Iskola

Későbbi órakezdés, kevesebb hiányzás

Az angliai Észak-Tyneside-i Monkseaton Gimnáziumban tavaly októberben engedélyezték, hogy az órák az eddig megszokottnál később, csak reggel tíz órakor kezdődjenek. Az iskola szerint az azóta eltelt időszakban szemmel láthatóan csökkent a hiányzások száma.

Az előzetes eredmények szerint az általános hiányzás 8 százalékkal, a tartós hiányzások pedig 27 százalékkal csökkentek. Paul Kelley, iskolaigazgató szerint az iskolai nap megváltoztatása segíthet „boldogabb, jobban képzett tinédzsereket” nevelni.

Kelley elmondása szerint most már orvosi szempontból is bizonyított, hogy a tinédzserek esetében jobb, ha később kezdődik a tanítás, előnyös hatással van ez mind mentális, mind fizikai egészségükre, és hatékonyabban tudnak még délután is tanulni. Szerinte a kérdés az, vajon az iskolák megfelelnek-e egy kamasz élettani igényeinek.

A későbbi iskolakezdés kísérletét tudósok is figyelemmel követték, többek között Russel Foster, az oxfordi neurológus professzor, aki memóriateszteket töltetett ki a diákokkal - olvasható a BBC cikkében. Ezek eredményei alapján azt javasolta, hogy a nehezebb órák délutánra essenek. Véleménye szerint ugyanis a kamaszok biológiai órája megváltozik, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a késői kelés náluk nem a lustaság jele, hanem biológiai szükséglet.

Till Roenneberg professzor, aki az alváskutatás szakértője egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: a korai iskolakezdés nonszensz. Véleménye szerint a kamaszok késői kelésének ahhoz van köze, ahogy biológiai óránk a világos és sötét ciklusokat váltja. A professzor szerint, ha egy kamaszt túl korán ébresztenek fel, akkor alvási idejének egy igencsak alapvető része fog hiányozni. „Az alvás elengedhetetlen ahhoz, hogy a tanultak szilárdan rögzüljenek” – mondta.

Vizsgaeredmények

Az iskola igazgatója elmondta, hogy a januári és februári GCSE (General Certificate of Secondary Education) eredmények is „reménykeltők”, de még korai lenne kijelenteni, hogy vizsgaeredményekre egyértelműen az iskolai rend megváltoztatása hatott kedvezően. Az iskolában végzett tanulmány végső eredményeit valószínűleg csak a jövő évben fogják publikálni egy akadémiai folyóiratban.

Kelley úgy nyilatkozott: „Segíthetünk nekik jobban tanulni. Segíthetünk nekik abban is, hogy kevésbé legyenek stresszesek, pusztán azzal, hogy megváltoztatjuk a tanítás kezdési időpontját.” Véleménye szerint az iskolában történtek a fiatalok általános megítélésében is változást eredményezhetnek.

„Ez csak az egyik dolog, amit a társadalom a tinédzserek nyakába varr, mondván, ehhez nekünk (felnőtteknek) jogunk van.” – mondta az iskolaigazgató. De most, hogy tudják, milyen következményekkel járhat ez a helyzet, szerinte „meg tudjuk változtatni a kamaszokat érintő rendelkezését, és így boldogabb, jobban képzett tinédzsereink lehetnek”.

Az iskolaigazgató arról is beszámolt, hogy a tanítás későbbi megkezdése nem okozott különösebb problémát, az iskola továbbra is reggel nyolc és délután öt óra között áll nyitva, a tanítási órák pedig reggel tíztől délután fél négyig tartanak.

Az iskola a következő évi órarend véglegesítése előtt dönteni fog arról is, vajon a jövőben folytatják-e a későbbi iskolakezdés gyakorlatát.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás