Házi feladat – mindeközben Svájcban
Egy ideje kint élek a családommal Svájcban, és álmaimban sem gondoltam volna, hogy az oktatásban ilyen is lehet! – itt hagytuk abba tegnap az olvasást...
Két fiam van, az egyik most 2. osztályos, a másik 3.-os. Tavaly még Magyarországon jártak általános iskolába. Jó volt a suli, ez kétségtelen, ám a fent említett gondok ott is fennálltak. Láttam sokszor a gyerekeim szemében a tehetetlen dühöt, az elkeseredettséget, amiért nem lehettek igazán gyerekek. Alig volt idejük játékra, stresszesek voltak, kimerültek. Az iskolában teljesíteni kell, nincs mese. Alsóban sajátítják el a tanulók az alapokat, nem lehet lazsálni. Matematika, írás, olvasás, környezetismeret, idegen nyelv, készségtárgyak – és mindenből komoly követelés. Felmérések, osztályzatok, megpróbáltatások, összehasonlítgatások. Felsőben pedig már a pályaválasztásra készülünk, az évvégi eredmények beleszámítanak a tovább tanulásba. Hihetetlen hatalmas tananyag, és mindent tudni kell. Igazi taposómalom.
Ezzel szemben itt, Svájcban teljesen más minden. Az oktatás gyakorlati alapú, valóban azt tanulják, amit a gyerek hasznosítani is tud. Mindemellett hazajön délben ebédelni a másfél órás szünetben, megebédel, és kb. fél óra alatt megcsinálja a házi feladatát. Utána még van kb. egy fél órája, hogy játsszon, biciklizzen, aztán ha kell, visszamegy még 1 vagy 2 tanórára, ami már sokkal kötetlenebb, mint a délelőtti, olyankor már nem kapnak házi feladatot. Hazajön 15 óra körül, nincs már semmi dolga, csak az, hogy gyerek legyen. A változás pedig hihetetlen. A stresszes, nyugtalan, fáradt gyerekeim kisimultak, mosolyognak, játszanak és élvezik, hogy gyerekek lehetnek. Ezáltal én is kevésbé vagyok stresszes, és sokkal boldogabbak a hétköznapok.
Tudom, hogy a két országot nem lehet összehasonlítani, hiszen nagy gazdasági különbségek vannak, de úgy gondolom, hogy az oktatás efféle megreformálása nem a pénzről szól. Nem azért olyan itt az oktatás, mert gazdaságilag jobban állnak. Nem arról van szó, hogy a gyerekek mindegyike tableten dolgozik a suliban, vagy aranyszövött labdákkal folyik a tesióra, esetleg a kézműves foglalkozás üvegfestésből és agyagozásból áll. Nem. A különbség magában a rendszerben van. A cél itt az, hogy a gyerek jól érezze magát. Az osztálylétszám max. 20 fő, így a pedagógusnak is sokkal könnyebb dolga van. Kevésbé van megkötve a kezük. Ha úgy látja a tanár, hogy a gyerekek fáradtak, akkor kiviszi őket játszani a friss levegőre. Gyerekközpontúak, élményközpontúak. Az oktatás kis mértékben frontális. A motiváció, a figyelemfelkeltés, az érdeklődés fenntartása… Ezek az alapvető kritériumok az általános iskolákban.
Minden ember tudja, hogy ha valamit élvezünk, azt szívesebben csináljuk. Azonban mit lehet abban élvezni, hogy egész nap a gyerekek agyába préselik az újabbnál újabb tananyagot, és mindezek felett még otthon is csak ezzel kell foglalkozniuk. Saját szülői és pedagógusi (és egykori gyermeki) tapasztalataim alapján mindenképpen romboló hatásúnak tartom a sok házi feladatot. Ha kevesebb, és az a kevés is motiválóbb (nem létezik olyan gyerek a világon, akit ne lehetne motiválni), akkor a gyerek sokkal szívesebben jár iskolába. Ha szívesen jár iskolába, jobban odafigyel. Ha jobban odafigyel, sokkal fogékonyabb mindenre, amit hall és lát, pláne, ha az még valami érdekes köntösbe is van bújtatva. Ha fogékonyabb, több dolog megragad és jobban el tudja sajátítani. Tehát nincs is szükség olyan sok házi feladatra. Nincs annál jobb érzés, amikor a szülő azt látja, hogy a gyereke mosolyogva és vidáman megy reggel a suliba, és amikor hazajön, még mindig ugyanolyan vidám és kiegyensúlyozott.
Én ilyennek akarom látni a gyerekeimet, és úgy gondolom, ezzel nem vagyok egyedül.
