IskolaKülföldHogy csinálják máshol?

Külföld – Kitekintés Ázsiába

Japán - Siker és hatékonyság?

Az elsőként 2000-ben végrehajtott PISA-felmérés eredményei alapján a japán oktatási rendszer nemzetközi szinten sikeresnek és hatékonynak mutatkozik, amit további felmérések is megerősíteni látszanak.Mégis, miféle hatékonyságról és sikerről van itt szó? Valóban siker és hatékonyság ez? A japán oktatási rendszert bemutató cikksorozat végén a szerző ezekre a kérdésekre próbál választ találni.

Ha csupán a felszínt tekintjük: számokat és nemzetközi felméréseket, valóban sikeresnek és látszólag akár hatékonynak is nevezhetjük a japán oktatást, azzal az egy megszorítással, hogy mint a világ jelenlegi második legnagyobb gazdasága, akár magasabb eredményeket is hozhatna.

Tekintettel azonban arra a tényre, hogy megközelítőleg a 90-es évek elejétől a japán gazdaság szinte folyamatos nehézségekkel küzd, illetve a rendkívül alacsony születésszám miatt a szigetországnak a közeljövőben drasztikus népességcsökkenéssel - és így az aktív munkaerő megfogyatkozásával - kell szembenéznie, mégiscsak elmondható, hogy a rendszer e problémák mellett is jól funkcionál.

Ezt talán alátámaszthatjuk azzal, hogy az országban az írástudási arány rendkívül magas, a diákok általában jó eredményeket hoznak, és ha előre akarnak haladni tanulmányaikban, számos lehetőségük van különböző különórák vállalására is.

Emellett azonban az éremnek létezik egy másik oldala is. Az oktatás által produkált pozitív eredményeket döntően az alap- és középfokú oktatáshoz szokták kötni, hiszen annak ellenére, hogy számos jó egyetem és szak is létezik, a felsőoktatást nemzetközi szinten általában sokkal kevésbé tartják versenyképesnek.

Bizonyos értelemben azonban az alsó- és középfokú oktatás sikeressége is megkérdőjelezhető. Vajon a látszólag jó eredmények ellenére valóban nevezhetünk-e egy olyan rendszert sikeresnek, ahol a vizsgák és különböző társadalmi és kulturális elvárások nyomása alatt a tanulók többsége hajlamos lehet túlságosan is komolyan venni tanulmányait, és az előbbre jutás érdekében lemondani a szabadidejéről is?

Illetve: mennyire sikeres egy olyan rendszer, ahol a különböző faktorok okozta stressz következtében számos esetben üti fel a fejét szélsőséges iskolai erőszak, vagy ahol egyre többen döntenek úgy, hogy visszavonulnak az oktatásból? A számok beszélhetnek ugyan kedvezően egy rendszerről, de az emberi lélekben keletkező sérelmek szempontjából ez nem feltétlenül jelent sikert.

Ami a hatékonyságot illeti, felvetődik a kérdés, hogy vajon tarthatunk-e egy olyan rendszert hatékonynak, ahol nem tűnik elegendőnek egy normál iskola elvégzése ahhoz, hogy a diákok sikerrel vegyék a felvételi vizsgák akadályát. Ahol külön iparág szakosodik a vizsgákra való felkészítésre és a tananyag teljes elsajátíttatására, ott feltehetően vagy túl magasak az elvárások a felvételiken, vagy nem megfelelő a normál oktatása színvonala.

Úgy tűnik, hogy a jó teljesítmények mögött sok esetben az elvárások nyomáskényszeréből fakadó igyekezet áll, amelyhez különböző szociális problémák is hozzájárulnak. Kérdés, hogy ez valódi hatékonyságot és sikert jelent-e.

Több utalás hasonlóképpen kérdőjelezi meg a japán gazdasági csodát is: az ország szinte hihetetlen gyorsasággal fejlődött a második világháború után, ám a fejlődés nem feltétlen járt együtt hatékonysággal, hiszen számtalan ember áldozta fel életét a munka oltárán – sokszor szó szerint - és túlórával igyekezett javítani az eredményeken. Az óriási túlóraszám ma is jelen van Japánban, ám a gazdasági csoda időszaka leáldozott.

Elgondolkodtató, hogy mi lesz a jövőben az oktatás sorsa, különösen, ha figyelembe vesszük a tényt, hogy az alacsony születésszám miatt a potenciális diákok, illetve a tanárok száma is csökkenni fog. A változtatások természetesen már a jelenben is szükségesnek tűnnek (ugyanígy a 2002-es reformok is kísérletet tettek számos jelenlévő probléma megoldására), de hogy azoknak hogyan is kellene végbemenniük, azt nem feltétlenül tudnánk megjósolni. 

Azt semmiképpen nem hagyhatjuk figyelmen kívül ugyanis, hogy itt nem egy „nyugati” országról van szó. Ebből következően pedig a Japán történelmében fellelhető külföldi behatások és a globalizáció ellenére is számos olyan elemet találhatunk meg a kultúrában, amelyek miatt bizonyos modellek nem importálhatóak az országba, illetve nem is exportálhatóak a szigetország határain kívülre.

Ezek alapján a számunkra egyértelműen negatív jegyek sem öltenek feltétlenül negatív alakot Japánban, vagy ha mégis, azt ők nem feltétlenül ugyanabból a szemszögből vizsgálják, mint mi. Így egy oktatási rendszert sem feltétlenül olyan módon fognak felépíteni vagy megreformálni, ahogy például Európában ideálisnak tartanánk.

2011 június 29. Pápai Eszter

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás