IskolaKülföldTanulás külföldön

Így járnak iskolába fiatal lányok milliói világszerte – 15 elképesztő kép a világ minden tájáról

„A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot.” Nelson Mandela

Azt hiszem, mindnyájan egyet érthetünk Mandelával: az egyik leghatalmasabb segítség, amit a szociális háló nyújthat gyermekeinknek: az oktatás adta szellemi táplálék. Azonban a világ egyes tájain a legritkább esetben részesülnek a lány gyermekek ugyanabban a támogatásban e téren (tanulás, karrier, siker), mint a fiúk.

Világszerte 65 millió iskoláskorú lány gyermeknek nem adatik meg a tanulás lehetősége - az az alapvető dolog, amihez minden embernek joga van. A Föld analfabéta lakosságát jelenleg 774 millió főre becsülik, melynek kétharmada nő. Pedig a kutatók szerint, ha a bolygónkon minden kislány megkapná a megfelelő általános iskolai és gimnáziumi képzést; a gyermekkori elhalálozások száma a felére (!) csökkenne.

A nők oktatásának fontosságára próbálja meg felhívni a figyelmet az a fotósorozat, mely a nemzetközi nőnap alkalmából készült.

A képek azt mutatja be, hogy Irántól Szomáliáig, az USA-tól Japánig, milyen körülmények között járnak iskolába a lány gyermekek: az éppen a tanintézménybe tartó diáklányokat kapták lencsevégre.

Most kiválasztottuk a számunkra legérdekesebbeket, ha többre vagy kíváncsi, a következő linken megtekintheted mind a hatvan fényképet

  1. Szomália 

A diáklányok a Garoowe-i iskolába tartanak, mely az Európai Közösség projektjeként épült, és 1 750 fiú és lány gyermek oktatását látja el (2013.)

  1. Japán 

Japán

Japán iskolás lányok, ebédidőben kórházi maszkban sétálnak Kiotó utcáin (2014.)

  1. Fülöp-szigetek 

Fülöp-szigetek

Egy nő épp iskolába kísér egy maréknyi kislányt az első napjukon, a sziklás területen, Zambales Province-ban (2015.)

  1. Irán 

Irán

Iráni diáklányok nyerhetnek betekintést a parlament működésébe, mikor az országgyűlés épp a sajtó  parlamenti jelenlétének korlátozásáról szóló szabályozásról egyeztet (2013.)

  1. Dél-afrikai Köztársaság 

Dél-afrikai Köztársaság

Iskolás lányok masíroznak el Johannesburg külvárosában, Hillbrowban, a bíróság előtt sort álló rendőrök szeme láttára (2016.)

  1. Irak 

Irak

Egy iraki lány épp a partra lép, miután egy pici facsónakban 25 km-t utazott Al-Mishikhabtól Najafig – ez az egyetlen módja a közlekedésnek arrafelé (2015.)

  1. Afganisztán 

Afganisztán

Afgán diáklányok buszra szállnak Qara Zaghan falujában, Baglán tartományban (2013.)

  1. Haiti 

Haiti

Az Egyesült Nemzetek brazil békefenntartói gyümölcslét és kekszet osztanak a gyerekeknek a Port-au-Prince-i iskola előtt

  1. Marokkó 

Marokkó

Egy marokkói lány éppen a Taghzirt-i iskolába tart a High Atlas hegyen keresztül (2016.)

  1. Pakisztán 

Pakisztán

Egy pakisztáni iskolás, Malala Juszufzai fiatal emberjogi aktivista mihamarabbi felgyógyulásáért imádkozik. Malalát a lányok tanulási jogaiért való küzdelme során fejbe lőtték és kis híján életét vesztette (2012.)

  1. Srí Lanka 

Srí Lanka

Srí Lanka-i muszlim iskolás lányok állnak a Colombo-i tengerparton, ahova 231 mérföldet utaztak otthonukból: Kalmunaiból (2013.)

  1. Zimbabwe

Zimbabwe

Egy kisiskolás lányka koncertet hallgat A Glen Forest Development Centerben, Harareban, Zimbabwe fővárosában (2012.)

  1. Kína 

Kína

A tanulók épp a szabadban olvasnak egy Csinghaj tartománybéli  térítésmentes leányiskolában, melyet 2005-ben alapítottak. A sulinak jelenleg 96 diákja és 10 tanára van. (2006.)

  1. Indonézia 

Indonézia

Diákok kelnek át a folyó felett, egy összeomlott híd fém rúdjaiba kapaszkodva, csak, hogy eljuthassanak a Tanjung Sanghyang-i iskolába. (2012.)

  1. Banglades 

Banglades

Egy kislány gázol át a vízzel elárasztott utcán, Dakkaban, Banglades fővárosában. Az elmúlt évtizedben a klímaváltozás rendkívül kritikus problémát jelent az országban. (2013.)

A képkockák láttán az jutott eszembe, ezek a nők, lányok, asszonyok mennyi mindent megtesznek a tanulás érdekében… Ők tudják, hogy ez az egyetlen esélyük: az egyetlen kiút a nyomorból. Most így, visszagondolva, elszégyellem magam a gyermekkori „nem akarok iskolába menni” nyávogásaim miatt!

Forrás: Huffingtonpost.com/entry 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás