Lengyelország: döbbenetes javulás egy évtized alatt
A nemrég napvilágra került PISA eredmények ugyan számunkra nem tartogattak túl sok jó hírt, van mégis egy olyan ország a közelünkben, akik 2000 óta egyenes irányú fejlődést mutatnak, és rendre bekerülnek a top 15 közé. A különböző országok oktatási rendszeréről szóló cikkünk következő részeként most Lengyelországgal foglalkozunk.
Lengyelország oktatási rendszere az 1989-et megelőző időszakban a miénkhez hasonló jellegzetességeket mutatott. Az alapvetően központi irányítású, adatok memorizálására épülő oktatás során elsősorban a szakmákra való nevelés volt a fontos, és meglehetősen kevés diák kerülhetett egyetemre. A többség szakközépiskolákban kötött ki, míg a diákok egy része technikumba ment, és csak 20 százalék került az egyetemre felkészítő líceumokba.
Ez azt eredményezte, hogy átlagosan csupán 10 százalék volt a felnőtt lakosság körében az egyetemi diplomával rendelkezők aránya. A rendszerváltást követően sem változott sok minden, így a kilencvenes években Lengyelország az egyetemre járó diákok arányát tekintve a nemzetközi összehasonlítás végén foglalt helyet. Mindezt annak ellenére, hogy az országban a felsőoktatásnak komoly történelme van: 1364-ben Krakkóban alapította meg III. Kázmér a világ egyik legrégibb felsőoktatási intézményét, a mai Jagelló Egyetemet.
Mivel az egyetemi végzettség a munkaerőpiac változása miatt is elengedhetetlenné vált, a lengyel döntéshozók nem nézték tétlenül a problémát, és a kilencvenes évek végére összeállítottak, majd alkalmazni is kezdtek egy reformcsomagot. Ennek eredményeképpen a 8-2, 8-3-as bontású rendszer 6-3 bontásúvá alakult. A kettéválás eredményeképpen létrejött a hat évig tartó általános iskola és a 3 évig tartó, felső tagozatnak tekinthető gimnázium (amely nem összekeverendő a nálunk ismerestes gimnáziummal, mert azt Lengyelországban líceumnak hívják, és általában három évig tart), vagyis összesen egy évvel hosszabbá és egy lépéssel bonyolultabbá vált az alapfokú képzés.
A bontás egyik oka az volt, hogy a lengyel településszerkezet sajátosságaiból adódóan sok kisebb méretű és elszórtan elhelyezkedő általános iskola létezik, amelyeket nem szerettek volna megszüntetni. Az új rendszer értelmében pedig a gyerekeknek így csak a hatodik évfolyam elvégzése után kell utazniuk. Viszont ezen a ponton sem jelenik meg a szelekció, a gyerekek gyakorlatilag tovább folytatják az alapképzést a gimnázium három évében. Érdekes egyébként, hogy míg Szlovákiában is bevezették a kilencedik osztályt, az általános iskola nem vált ketté, ráadásul a jelenlegi kormány a kisebb iskolákat is meg szeretné szüntetni.
Lengyelországban az átstrukturálás egyik hozadéka az volt, hogy a hatodik és a kilencedik évfolyam is egy egységesített vizsgával végződik, ami a szakemberek szerint több okból is szerencsés. Egyrészt azonos célokat szab meg mindenki számára attól függetlenül, hogy hova jár iskolába. Emellett lehetővé teszi azt is, hogy a gyerekek teljesítménye mérhető és összehasonlítható legyen, ráadásul az adott egyén fejlődése is nyomon követhető. Viszont míg az első megmérettetés inkább informatív jellegű, úgy a gimnázium végén letett vizsga már a továbbtanulás szempontjából is mérvadó.
A lengyel rendszerben tehát több változás is történt: az iskolában töltött idő egy évvel meghosszabbodott, az intézmények nagyobb autonómiát kaptak, ami a tankönyvek és a pedagógiai módszerek kiválasztására is kiterjed, megnőtt az innovatív módszerek szerepe, kiiktatták a korai szelekciót és a diákok is nagyobb figyelmet kapnak a jelenlegi rendszerben. Mindemellett viszont továbbra is magas az egy pedagógusra jutó gyerekek száma, és a lengyel tanárok fizetése is inkább a rangsor utolsó harmadában kullog – bár még mindig jóval többet kapnak, mint a hazai pedagógusok.
Úgy tűnik azonban, hogy a még meglévő problémák ellenére is egy olyan szemléletváltás következett be, ami a PISA eredmények alapján is sikeresnek mondható. A lengyel diákok matematikai eredménye 2000-ben 495 pont, 2009-ben 508, 2012-ben pedig 517 volt, és ugyanilyen változás figyelhető meg az olvasási készség terén is. Ugyanebben a három évben 479, 500 és 518 pontot szereztek a gyerekek. Ha összehasonlítjuk a 2000 és 2012 között időszak eredményeit, akkor jelentős előrelépést tapasztalhatunk. Ezt pedig sokkal kisebb befektetett összeg segítségével érték el, mint amennyit a többi jól teljesítő ország csoportosít oktatáspolitikai kiadásokra.
Valószínűleg minden lengyel és nemzetközi kutató és oktatási szereplő számára kérdés, hogy lehet-e még tovább fejlődni, és a top 15-ön belül még jobb helyet szerezni. Fontos kérdés ez, hiszen a csodaként számon tartott finn oktatási rendszer diákjai a rangsorban csak kettővel feljebb, a 12. helyen vannak. A szép eredmények pedig azt jelzik, hogy a helyi viszonyokra reagáló, és a lokális problémákra megoldást kínáló reformokra igenis szükség van, és lehet, hogy ez a leginkább bevált módszer, amire nekünk is oda kell figyelnünk.
