Iskola

Gondoljuk újra, hogyan tanítsuk gyermekeinket!

Az alábbiakban egy amerikai cikket közlünk, ami valószínűleg sokunk számára idegennek, sőt ijesztőnek tűnhet. Ugyanakkor a Kölöknet szakmai gárdája azt gondolja, hogy kellően gondolatébresztő. Bennünk is sok kétség merül fel a megoldásokkal kapcsolatban, de tény és való, hogy a mai iskola és a környező világ szinte már alig van kapcsolatban egymással. Megjegyzéseinket kis keretesben jelöljük. Akinek vannak megjegyzései a cikkel kapcsolatban, kérjük, ossza meg velünk! (Kölöknet)

Több mint egy évszázada nem történt jelentős előrelépés abban, hogyan oktatjuk a gyerekeket, miközben a technológia forradalmasította azt is, amit tanítanunk kellene nekik, és az eszközöket is, amik ehhez rendelkezésünkre állnak.

A JÖVŐNEK TANULNI

Az embernek az az érzése, hogy Elon Musk (a Tesla cég alapítója) minden nap szerepel az újságok szalagcímeiben, legyen szó hozzá kötődő űrflottákról, napelemekről, óriási gyárakról, Mars-kolóniákról, titkos csatornákról, mesterséges-intelligencia laboratóriumokról, vagy önvezető autókról. Musk tett még egy dolgot, ami legalább olyan figyelemreméltó, mint a felsoroltak, mégsem kapott akkora figyelmet. Nem tetszett neki, ahogyan a gyermekeit egy jó nevű magániskolában oktatták, ezért kivette őket onnan, és elindította saját iskoláját.

Itthon sem ismeretlen ez a dolog, hiszen a Prezi tulajdonosai is saját gyerekeik számára hoztak létre új iskolát és sok szülő is abban látja a megoldást, hogy saját iskolát hoz létre. De vajon mennyire tekinthető ez megoldásnak össztársadalmi szinten, nem pusztán azt fogja eredményezni, hogy az eddig is mély társadalmi szakadékok teljesen áthidalhatatlanná mélyülnek? És vajon az újszerű módszereken kívül milyen tudományosan megalapozott pedagógiai tartalma van ezeknek a kezdeményezéseknek? Persze ezt a kérdést feltehetnénk a már meglévő iskolák esetében is. (Kölöknet)

Erről a kérdésről szólt az egyik Kölöknet Klub találkozó is: 

Az Ad Astra, azaz ’A csillagok felé’ névre hallgató iskola Musk azon elképzelésére épül, hogy a tanításnak a kérdésekre és a megoldandó problémákra kell koncentrálnia, nem az eszközök bemagoltatására. „Képzeljük el, hogy azt próbálod megtanítani valakinek, hogyan működik a motor. A tradicionális megközelítés az lenne, hogy először a csavarhúzókról és villáskulcsokról kell tanulnod. Ennél jobb megoldás, ha azt mondjuk, itt egy motor, hogyan fogjuk szétszedni? Hát, először is szükség lesz egy csavarhúzóra. És ekkor egy nagyon fontos dolog történik: az eszköz funkciója, haszna világossá válik.”

Musk döntése egy saját családján túlmutató problémára hívja fel a figyelmet: meg kell változnia annak, ahogyan tanítunk. A mai oktatás nem tér el jelentősen attól, amilyen száz évvel ezelőtt volt. Még mindig zsúfolásig tömött osztálytermekben hallgatják a diákok a túldolgoztatott, alulfizetett és alulértékelt tanároktól ugyanazt, amit 30 éve is mondtak, és a tanulóknak legtöbbször nincs lehetősége saját tempóban haladni.

Legjobban a szülőket kell, hogy izgassa ez a dolog! Hiszen attól a pillanattól kezdve, hogy a gyerekeik elég idősek ahhoz, hogy elkezdjék az iskolát, addig, amíg képessé válnak önálló döntéseket hozni, folyton azon aggódnak, hogy elég jó oktatásban részesül-e a gyermekük. Ez teljesen érthető, tekintve, hogy a jó minőségű oktatás biztosítása még mindig az egyik leghatékonyabb eszköz a gyermek jövőjének megalapozására. Ezért tesznek meg a szülők a világ minden táján azért, hogy színvonalas oktatást biztosítsanak gyereküknek: elköltöznek, hogy jobb iskolai körzetbe tartozzanak, egy halom pénzt elköltenek délutáni és nyári foglalkozásokra, vagy magántanárokat bérelnek fel. Mindezt azért, hogy biztosak lehessenek benne, hogy a kis Jancsi vagy Julcsi felkészülten tudjon szembenézni a jövő világának kihívásaival.

Manapság azonban egyre nehezebb dolga van a szülőknek. A világ, amiben a következő generáció fog felnőni, radikálisan különbözni fog bármitől, amit a múltban láttunk. Egy világ tele mesterséges intelligenciával, génmanipulációval, automatizációval, virtuális valósággal, személyre szabott gyógyszerekkel, önvezető autókkal, akár emberekkel a Marson. Egy olyan világban, ahol elképzelhető, hogy az embereknek a hagyományos értelemben már nem lesz munkájuk, és ahol a társadalmi berendezkedés teljesen más formát ölthet. Honnan tudhatnák a szülők, vagy akár a társadalom egésze, hogy hogyan válhatnak a ma gyermekei sikeressé egy olyan világban, amit nem tudnak megjósolni?

 

Kezdhetnénk annak az újragondolásával, hogy mi az az iskola. Régen az iskolák az emberi tudás raktárai voltak, és az iskolába járás volt a legjobb módja a tanulásnak. Ma már nem ez a helyzet, a tudást többé nem csak poros tantermekben, vagy öreg könyvekben lehet megtalálni. Az internetnek köszönhetően bárki megszerezheti, aki akarja. Az iskoláknak ezért az vált fő feladatukká, hogy felkeltsék a diákok tudás iránti vágyát.

Az interneten csak elvileg szerezheti meg bárki a tudást, a valóság az, hogy a világháló is képes tovább mélyíteni a társadalomban meglévő szakadékokat. Van, aki a netet szórakozásra használja és van, aki tanul is belőle. Megfelelő rávezetés, alapozás és kompetencia nélkül nem nyílik meg az internet adta világ a gyerekek előtt. Nem pusztán felkelteni kell a tudás iránti vágyat, de hatékony algoritmusokat is kell kínálni hozzá. És ne felejtsük el, nem csak az iskola, de a szülő is sokat tehet ezért! (Kölöknet

Az iskoláknak többé nem kell a fejekbe tölteniük az információt, olyan hellyé kell válniuk, ami inspirálja a diákokat, és felkelti a kíváncsiságukat a világ iránt. A gyerekek felfedezőknek születnek, fiatalon semmi mást nem akarnak csinálni, mint a határaikat feszegetni, és felfedezni a cselekvőképességük határait. Ne fojtsuk meg kíváncsiságukat azzal, hogy egész gyermekkorukat dolgozatról dolgozatra élik, alkalmazkodva a szigorú iskolai szabályokhoz, ami elfojtja a kreativitást és az önálló gondolkodást.

Ezzel mélyen egyetértünk. Az országot járva sajnos szinte általános tapasztalat, hogy sok tanuló nem képes kifejezni az érzéseit, a problémákat kreatívan megoldani. Mert bár igaz, hogy minden gyerek alapvetően kíváncsi, de a magyar iskolák egy részében ez mintha hiánycikk lenne. Iskolai pályafutásuk útvesztőjében valahol elvész a gyerekekből a természetes érdeklődés és a fantázia képessége, ami pedig valaha megvolt bennük. (Kölöknet)

Az alkalmazkodás és az új dolgok tanulásának képességét mindennél magasabbra kéne értékelnünk. Elmúltak azok az idők, amikor a fiatalon választott szakmát egy életen át lehet csinálni. Az embereknek képessé kell válniuk arra, hogy életük során újabb és újabb dolgokat sajátítsanak el. Nem csak azért, mert ez lesz az egyetlen módja, hogy hasznos részei maradjanak a társadalomnak, de azért is, mert a világról és önmagunkról alkotott tudásunk is elképesztően gyorsan változik. Ha utoljára az iskolában tanult valaki valami újat, akkor elszalasztja a folyamatosan feltáruló új módokat a világ megértésére. És ez nem csak a fiatalabb generációnak létszükséglet, a mai felnőtteknek szintén képezniük kell magukat, mert az iskolában megszerzett tudásuk nemsokára elavulttá fog válni.

Az oktatásügyi közvélemény-kutatások adatai azt mutatják, hogy a magyar lakosság szerint az iskola legfontosabb feladata egy szakma megadása és a rendre és fegyelemre nevelés. A pedagógusok szerint pedig gondolkodni kell megtanítani a gyereket. A játékot a felnőttek egyáltalán nem tartják iskolába valónak. A munkaerőpiacon viszont leginkább a problémamegoldó készséget, kreativitást és együttműködési képességet hiányolják a fiatal munkaerőben. Úgy tűnik a szülők és tanárok még nem igazán kapiskálják, mit is kellene átadni a fiatal generációnak. Lehet, hogy azért sem, mert ők is híján vannak ezeknek a kompetenciáknak? (Kölöknet)

A 21. SZÁZADI TANULÁS

 

  • Véget kell érjenek azok az idők, amikor minden diákot egy tanterembe zsúfolunk, ahol ugyanazt kell tanulniuk, ugyanabban a tempóban. Meg van a tudásunk hozzá, hogy egyénre tudjuk szabni a tanulást a diákok szükségletei és elvárásai szerint, és ezt ki kell használnunk. Manapság is több online tanulási platform létezik, például a „crash course’, ami bizonyos tantárgyakat már most jobban tanít, mint bármelyik tanár.

Az online kurzusok nagyon hasznos mozaikok, de ha nincs egy alap, amire lehet építeni, nincs meg az a struktúra, amibe ezeket el lehet helyezni, akkor nem működik. Ezt a struktúrát, rendet a fejekben a gyerekek nem tudják maguktól megteremteni. Ráadásul az egyénre szabott tanulás a szemléleti változáson túl igényelne némi többlet erőforrást is. Nem a technológiára, hanem a pedagógusok fejére kellene ezt költeni. (Kölöknet)

  • Minden aktív tanulás feladatorientált kell, hogy legyen. Ne legyen több olyan óra, ahol a táblára írtakat jegyzetelik le a diákok a füzetükbe, ehelyett inkább kapjanak megoldandó feladatokat, és adjunk meg nekik minden eszközt, ami segíthet nekik abban, hogy rájöjjenek a megoldás nyitjára (3d nyomtatók, virtuális tanulás környezet, interaktív személtetés, kapcsolat laboratóriumokkal és kutatóhelyekkel a világ körül).
  • A passzív tanulás ne legyen rugalmatlanul irányítva. A diákok kapjanak egy témát, amiről tanulhatnak, és tegyünk elérhetővé ennek támogatására egy sor oktatási eszközt, amiből választhatnak (podcast-ok, videók, könyvek, virtuális túrák)
  • A tanároknak a tanulás facilitátoraivá kell válniuk. Ahelyett, hogy előadást tartanának, diákról diákra, vagy csoportról csoportra járva segítsenek nekik megtanulni, amire szükségük van. A tanároknak nincs többé szükségük az egyes témák mély ismeretére, de azt tudniuk kell, hogyan lehet minél többet megtanulni ezekről a témákról. A jövő diákjainak mind rendelkezniük kell egy saját virtuális „mentorral”, aki segít nekik a kérdések megválaszolásában és a feladatokra végigkövetésében.

Talán ez a legnehezebb, hogy a tanár lemondjon az önreprezentációról és akkor is hasznosnak érezze magát, ha csak „facilitál” és a gyerek „dolgozik”. Ez alapvető szemléletbeli váltást igényelne a pedagógustársadalomtól, szülőktől és a pedagógusképzéstől. Ugyanakkor azt a kijelentést, hogy a tanároknak nincs szükségük egyes témák mély ismeretére, minden bizonnyal rosszallással fogadják a diszciplinájukba zárt akadémikusok. A virtuális mentor felemlegetése pedig megrémisztheti a mai pedagógust, hiszen ez egyben azt is jelentheti, hogy az ő munkája is „gépesíthető”. (Kölöknet)

  •  Az osztálytermeket is át kell alakítani. Ne kockák legyenek egyenes padsorokkal, a jövő osztályterme innovatív tér legyen, ami segíti a kreativitást, és támogatja a diákok közötti interakciókat.
  • Az oktatás célja soha ne az legyen, hogy 5-öst kapjon valaki, vagy átmenjen egy vizsgán. A tanulás minden örömét elveszi, ha a diákok és szüleik folyton a jegyek miatt aggódnak. A cél, hogy a tanulók tájékozottak legyenek minden alaptárgyban, és kiválóak legyenek néhány kiválasztott területen. Az igazi jutalom: képesnek lenni valamire, amire előtte nem voltál, vagy találni egy új utat a világ megértésére, nem egy papírra írt jegy.

Ez szintén nehezen menne át a mai pedagógusokon. Sokaknak meggyőződése, hogy ha egy gyerek nem kap osztályzatot, akkor nem is fog tanulni. A szakirodalom éppen az ellenkezőjét támasztja alá, de ma már a tényeket felülírhatják az egyéni beidegződések és zsigeri meggyőződések. Persze a tanulás örömének belső motivációját csak olyan tanárok tudják átadni, akik maguk is belsőleg motiváltak a tanítást illetően. (Kölöknet)

 

Emellett az oktatásnak azt is meg kell mutatnia az diákoknak, hogy a világot nem lehet felosztani egymástól különálló tantárgyakra. Ha a tudást feldaraboljuk olyan egymástól különálló dobozokba, amit történelemként, vagy biológiaként címkézünk fel, az hasznos lehet pedagógiailag, de mindenkinek észre kell vennie, hogy a tantárgyak egymásba olvadnak, egyik sem érthető meg pusztán önmagában. A tantárgyak csak eszközök, amik segítenek megérteni a világot.

Minden tantárgy mögött ott van egy akadémiai diszciplina és a tárgy elkülönülésében érdekelt szakmai és társadalmi csoportok. Éppen ezért igen nehéz megértetni az emberekkel, hogy a tények és ismeretek (tantárgyak) nem célok, hanem az eszközei annak, hogy a tanulók elsajátíthassák a 21. századi kompetenciákat. Vagyis nem arról van szó, hogy a kompetenciák csupán eszközök arra, hogy minél több tényt elsajátítsunk. Vegyük észre, nem arról van szó, hogy az ismeretekre nincs szükség, hanem arra, hogy más hangsúllyal, mint eddig. (Kölöknet)

A diákokban azt is fontos tudatosítani, hogy egyik tantárgy megértése sem lehetetlen számukra. Hazugság, hogy valaki képtelen megérteni a matekot, vagy nem tud rajzolni. Az olyan tantárgyak, mint például a fizika, ma túl szárazan és bonyolultan vannak tanítva ahhoz, hogy minden diák megértse. Azt kell közvetíteni, hogy az alapfokú megértésig bárki bármelyik tárgyból eljuthat, sőt, mindenkinek el kell jutnia ahhoz, hogy értékelni tudja a világot, amiben élünk.

A leírtak nagy része idealisztikusnak, vagy irreálisnak tűnhet, de radikális változtatásra van szükség, ha ki akarjuk találni, hogyan éljünk a jövőben, amit éppen most alkotunk.

 

„Az oktatás nem arról szól, hogy megtöltünk egy csöbröt, hanem hogy meggyújtunk egy tüzet.” - William Butler Yeats

 

[A cikk eredeti, Futurism oldalon megjelent verziója itt olvasható.]

 

2017 június 06. Lannert Judit/Kaderják Anita

 
 
Címkék: cikkek iskola

Kölöknet hozzászólás

aláírás