IskolaKülföldHogy csinálják máshol?

Káoszból siker: New Orleans oktatása a Katrina hurrikán után

2005 után New Orleans iskolarendszere jelentősen átalakult. Amerika történetének egyik legtöbb áldozatot követelő hurrikánja jelentős károkat okozott a jazz szülővárosában, amelynek eredményeképpen számos oktatási intézmény szó szerint összeomlott. A város azonban képes volt túltenni magát a hatalmas sokkon, és kiépítettek egy olyan rendszert, amely ma New Orleans-i csodaként ismert.

Az ominózus időpont előtt a város oktatása a korrupcióról és a kivételesen rossz tanulmányi eredményekről volt híres, ahol a tehetséges gyerekek gyűjtőhelyéül szolgáló iskola is a sereghajtók közé tartozott az USA-ban. Ezt a helyzetet tette még kilátástalanabbá a természeti katasztrófa, ami alapjaiban rengette meg az addigi rendszert. A megoldásra azonban nem várhattak sokáig, hiszen diákok tömege számára kellett megfelelő oktatást biztosítani.

Első lépésként elbocsátották az addig foglalkoztatott pedagógusokat. Másodsorban pedig újradefiniálták a korábban már létrehozott, a rosszul teljesítő iskolák fejlesztésével foglalkozó intézmény szerepét. 2005-ben összesen 63 iskola működésének helyreállításáért vált felelőssé az RSD (Recovery School District). Mivel az USA-ban a közoktatási reform egyik fontos eleme az ún. szerződéses (charter) iskolák létrehozása, a fejlesztési projekt erre a mintára támaszkodott.

Jelenleg a New Orleans-i iskolák több mint nyolcvan százaléka charter iskola, amelyekben a tanulmányi eredmények az országos átlaghoz viszonyítva is egyre jobbak. Az adminisztratív struktúra átszervezése, a tanári kar teljes cseréje és a viszonylagos módszertani szabadság együttes hatásaként jelentős fejlődésen mentek keresztül a helyi oktatási intézmények. A Katrina hurrikán előtt csupán a diákok 35 százaléka ment át az országos teszteken, ma ez az arány 60 százalék. Emellett míg korábban csak a diákok alig több mint fele tett le sikeres érettségi vizsgát, ez az arány ma túllépi a 75 százalékot.

Ugyanakkor míg sokak szerint az eredmények folyamatosan javulni fognak, és az USA többi diákjához képest is egyre jobban fognak teljesíteni a New Orleans-i iskolák, negatív visszhang is akad bőven. Egy közelmúltban kiadott tanulmány szerint 2013-ban is látható a helyi siker, viszont a New Orleans-ban tanuló külvárosi és a vidéki gyerekek eredményei továbbra is gyengébbek: a siker mögött még mindig meghúzódik egy törésvonal.

Charter iskola

A charter iskolák olyan ingyenesen látogatható és független állami iskolák, amelyek azért alakultak ki a kilencvenes évek elején, hogy alternatívát nyújtsanak a rosszabbul teljesítő intézményekkel szemben. Az ilyen iskolák a támogatásuk nagy részét fejpénz formájában az államtól kapják, de a költségeket adományok és egyéb források is fedezik. Az állam kisebb szerepvállalása következtében az efféle oktatási intézmények pedig függetlenebbek, innovatívabbak lehetnek. A charter iskolák szemléletéhez hozzátartozik, hogy a tanárok nagyobb teret kapnak módszereik kiválasztásában, a szülőket jobban bevonják az iskolai programokba, valamint a tanterv is módosítható, ha az elengedhetetlennek bizonyul a diákok fejlődéséhez. Emellett a rendszeres ellenőrzés is részét képezi a modellnek.

Emellett az ország összes (kb. 6000) charter iskolájának vizsgálatából az is kiderül, hogy a módszertani sokféleség miatt nem egyértelmű, hogy az ilyen típusú intézmény mindenképpen jó eredményeket garantál. Sokkal inkább a helyi megoldások sikerességére teszik a hangsúlyt.

New Orleans-ban a charter iskolák csupán rövid idő leforgása alatt épültek meg és alakultak ki, viszont ennek ellenére is hatalmas sikereket értek el. Ha a jelenlegi problémákat is ilyen hatékonysággal tudják majd kezelni, a „csoda” jelző kétségkívül helytálló marad. 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás