Iskola

Egyetlen különóra is elég?

Természetes, hogy szülőként szeretnénk a lehető legtöbbet megadni a gyerekeinknek, és ők maguk is tele vannak vágyakkal, kíváncsisággal, tanulni akarással - mégsem tudnak iskola mellett minden hangszeren, nyelven és sportot megtanulni, egyszerre. Ráadásul az iskolai kötelezettségek mellett gyakran arra a kevés otthoni pihenőre sem jut idejük, ami a szabad játék, esetleg spontán programok önálló kitalálására is időt engedne. Hogyan válogassunk hát a sulikat ősszel ellepő különóra-kínálatból?

Létezik Magyarországon egy 7-12 éves gyerekekre szabott képzésrendszer, ami azzal indít, hogy hátralép egyet, és felteszi a kérdést: valójában elsőként mire is van szüksége a gyerekeknek ebben a korban? Mik azok az alapvető képességek, amelyek fejlesztésével később már sokkal könnyebben sajátítanak el új ismereteket, konkrét tudnivalókat is? Hogyan erősíthetők azok az életre szóló alapok, amelyekre a hamarosan beütő kamaszkorukban, majd később, felnőve, már stabilan építhetnek egy kiegyensúlyozott, önálló utat? Melyek azok a területek, amelyek valóban fejlesztésre, korrigálásra szorulnak, és melyek azok, amelyeknek az élvezetteli gyümölcseit máris kóstolgathatjuk - egy játékos, vidám, mégis fókuszált, elmélyedésre is képes környezetben?

A JIAIDO Gyerekprogram által feltett kérdések sok család különóra-problémáira adhat kielégítő választ. Testmozgáson alapuló foglalkozásain nemcsak a fizikai edzés, vagy a testkoordináció továbbfejlesztése kap teret, hanem a kreativitás, a páros és csoportos fejlesztő-játékok, mesélés, mélyre ható beszélgetések, figyelem-játékok, vagy akár az elcsendesedéshez vezető képesség kialakítása is. A JIAIDO foglalkozásoknak a “leglátványosabb” eleme csupán a keleti harcművészetre épülő mozgásrendszer, de nagyon fontos részét képezi az érintésen alapuló páros testmunka, a közös zenélés, a csapatjátékok, vagy nyári táborokban a természettel, állatokkal, növényekkel, évszakokkal való mélyebb szintű megismerkedés is.

Nyílt nap

Mivel a JIAIDO Gyerekprogram - ahogy felnőtt képzése is - egyedülálló, friss szemléletet képvisel, ezért az őszi szezont egy szülői bemutatóval indítja a Nemzetközi JIAIDO Egyesület. A szülői bemutatóra sok szeretettel várják a 7-12 éves gyerekek szüleit, 2015. október 7-én 17:30-tól a Terézvárosi Kéttannyelvű Általános Iskolában.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás