A PISA–hisztéria, avagy mire jó ez az egész felhajtás?

Tisztázzunk először néhány alapfogalmat.

Mi az a PISA?

A PISA egy monitorozó jellegű felméréssorozat, amely három területen (alkalmazott matematikai műveltség, alkalmazott természettudományi műveltség és szövegértés) vizsgálja a 15 éves tanulók képességét. A felmérés háromévenként zajlik az OECD tagországok és a programhoz csatlakozó egyre növekvő számú partnerországok irányításával. A mérés az iskolai tanulás során elsajátított ismeretekből és készségekből felépülő, az adott tudományterületen érvényes tudásra összpontosít. Azt méri, hogy a tanulók milyen mértékben alkalmazzák szövegértési képességüket a hétköznapi helyzetekben megjelenő szövegek megértésekor és értelmezésekor; vagy mennyire képesek felismerni, megérteni, értelmezni és megoldani egy matematikai vagy természettudományi jellegű problémát, ha ilyennel találkoznak. A PISA programot az OECD Párizsban működő titkársága felügyeli. A projekt főbb irányvonalait az OECD tagországok küldötteiből és megfigyelőiből álló bizottság, a PISA Governing Board (PISA Igazgatói Tanács) szabja meg. A részt vevő országok szintjén az NPM (National Project Manager); nemzeti projektvezető) és az általa vezetett országos központ (NC) felel a mérés megvalósításáért. Magyarországon ez a központ az Oktatási Hivatal Közoktatási Mérési és Értékelési Osztálya. (Forrás: Wikipédia)

Mi az az OECD?

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (angolul Organisation for Economic Co-operation and Development, OECD) párizsi székhelyű nemzetközi gazdasági szervezet. Magyarország 1996 óta a tagja. A globális szervezet, melynek célja az, hogy segítse a tagállamok kormányait a lehető legjobb gazdasági és szociális politika kialakításában és értékelésében. (Forrás: Wikipédia)

S most térjünk vissza az alapkérdésre.

Évek óta egyre lehangolóbb eredmények születnek a PISA–felmérésekből. Ezekről a Kölöknet is folyamatosan beszámolt, nem zavarnánk össze a kedves olvasót a teljes válogatással, ha a weboldal jobb felső sarkában található keresőbe beírják a „pisa” szót, számos cikk között válogathatnak. Mindegyiknek az a lényege, hogy a magyar diákok (is) rosszul teljesítenek. Ezen akár fel is húzhatnánk az orrunkat, hiszen a napi politikában ez a sértettség mindennapos jelenség, e konstruktívnak nem nevezhető reakció helyett inkább nézzünk a dolgok mélyére.

Bezzeg, a mi időnkben

A közoktatással, az iskolával foglalkozó cikkek kommentjei között a fenti mondat visszatérő elem. Mi is túléltük/megtanultuk/végigcsináltuk/végigszenvedtük stb., mégsem haltunk bele, lett diplománk, munkánk, egzisztenciánk… Ennek mindnyájan nagyon örülünk, csakhogy a „mi időnk” óta eltelt jó pár év, és a világ szinte már követhetetlen változásokon ment keresztül. Azok a készségek és képességek, amelyek annak idején egy életre elegendők voltak, ma már a fejvadászok küszöbéig sem segítenének eljutni. Olyan mennyiségű tudás, információ és technológia halmozódott fel, hogy egészen másra van szüksége a világnak, és ezt a tempót a magyar oktatás nem tudta felvenni – erről árulkodnak a nemzetközi felmérés eredményei.

Miért zavar ez minket?

Vannak már olyan országok, ahol nem pénzfeldobással döntik el, hogy mit tanítanak a gyerekeknek és azt hogyan teszik, például nem egy miniszter felhorgadó érzelmei alapján rendelik el a mindennapos éneklést, hanem komoly tervezés – és ha szükséges, rugalmas módosítás – eredménye ez a befektetés. Szándékosan használom ezt a szót, mert, ahogy Széchenyi is mondta: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.” Be kell azonban látnunk, hogy évszázadokról évszázadokra változik, mit jelent igazán ez a bizonyos kiműveltség, nem statikus fogalom, a korszak kihívásainak kell megfelelnie.

Például a kreativitás

Ma már minden és mindenki kreatív, erre külön foglalkozás, sőt bolthálózat és komplett iparág is született. De tudjuk-e valójában, mit takar ez a kifejezés? A Kreatív Partnerség program sajtóbemutatóján Paul Collard, a program kitalálója röviden és tömören összefoglalta:

• kíváncsiság,
• képzelőerő,
• kitartás,
• fegyelem,
• együttműködés.

Ez mind együtt, magában egyik sem elegendő. Noha a kreativitást gyakran csak a gazdag képzelőerővel azonosítják, azonban mit ér a teremtő képzelet, ha az elképzelések megvalósítását hamar feladják, vagy el sem kezdik… A foglalkoztatás világában azonban egyre nagyobb szükség van a kreatív képességekre, s ezt az igényt figyelmen kívül hagyni annyit tesz, mint lemondani a jövőnkről. Az OECD komolyan veszi a kérdést, ugyanis egy komplett évet szán arra, hogy 22 tagországában „megmérje” a kreatív gondolkodás folyamatát. Lefordítva magyarra: ha nem sajátítod el a kor kihívásainak megfelelő képességeket, nem lesz munkád és éhen halsz, még akkor is, ha az összes tankönyvet az elejétől a végéig és vissza bebiflázod.

Mitől lesz egy diák kreatív?

Például attól, hogy az iskola és a pedagógus is szeretné, ha az lenne. Sok vád éri a magyar oktatási módszereket, hogy nem önálló gondolkodásra, hanem megfelelésre és szolgai visszatükrözésre nevelnek, s ezek a feltételezések nem alaptalanok. Szomorú és még inkább: aggasztó tény, hogy a diákok motiválatlanok és a teljesítményük egyre siralmasabb. Ahelyett azonban, hogy e jelenség hosszú távú következményein gondolkodnánk, egymásra mutogatunk, és ebből a versenyből mindenki kiveszi a részét, legyen az pedagógus, intézményfenntartó, (oktatás)politikus vagy szülő. A harangot egyelőre csak a kutatók és a különböző felmérésekben aktívan résztvevők verik félre, azonban a rossz hírek hozóit évszázadok óta ferde szemmel nézik, mert kizárólag a személyes érintettséget látják meg bennük, a tendenciát nem. Nem az az óriási baj (jó, az is), hogy a PISA–felmérés során magyar diákok cél nélkül kattintgattak az interneten , hanem az, hogy már el sem kezdték a feladatok megoldását! Mert nem ezt várják el tőlük. A „jó tanulók” jelenléte elaltatja a kételkedést, hiszen, ha vannak olyanok, akik meg tudnak felelni az elvárásoknak, akkor erre mindez bizonnyal a többieknek is képeseknek kell lenniük, ha mégsem, akkor az az ő hibájuk. Azok az országok azonban, ahol elhiszik, hogy valakik okosnak születnek, és valakik nem, és meg is erősítik mindezt a rendszeren keresztül, soha nem fognak az élvonalba tartozni. S azok a rendszerek, amelyek megengedik, hogy a diákok jelentős többsége az alapok ismerete nélkül érje el a 15 éves kort, csak problémákat generálnak a jövő számára.

Nem ördögtől való

Tehát a PISA és más, a jelen állapotát monitorozó felmérések célja nem az, hogy újabb és újabb szégyenpadokat toljanak be Európa nagy közös tantermébe, hanem az, hogy rávilágítsanak arra: a jövő nem egy képzeletbeli és magától kialakuló dolog, hanem nagyon is valós, hiszen a bőrünkre megy és ráadásul a saját kezünkben van. Addig azonban, míg egy-egy ember – felnőttként – saját maga dönt sorsának bizonyos aspektusairól, addig a pedagógusok, a szülők és a döntéshozók kézmozdulatain ezrek sorsa múlik, és addig, amíg cseszegetésnek és fricskázásnak vélik a komoly módszerekkel megmért eredményeket, addig elég nehéz lesz ennek a bizonyos jövőnek az alapjait megteremteni, noha ez egyben nemcsak a meg-, hanem a túlélést jelenti bizonyos helyzetekben.