Németország: a porosz hagyománytól a szabályozott autonómia felé

Korai példa: a poroszos oktatás

Poroszország az elsők között vezette be az ingyenes és mindenki számára kötelező iskolát, aminek természetesen több oka is volt. Néhányan a Napóleon elleni csaták során rosszul teljesítő és csökkenő létszámú katonai elit utánpótlásaként tekintenek erre a stratégiai lépésre (nagyobb tömegből több képzett katona lesz), mások inkább a lutheri eszmék megszilárdulását látják a döntés mögött (a bibliai szövegek olvasása mindenki számára elérhetővé válik).

Ezek mellett viszont arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a nemzetállami eszme ébredésének idején az általános oktatás a meghatározott értékek közvetítése és a tanítás nyelve révén fontos identitásképző erővel bírt. A reformok a gyakorlatban a német felvilágosodás hagyományait közvetítő Wilhelm von Humboldt, a 19. század fordulóján élt oktatási miniszter révén jelentek meg, aki többek között bevezette a szigorú feltételeknek megfelelő, érettségivel végződő gimnáziumi képzést. A jól ismert poroszos oktatási módszerek pedig sokáig példaként szolgáltak számos ország, köztük Magyarország számára is.

Korai szelekció, nehezen áthidalható szociális szakadék

A jelenlegi oktatási rendszer és történetének áttekintése alapján elmondható, hogy alapvetően az állandóság jellemzi. A már korán kialakult, három pilléren nyugvó rendszert csak a PISA-sokk hatására kezdték átformálni. Már korán kialakult, hogy az általános iskola 6-10 éves kor között, négy évig tart.

Ezt követi a középiskola, amelynek három típusa volt (és részben van is): a jó képességű diákok az egyetemre felkészítő gimnáziumba kerülnek; a közepes tanulók gyűjtőmedencéje a „Realschule”, ahol elsősorban a szakmai képzésen van a hangsúly; a leggyengébbek pedig a „Hauptschule”-ba járnak, ami tulajdonképpen a szakiskola német megfelelője. Jelenleg ugyan van, ahol 12 éves korig kitolták az általános iskola felső korhatárát, és van, ahol már a „Hauptschule” és a „Realschule” összevonódott, valamint vannak komprehenzív (főként az északi területeken, pl. Hamburgban, Berlinben) és speciális módszerekkel oktató iskolák is, a három pillér ereje még mindig tart.

Ennek pedig több hátulütője is van. Egyrészt a pályaválasztás 10 éves korban még nagyon problematikus, másrészt szinte átjárhatatlan a rendszer, amely nem ad lehetőséget módosításra, harmadrészt pedig fontos látni, hogy a diákok többnyire nem képességük, hanem szociokulturális hátterük alapján kerülnek be az egyes iskolai szintekre.

Ez utóbbi szempont pedig a régi, rendies hagyományokat erősíti meg, ami az ominózus PISA eredmények kapcsán is előbukkant: ha valaki bevándorló, vagy hátrányos helyzetű szülők gyermeke, szinte esélye sincs a magasabb iskolai végzettség elérésére. A bevándorló diákok 2003-ban 81 ponttal kevesebbet értek el a matematika teszten, mint a többiek, s habár ez a különbség mára 54-re zsugorodott, még mindig jelentős hátránynak számít.

A pedagógusok nem rideg integrációja

Az oktatási programok főként a tartományi szintű politikától függenek. A német állam csupán kereteket és irányvonalakat szab meg, valamint folyósítja a tanárok fizetését (a többi iskolai alkalmazott kompenzációjáért is a tartomány felel). Emellett a pedagógusok képzése is eltérő lehet országrészenként, ami jelentős gátat szab a mobilitásnak. Van azonban a tanárképzésnek egy közös eleme is, mégpedig az, hogy a tanárok mindenütt viszonylag alacsony fizetéssel, és gyakornoki pozícióból kezdik a munkát, amely során mentorok segítik és vezetik munkájukat.

Ez azt jelenti, hogy két éven át a mentor (egy vezetőtanár az adott tantárgyban) folyamatosan, akár naponta ellenőrzi és segíti az újoncot a tanításban. Ahhoz, hogy valóban pedagógussá váljanak, magasabb fizetést és önállóságot kapjanak, teljesíteniük kell számos kritériumot (megfelelő óratervek, tanmenetek készítése, stb.). A folyamat során önálló és magabiztos szakemberekké válnak, aminek alapja a folyamatos visszajelzés.

Tartományi szintű oktatás, tartományi szintű megoldások?

A részleges tartományi autonómia előnyökkel is jár, amit Rajna-vidék–Pfalz reformjai révén is nyomon követhetünk. Ebben a Luxemburggal és Belgiummal határos országrészben egészen sajátos módszereket vezettek be a képességek javítása érdekében. Az óvoda ugyan nem része a német oktatási rendszernek, itt mégis bevezették a 2-6 éves kor között az ingyenes képzést, kiegészítve a német nyelvi programmal, amely lépések a bevándorló szülők gyerekeinek nyelvi hátrányát igyekeznek kompenzálni.

Emellett hangsúlyt fektetnek a pedagógusok intézményen belüli együttműködésére is. Ennek értelmében hetente megbeszélést tartanak a tanárok, a finn példához hasonlóan. A megbeszélések lehetőséget adnak arra, hogy az egyes tanulókat több dimenzióban is (más tanárok szemüvegén át is) megismerjék és így korrektebben értékeljék. A diákok egyéni fejlődése is nagyobb szerepet kap, amit az egyébként délig tartó iskolaidő kitolásával is igyekeznek lehetővé tenni.

Utolsóként pedig érdemes megemlíteni egy egészen meghökkentő gyakorlatot: az egyik iskolában a szülők, a diákok és a gyermek egy szerződést írnak alá, amiben megegyeznek arról, hogy milyen fejlődési szintet ér majd el a diák meghatározott időn belül. Ennek része pedig többek között a diák szorgalma, a szülők és a gyermek szorosabb együttműködése. Mindez meglepő praktikának tűnik, viszont látható benne az ösztönzési potenciál: a szerződő felek ugyanis együttesen felelőssé (és motiváltabbá) válnak a diák fejlődésében.

Ugyan a bemutatott lépések csak a reformok egy részét ölelik fel, a PISA eredmények az országos szinten elindult folyamatok sikerességéről tanúskodnak. Minden mérés alkalmával feljebb kúszik az ország a ranglétrán, és úgy tűnik, hogy jelenleg a hátrányosabb helyzetű diákok is kevesebb iskolai szintű szegregációval találkoznak. Az út viszont még hosszú: erős a hagyományos rendszer ereje, amin még módosítani kell.

Források:

http://pearsonfoundation.org/oecd/germany.html
http://pearsonfoundation.org/oecd/downloads/Germany_strong_performers_US.pdf
http://www.oecd.org/pisa/