Aki kapcsolatok nélkül ül egy osztályban, az láthatatlan

Pédául azt, hogy Insoo Kim Berg személyesen lép oda mindegyikükhöz, a szemükbe néz, megérinti a vállukat, rájuk mosolyog, és elmondja, hogy te ma ezt és ezt csináltad. Ettől a gyerek érzi, hogy észrevették a jelenlétét, hogy felfigyeltek rá, a legapróbb dologra is, amit napközben csinált. Ő már valószínűleg el is felejtette, de Insoo felírta, és elég fontosnak érezte ahhoz, hogy ki is mondja. Ez az egyik legfontosabb mozzanata a megfigyelésen alapuló pozitív visszajelzésnek. Nem általánosságban mondja el, hogy jók voltatok, hanem személyre szólóan. Akkor tesszük valakivel a legjobbat, ha a tudtára adjuk, hogy észrevettük őt, a legapróbb pozitívumot is a viselkedésében.

A kirekesztettek

„Minden osztályban van legalább 1-2 gyerek a peremen!” Ezt a mondatot számtalanszor hallottam, amikor gyermekvédelmi szakemberként dolgoztam több budapesti gimnáziumban. Nagyon sokszor kértek szociometriai elemzést, amelyeknek az eredménye valóban az volt, hogy legalább 1-2 gyerek teljes magányban, kapcsolatok nélkül volt a saját osztályában. Senkinek nem mondaná el a titkait, senkivel nem töltene el időt, és senki nem választja őt barátjának, bizalmasának.

Abban az osztályban is volt egy kislány, aki a peremen volt korábban. Azzal, hogy Insoo dolgozni kezdett velük, az ő helyzete is megváltozott, a film végén ezt el is meséli. Most már őt is elhívják játszani, már neki is szólnak, hogy menjen át délután. És az arca ragyog közben.

Mi segített a peremen levő kislánynak?

Az, hogy jött valaki, aki észrevette őt. Aki kapcsolatok nélkül ül egy osztályban, az láthatatlan. Nem veszik észre, hogy miben tehetséges, nem veszik észre, hogy jó valamiben. Ha fel is tűnik a jelenléte, az negatív jelzőkkel történik. Ha valamit hibázik, egy egész osztály mulat rajta, és ha ez neki rosszul esik, akkor még legyintenek is rá, hogy „ugyan, mi csak vicceltünk!” A jelenség megfoghatatlan, de nagyon erősen hat, és a hatása alól a tanárok sem tudnak kibújni. Akaratlanul is másképp kezelik a kirekesztett diákokat. Kevesebb visszajelzést adnak nekik, elfogadják, hogy ők mások, hogy nem vesznek részt a közös programokon. Sőt, sokan gondolják, hogy ők akarnak kívül maradni.

Amikor felkértek, hogy készítsek szociometriát, az osztályfőnökök előre megmondták, hogy ki lesz a középpontban, és ki lesz a peremen. Többnyire igazuk is lett. A továbbiakban azon kellett dolgoznunk, hogy ez változzon, de ez csak akkor vált lehetségessé, ha az osztályfőnök szembenézett azzal, hogy nagyon nincs rendben, hogy valaki teljes magányban tölti a napjait az iskolában.

Insoo egyformán kezeli a gyerekeket, nem tesz különbséget köztük. Mindenkinek ad pozitív visszajelzést. Mivel kívülálló, nem hatnak rá a ki nem mondott viszonyok, szokások, elvárások. Nem alkalmazkodik az osztály normáihoz (ő oké, ő nem oké), mindenkire figyel.

Abban a pillanatban, hogy a diákok és a tanárok is meghallják a peremen levő tanulókról, hogy miben jók, megváltozik a hozzáállásuk velük kapcsolatban. Nem könnyű ignorálni valakit, aki mindig kedvesen segít, aki kérés nélkül odaadja a felszerelését, aki mindent lejegyzetel, aki sokat mosolyog, akit valaki már kedvesen és pozitívan kezel, azt sugallva ezzel, hogy ő egy értékes tagja a közösségnek.

A pozitív visszajelzésekkel Insoo közösséget formál az osztályból. Közös célt ad nekik, amit csak együtt érhetnek el. A skálán csak akkor léphetnek feljebb (vagy maradhatnak a jelenlegi lépcsőfokon), ha együtt dolgoznak, ha mindenki kiveszi a részét, ha mindenki arra törekszik, hogy javuljon a kapcsolatuk egymással és a tanárokkal is. Senki nem lehet kirekesztve. Insoo nem azért kezdett el foglalkozni az osztállyal, hogy a peremen levő lánynak segítsen, de talán neki volt a leghasznosabb ez a közös munka. A csapat tagjává vált, ez pedig a legfontosabb egy diáknak. Korábban nagy valószínűséggel utált iskolába járni, hiszen ki szeretne nap, mint nap bemenni oda, ahol nem veszik észre, ahol kinevetik. Ki szeretne napi 7-8 órát eltölteni egy olyan közösségben, ahol senki nem kedveli, senki nem akar barátkozni vele. A film végén öröm nézni az arcát, ahogy arról beszél, hogy most már őt is hívják játszani. Nem tűnik nagy dolognak, pedig hatalmas és fontos, és már csak ezért is érdemes volt ezt a munkát elkezdeni.

Mindez bizakodóvá tehet minket abban, hogy lehetséges segíteni a kirekesztett diákoknak, ráadásul semmi olyan eszköz nem szükséges, ami bonyolítaná a dolgot. Nem kell hozzá extra tudás, nem kell hozzá drága képzés, nem kell hozzá nagyon sok idő. A szokásos iskolai rutin keretében meg lehet tenni, mert csupán arra van szükség, hogy az osztályban tanító pedagógusok alkalmazzák a megfigyelésen alapuló pozitív visszajelzés gyakorlatát.

A megoldásfókuszú megközelítés túlmutat az iskolai kereteken, használható bármilyen helyzetben, bármilyen közösségben, vagy négyszemközti beszélgetésben, de talán a diákok azok, akik a legtöbbet profitálhatnának abból, ha a szülők és a pedagógusok megismernék és használnák.

Ha szeretnéd megismerni a filmet, amely Insoo munkáját mutatja be, jelezd Göntér Móninak a gonter@solutionsurfers.hu e-mail címen! Iskolák számára, oktatási célokra felhasználható.

A módszerről itt látható egy videó