ezek... Nem értem.

Tanár 2.: Érdekes. Miért szidják ezt az osztályt? Alig akarnak kimenni az óra végén. Mind itt tolong, kérdez, alig győzök válaszolni nekik. Másik bolygón tanítok? Vagy más dimenzióban?

„Minden nap van legalább egy zűrös óra. Ez azt jelenti, hogy intők és szóbeli megalázás mellett igazolatlan órákat is lehet kapni. Nem kell sok mindent csinálni, elég, ha valakihez hozzászólok órán, aki válaszol, és mindketten mehetünk ki a teremből várva a büntetést.”
„Mindig mi húzzuk a rövidebbet, úgyhogy az emberek nagy része inkább meg sem szólal, csak tűr.”

(Itt kiestem a szerepemből. Ezek szerint a napi megalázó helyzet természetes. És tanulják a megalázott szerepkört. Tűrni, beletörődni. Ha felnőnek, jó alattvalók lesznek? Ez a cél? Ez az iskola célja? Persze, elég csak ránk nézniük. Mi is ezt csináljuk. Ezzel van tele a sajtó.)

„Ahelyett, hogy folyamatosan a jövőmmel foglalkoznék, ahogy rengeteg ember körülöttem, én a jelennek élek.”

Jól teszed, Benjámin. A jelen a való. Azt kell intenzíven, minden pillanatát kihasználva megélni. Aki a jövőt hajszolja, nem él. A jövő tervei a jelen megélésének függvényében valósulnak meg.

„Mások azt mondják, azért tanulnak, mert ebben a korban lehet a legtöbb tudást magukba szívni. Ők szeretnének minél több mindent megtanulni. Nem a pénz miatt, hanem azért, mert szeretik, ha sok mindent tudnak a világról. Ez a hozzáállás nekem sokkal szimpatikusabb. Akik ezt mondják, azokat becsülöm. Kár, hogy olyan kevesen vannak, és még nagyobb kár, hogy e cél elérését a tanárok többsége eléggé megnehezíti a tanítási stílusával.”

Egyetértek. Középiskolás osztálytalálkozón érdekes volt szembesülnöm az osztálynaplóval. Nem volt valami fényes. Pedig rengeteget olvastam. Csak mást. És haragudtam a világra, hogy mennyi (szerintem) felesleges dologgal kell foglalkoznom. Azóta kiderült, tényleg feleslegesek voltak.

„Aztán vége a sulinak, átszenvedtük az összes órát. Mindenki rohan haza tanulni, pihenni, vagy csak éppen minél gyorsabban el akar menni az épületből. Egytől egyig mindenki utál itt lenni."
"Átgondolom inkább, hogy mit is tanultam ezen a napon, és rájövök, hogy semmit.”

Ha van cél, amiért képes vagyok még küzdeni, az az iskolában töltött idő becsülete. Hogy öröm legyen iskolába járni. Gyereknek, tanárnak egyaránt. Az ott szerzett tudás valóban megszerzett, ne tölcsérrel töltögetett legyen. Érezze minden gyerek, helye van a világban. És ő is fontos.

És amíg ez csak utópiának tűnik, van dolgunk a világban.

2009 február 08. Kati tanító néni

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás