Iskola

A diákok tehetik a legtöbbet az iskolai erőszak ellen

Napokig a vezető portálok címoldalán szerepelt a tragikus hír, mely szerint öngyilkos lett egy 11 éves kisfiú Spanyolországban, mert nem bírta tovább iskolatársai zaklatását. A szülei azért hozták nyilvánosságra a búcsúlevelét, hogy kiderítsék, mi vezetett fiuk halálához. A nagy közönség számára pedig azért fontos a búcsúüzenet, mert hajlamosak vagyunk egy-egy, a média által napokra, hetekre felkapott témát a mélybe ásni, miközben a probléma hosszútávon továbbra sem oldódott meg.

Ha az iskolai erőszak ellenes harcról van szó, a diákok a legjobb tanárok. A nagy befolyással bíró, népszerű diákok ugyanis rengeteget segíthetnek abban, hogy senki se váljon áldozattá – derül ki a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban publikált kutatásból.

A 2012/13-as tanév során 56 New Jersey-i általános iskola felső tagozatában tartottak kampányt az iskolai erőszak ellen, amelyben diákok játszották a fő szerepet. Ezek a kistinik nem minden esetben a legnépszerűbb tanulók voltak, de mindenképpen komoly befolyással bírtak a kortárs csoportra, társaik hallgattak rájuk. A kampányok eredményeként az iskolai erőszaknak minősülő esetek száma 30 százalékkal csökkent.

 

A legjobban azok az iskolák teljesítettek, ahol a legtöbb gyereket vonták be a programba.

A szakemberek az alapján választották ki az erőszakellenes kampányok főszereplőit, hogy a közösségi médiafelületeken kik bizonyultak a aktívnak: akiknek sok ismerősük volt, azok a neten és azon kívül is olyan embereknek tűntek, akikre társaik hallgatnak. Az így kiválasztott gyerekeknek az volt a dolguk, hogy az Instagramon, nyomtatott poszterek segítségével és színes karszalagokon terjesszék az erőszak-ellenes üzeneteket.

“Azért választottuk ezt a módszert, mert a jelenlegi iskolai kampányokat felnőttek találják ki és viszik véghez, így nem mindig értik és látják át, hogy melyek azok a problémák, amelyek a gyerekeket a leginkább érintik. Egy kortárs, aki részt vesz a közösség vérkeringésében, azonban ezt pontosan tudja” – fejtette ki a kutatást vezető Elizabeth Levy Paluck,a Princeton University pszichológia adjunktusa. A szakember szerint az a fontos, hogy a gyerekek hallassák hangjukat a kortárs közegben, és ezáltal tudatosan pozitív irányba formálják – a felnőttek segítségével a háttérből – a többiek gondolkozását.

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás