Ez sem elég? Ez sem elég.
Nagy port kavart fel a minap a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján megjelent szakgimnáziumi szakmai érettségik némely mintafeladatsora. Különösen a család fogalmának meglehetősen avítt értelmezése, amely olyan érzést kelt bennünk, mintha visszarepült volna Magyarország néhány évtizedet az időben és egy időhurokba kerülve párhuzamos valóságban Európától elkülönülten élne. Megkértük szakértőnket, hogy reflektáljon minderre, ime:
Mi kell még ahhoz, hogy észre vegyük, nagy a baj? Mi kell még ahhoz, hogy észre vegyük, ekkora butaságot nem taníthatunk egy fiatalnak? Mi kell még ahhoz, hogy a kritikát meghallják azok, akik összeállították/összeollózták a megoldásokat a próbaérettségi feladatsorában? Köszi Kerényi Kata, legalább te észre vetted.
Az interneten is keringő pedagógiai érettségi feladatsorához tartozó megoldókulcs elolvasása után biztosan elmondhatjuk, ha valami nem áll a szakgimnáziumi képzés és a felnőttképzés szolgálatában, akkor ez biztosan nem. Láb nélkül ugyanis nem is lehet állni.
Remek oktatáskutatók állnak sorban azért, hogy beleszólhassanak egy tankönyv megírásába, egy szakmai anyag lektorálásába, egy érettségi mintafeladatsor kidolgozásába. Akkor miért is nem azokkal készítteti el a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, akik értenek hozzá? Mert akik értenek hozzá, azokkal már réges rég nem kommunikálnak. Nem kommunikálnak azokról a diákokról, akik számukra láthatatlanok, nem is léteznek.
Kerényi Kata írásában kiemeli a legfontosabb találatokat, ha valakinek van idegzete, itt találja a teljes feladatsort és a megoldókulcsot.
Több válasz azon túl, hogy szakmaiatlan butaság, még veszélyes is. Azt leírni ugyanis, hogy a magatartásra ható eszközök az ösztönzés, kényszerítés, büntetés és gátláskiváltás (pl.: fenyegetés) olyan hangsúlyeltolódás, ami nemcsak a kutatási eredményekkel megy szembe, de a diákok fejébe éppen azt veri bele, hogy így kell majd a gyerekeiket megzabolázni. Mert ugye lesz nekik gyerekük, ez nem kérdés.
A pozitív megerősítés hosszú távon sokkal hatékonyabb viselkedésváltozást eredményez. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy azt a viselkedésformát erősítjük meg, amit helyesnek vélünk, azaz akkor dicsérjük a gyereket, amikor szépen legózik a tesójával, és nem akkor büntetjük, amikor éppen szétverik egymás legóházát. A jutalmazás hosszabb távon sikeresen beépül a viselkedésbe, míg a büntetés esetén a büntetéstől való félelem indukálja majd a viselkedésváltozást, nem a belső meggyőződés.
Nem beszélve arról, hogy a büntetéssel járó figyelem is figyelem, így vannak helyzetek, amikor kifejezetten káros a büntetés (mert nem érkezik időben, mert nem arányos a büntetett cselekedettel stb.). Ha pedig egy egyébként jól működő gyerek azt látja, hogy a testvére figyelmet, azaz megerősítést kap egy olyan helyzetben, amikor nem megfelelően viselkedik, akkor ő maga is idővel átveheti azt a helytelen működést, amit éppen szülőként ki akarunk iktatni. Ezért ha már büntetés és figyelem, ne feledkezzünk meg megerősíteni azt a gyereket se, aki teszi a dolgát akár a családban, akár az osztályteremben.
Amit a megoldókulcs a család fogalmáról mond, szintén szembe megy azzal, ami a valóságban a gyerekeket, fiatalokat körbeveszi. Egy családban lehet, hogy az özvegy nagymama neveli a gyerekeket, mert családba fogadás történt a szülők halála okán; vagy az is előfordulhat két apuka vagy éppen két anyuka a szülő. Család egy férfi és egy nő élettársi kapcsolata is, gyerekkel vagy gyerek nélkül, sőt család a többgenerációs anya-lánya sor is.
A leírás egyértelműsíti, hogy a válás során az anyánál helyezi el a bíróság a gyereket, és ezek az egyedülálló anyukák előléphetnek családfővé. Azaz ha elég tökösek, képesek leszenk kicserélni egy villanykörtét, és keményen leszidni a későn hazaérkező kamaszt.
“ A család élén családfő áll: ez hierarchikus viszonyt fejez ki a családtagok között, amely értelmében a családfő irányító szerepet tölt be a családban, az ő szava döntő a legfontosabb kérdésekben. A családfő szerepét hagyományosan a férfi, férj, családapa töltötte be. A válások számának emelkedésével a gyermeküket egyedül nevelő szülők aránya nőtt, így asszonyok/anyák is „előléphetnek” családfőként”
Nincs szükség arra, hogy új definíciót alkossak, megtették ezt már sokan. Egyként a sok közül álljon itt Apapara családdefiníciója, amivel én magam is maximálisan tudok azonosulni: “családnak azt az érzelmi és gazdasági létformát nevezzük, amit a benne élő tagok annak tartanak!”
Javaslom a tisztelt kollégáknak, hogy kukkantsanak bele a saját szakmaterületükön oktatandó anyagba és a megoldó kulcsba, hátha találnak hasonló finomságokat.
Ugyanakkor az is lehet, hogy minden háborgás okafogyott, hiszen a "szakmailag helyes, egyéb válasz is elfogadható". Kérdés csak az, kedves kollégák, kinek van vér a pucájában pontot adni a meleg pár családdefiníciójára.
