IskolaMás szemmel

„Miért kell nekem kimaradni, miért nem tudok úgy haladni, mint a többiek?”

– Párhuzamos interjúk egy hátrányos helyzetűek tanulási lehetőségeiről szóló érzékenyítő játékról, a Mentortársas 2.0-ról.

A játék segítségével a résztvevők saját bőrükön tapasztalhatják meg azokat a helyzeteket, amelyekkel a hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok találkoznak a közoktatásban és a felsőoktatásban, emellett játékos formában bővíthetik tudásukat a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok nevelése-oktatása, valamint a magyar oktatási rendszer működése kapcsán.

A Mentortársasban megjelenített információk valós tapasztalatokra, továbbá a hazai neveléstudományi szakirodalomra épülnek. A társasjáték kidolgozása olyan szervezetekhez, szakemberek kötődik, akik tapasztalattal rendelkeznek gyermekek, fiatalok mentorálása, oktatási hátránykompenzáló programok működtetése, valamint a pedagógusképzés terén.

A Mentortársast megalkotó és fejlesztő Motiváció Műhely egyik tagját, Erdődi Noémit, valamint Kerülő Juditot, a Nyíregyházi Egyetem oktatóját kérdeztük a játékról. Mind a ketten használják, de más közegben: középiskolákban és felsőoktatásban. Kérdéseinkre a terepi tapasztalatairól meséltek nekünk.

Kölöknet: Milyen középiskolásokhoz viszik el a játékot, milyen alkalomból és milyen célból? Ilyenkor kik kapják a mentor, a hátrányos és a nem hátrányos helyzetű tanuló játékbeli szerepét?

Erdődi Noémi: Zömében szegedi középiskolákba visszük a Mentortársast, általában osztályfőnöki órák keretében játszunk a diákokkal.

Az ilyen alkalmak célja az érzékenyítés, hiszen a játék segítségével a fiatalok a saját bőrükön tapasztalhatják meg, hogy milyen egy hátrányos helyzetű gyermek iskolai életútja. A játék után beszélgetünk az élményről, hátrányos helyzetről, szegénységről.

Kiajánlással történik, vagy az iskolák maguktól jelentkezhetnek?

Több iskolával, pedagógussal vagyunk kapcsolatban, velük rendszeresen (tanévente, félévente) szervezünk játékokat. Az adott pedagógus ajánlja az osztályokat, illetve ő segíti az alkalom megszervezését az osztályfőnökökkel. Emellett nyitottak vagyunk új iskolák jelentkezésére is, szívesen fogadjuk a megkeresésüket.

Egy-egy alkalom szervezésekor mindig felmérjük az osztály összetételét, ha van a közösségben hátrányos helyzetű fiatal, akkor figyelünk, hogy mindenképpen mentor szerepbe kerüljön, hiszen nem szeretnénk, hogy újraélje korábbi negatív élményeit. A nem hátrányos helyzetű tanulóval minden esetben a játékvezető játszik. Egyébként a játék bemutatása és a szabálymagyarázat után minden játékos szabadon választhat párt és szerepet is.

Hogyan zajlik az osztály összetételének felmérése? 

Az osztály összetételének felmérése az osztályfőnök segítségével történik, előzetesen egyeztetünk vele ezzel kapcsolatban.

Milyen az attitűdjük a diákoknak, amikor meghallják a játék nevét, és megismerik miről szól, és milyen, amikor a kipróbálás után felállnak az asztaltól?

A legtöbb diák érdeklődő és nyitott, közben eléggé bevonódnak a játékba, beleélik magukat a szerepükbe. Előfordul, hogy mérgesek lesznek a sok negatív történés miatt, sokszor frusztrálja őket a nem hátrányos helyzetű tanuló sikeressége. Kipróbálás után jónak értékelik a játékot, sokan találják megdöbbentőnek és elgondolkodtatónak. Gyakran megosztják saját élményeiket a témával kapcsolatban.

Milyen a hátrányos és milyen a nem hátrányos helyzetű tanulók visszajelzése a játékról (attól függően, hogy milyen játékbeli szerepet visznek)? Elsőre az tűnne logikusnak, hogy másként kommentálja a mentor szerepet egy hátrányos helyzetű és másként egy nem hátrányos helyzetű. Ha így van, mondana rá példát is?

Egy hátrányos helyzetű játékos általában elmeséli a saját tapasztalatait, gyakran elmondja, hogy kapott-e valamilyen támogatást, segítséget, esetleg ösztöndíjat a tanulmányai során. Én még nem tapasztaltam eltérést egy hátrányos helyzetű és egy nem hátrányos helyzetű játékos mentorral kapcsolatos véleményében.

Egy cikkben olvasható, hogy a játékot úgy tervezték, bele legyen kódolva a kudarc, mert ez hasonlatos a való élethez, és mert ez hat érzékenyítőleg. Milyen tapasztalatai voltak, hogyan, hányféleképpen reagáltak a különböző játékosok e kudarcélményekre? 

Általában csalódottak és igazságtalannak tartják a helyzetet, de a játékot követő beszélgetés során feloldjuk ezeket az érzéseket. Megértik, hogy nem azért történt így, mert rosszul játszottak, hanem azért, mert így érzékelteti a játék egy hátrányos helyzetű fiatal esélyeit.

Milyen formában zajlik ezen érzések feloldása? Ha van kifejezetten erre valamilyen munkamódszerük, foglalkozástervük, mesélne róla? 

Nincs munkamódszerünk, az élmények feldolgozása beszélgetés segítségével történik, amely során minden játékos kifejezheti a játékkal kapcsolatos véleményét, illetve a játék során megélt érzéseit.

Milyen a sikerre adott reakciójuk?

Nagyon örülnek minden apró sikernek, minden megszerzett pontnak. A mentor szerepében játszóknak mindig jó érzés, hogy segíthetik mentoráltjaikat az előrehaladásban. Ritkán fordul elő, hogy egy játékos eljut az egyetemre, ha mégis sikerül, az nagyon pozitív élmény.

Milyen rövid- és milyen hosszútávú hatásai lettek a Mentortársas használatának? Mondana példákat?

Nagyon sok fiatalt elértünk, akikkel beszélgettünk erről a témáról. A játékok és a beszélgetések során sok, hátrányos helyzettel, szegregációval és integrációval kapcsolatos tévhitet tisztáztunk, amire a véleményem szerint nagy szükség van. Azt gondolom, hogy a fiatalok empatikusabbá válnak azáltal, hogy belebújhatnak egy hátrányos helyzetű gyermek bőrébe és megtapasztalják, hogy milyen esélyekkel indul az iskolarendszerben.

Az alábbiakban Kerülő Judit főiskolai tanár válaszait olvashatják.

Kölöknet: A Nyíregyházi Egyetemen nappali tagozatos pedagógushallgatók (tanítók) képzésében használják a játékot. Hogyan jött az ötlet? A képzés mely pontján, és milyen célból alkalmazzák?

Kerülő Judit: A tanító és andragógia alapszakos hallgatók részére egy érzékenyítő és előítéleteket csökkentő programban vettük részt, amit a Roma Oktatási Alap segítségével valósítottunk meg. Ennek folytatásaként, részeként éppen az előítéletek csökkentéséhez használtuk fel a társasjátékot. Tanító szakos, nappali tagozatos hallgatók voltak jelen, első, másod és harmadévesek, valamint andragógia nappali tagozatos hallgatók, ők harmadévesek voltak.

Ilyenkor kik kapják a mentor, a hátrányos és a nem hátrányos helyzetű tanuló játékbeli szerepét?

A hallgatók dobókockával történt dobással választották ki a mentor, a hátrányos és a nem hátrányos helyzetű tanulókat. Minden esetben véletlen volt a kiválasztás, ez még izgalmasabbá tette a játékot.

Milyen az attitűdjük a hallgatónak a játék megimserése előtt és után?

Már korábban beszéltünk nekik a társasjátékról, elmondtuk nekik, hogy mi a játék célja, miért fogunk vele játszani. A játék végén minden résztvevő elmondta, nagyon rossz volt megélni, igazságtalannak tartotta azt, hogy ő mindig kimaradt vagy nehezebben haladt előre, mint a többiek. A hallgatók közül többen ekkor tapasztalták először, milyen érzés az, ha hátrányos helyzetű valaki. Többen reklamáltak már a játék közben, hogy „ez így nem igazságos” vagy „én ezzel nem értek egyet”, „ez így nincs jól” vagy „miért kell nekem kimaradni, miért nem tudok úgy haladni, mint a többiek?” volt olyan hallgató is, aki abba akarta hagyni a játékot, mert úgy érezte, hogy hátrányosan különböztetik meg, indokolatlanul.

Hogyan, hányféleképpen reagáltak a különböző játékosok a játékba szándékosan beépített kudarcélményekre? 

Ahogy az előbb már utaltam rá, többen felháborodtak az igazságtalanság miatt, voltak akik tudomásul vették és elgondolkodtak azon, vajon miért így tervezték a társasjátékot. Volt olyan hallgatónk is, aki elmondta, ő még eddig nem gondolt abba bele, milyen érzés lehet folyamatos kudarcot átélni és ő ezt valószínűleg nem bírná. Minden résztvevőt elgondolkodtatott a személyes érintettség miatt. A játékot minden résztvevő komolyan vette és mint minden játékban, mindenki győzni szeretne, ezért tartom kiváló ötletnek azt, hogy játék segítségével, ennek apropóján beszélhetünk ezekről a problémákról.

Hogyan reagálnak a sikerre?

A hallgatók elmondták, hogy a játéknak mint olyannak a lényege, hogy vannak nyertesek és vesztesek. A játékban a leggyakrabban a véletlennek van szerepe abban, hogy ki lesz a győztes és ki marad alul. Vannak olyan játékok is, ahol az ügyesebbek, okosabbak, felkészültebbek, rutinosabbak lesznek a sikeresek, a többiek pedig csak a véletlennek köszönhetik a helyezésüket. A Mentortársasban azonban úgy érezték, eleve ki vannak osztva a sikeres és vesztes szerepek, függetlenül az egyéni teljesítménytől, aktivitástól, motivációtól. Ezen gondolkodtak el igazán, hogy ilyen esetben mit lehet tenni, hogyan lehet ezt az eleve vesztes pozíciót nyertesre változtatni. Ezt a játék után beszéltük meg.

Ön szerint a hallgatók körében milyen hatásai lettek a Mentortársas használatának?

Erre nagyon nehéz válaszolni, hiszen nem csak ezt a társasjátékot alkalmaztuk a hallgatók előítéletének csökkentésére. Legalább két féléven keresztül vettek részt olyan programban, amikor hátrányos helyzetű roma családokat látogattak, roma gyerekek számára rendezvényeket szerveztek, rendszeresen óvodás gyerekekkel találkoztak, roma szülőkkel beszélgethettek. Ennek a programnak a részeként használtuk a társasjátékot. Tehát azt, hogy ez a társasjáték okozott –e bármilyen változást, nem tudom. Az viszont tény, hogy azok a hallgatók, akik ebben a programban részt vettek, jelentős attitűdváltozáson mentek át, érzékenyebbek lettek a társadalmi problémák iránt és a program hatására többen is kérték magukat olyan iskolákba, ahol szinte kizárólag roma gyerekek tanulnak.  Ehhez a programhoz tartalmilag és újszerűsége miatt is jól illeszkedett ez a játék. Köszönjük a lehetőséget!

A fotók a Motiváció Műhely Facebook-oldaláról származnak.

2018 augusztus 09.

 
Címkék: más szemmel

Kölöknet hozzászólás

aláírás