Iskola

Szabadulószobás játékkal célozza meg a középiskolásokat a MOL

Idén is meghirdette a MOL a Junior Freshhh versenyét, amelyre mától március 14-ig jelentkezhetnek a természettudományok és matematika iránt érdeklődő középiskolások. A háromfős csapatok nem csak a szórakozásért, hanem értékes nyereményekért is játszhatnak.

A MOL idén ismét egy természettudományos vetélkedőre, a Junior Freshhh-re invitálja a középiskolás, matematika, fizika, kémia, biológia vagy földrajz iránt érdeklődő diákokat.

Nevezni a http://junior.freshhh.net/ oldalon lehet március 14-ig.

Az online vetélkedő évről-évre sikeresebb, tavaly 524 csapat nevezett.

Az idei évben internetes szabadulószobába hívják a résztvevőket, ahonnan a fiatalok logikai és természettudományos feladatok megoldásával juthatnak ki. A hagyományos iskolai feladatoktól teljesen eltérő verseny első online fordulója után a továbbjutott középiskolások házi feladatot kapnak, majd az élő döntőben mérhetik össze tudásukat idén áprilisban. A program sikerét jelzi, hogy tavaly 524 csapat vett részt a versenyen Magyarországon.

A MOL-csoport hazánkban nyolc éve indította el a Junior Freshhh programot, melyre a nagy érdeklődés miatt 2013-tól Szlovákiából, 2014-től pedig már Horvátországból is regisztrálhattak. A 12-18 éves korosztály megnyerése kulcsfontosságú ahhoz, hogy minél több tehetséges fiatal válassza a természettudományos és mérnöki szakokat az egyetemeken, ezért az egyetemistákat megcélzó Freshhh program mellett a MOL a középiskolákkal szoros együttműködésben a még fiatalabb korosztályokat megcélzó Junior Freshhh versenyt is elindította.

A kémia, fizika, matematika, biológia és földrajz iránt érdeklődő legtehetségesebb középiskolásoknak jó esélyük van, hogy később a MOL munkavállalói lehessenek. A MOL-csoport 2030-ig tartó üzleti stratégiájában ugyanis kiemelt szerepet kap a vegyipari üzletág. Ennek jegyében a MOL több fázisban, mintegy 4,5 milliárd dolláros beruházást fog végrehajtani a következő 15 évben ezen a területen. A Tiszújvárosban 1 millárd euróból megvalósuló petrolkémiai komplexum közel 200 új munkahelyet teremt majd.

 

A MOL-csoportról

A MOL-csoport egy integrált, nemzetközi olaj- és gázipari vállalat, budapesti központtal, mely 25 000 fős nemzetközi és dinamikus munkaerejével több mint 30 országában van jelen és több mint 100 éves iparági múlttal rendelkezik. A MOL kutatási és termelési tevékenységét több mint 80 éves szénhidrogén-ipari tapasztalat támogatja. Jelenleg 8 országban végez kitermelési tevékenységet és 13 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. A MOL-csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátási lánc menedzsment keretében Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, kiskereskedelmi hálózata pedig több mint 2000 töltőállomást számlál Közép- és Délkelet-Európa 10 országában.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: iskola hírek

Kölöknet hozzászólás

aláírás