Iskola

Egyetemi ponthatárok 2022: a felvételt nyert hallgatók már megemelt Erasmus+ ösztöndíjjal utazhatnak

A múlt hónapban kiderült, kik kezdhetik meg egyetemi, főiskolai tanulmányaikat a 2022/23-as tanévben. A fiatal hallgatók a legkalandosabb éveik előtt állhatnak, ezért a külföldi tanulást és szakmai gyakorlatot kínáló ösztöndíjprogram lehetőségeivel is érdemes már gólyaként megismerkedniük.


Az Erasmus+ ösztöndíjprogram, az Európai Unió egyik legnépszerűbb programja idén ünnepli megalapításának 35. évét. A kezdeményezés már a kezdetektől támogatja a hallgatókat, hogy külföldi élményekkel, nemzetközi tudással, szakmai és baráti kapcsolatokkal gazdagodjanak, illetve nyelvi ismereteiket is fejleszthessék tanulmányaik alatt. Az Erasmus+ 2021-ben indult programszakaszában fókuszba került a zöld szemlélet is, illetve még több hallgató számára válik elérhetővé a külföldi tanulás és szakmai gyakorlat is.

A nyelvvizsga kötelezettség elengedése és a nyelvi kompetenciák fejlesztésének egyetemek hatáskörébe kerülése tovább erősíti az Erasmus+ ösztöndíjprogram jelentőségét, hiszen a tanulmányi mobilitással a hallgatók nyelvtudása, nyelvhasználata válik magabiztossá, míg a szakmai gyakorlatban résztvevők esetében a szaknyelvi kompetenciák is erősödnek. A járványhelyzet ugyan visszavetette az ösztöndíjra jelentkezők kedvét, de bízunk benne, hogy az idei évtől a kiutazók száma újra dinamikusan fog nőni. Ezt segíti elő a megemelt ösztöndíj összeg, a kiemelt esélyegyenlőségi kiegészítés, a zöld utazások támogatása és a hibrid megoldások is.

Milyen anyagi támogatással jár az Erasmus+ ösztöndíj?

Az Erasmus+ programmal járó anyagi támogatás pontos összege a fogadó országtól függ: tanulmányok esetén havi 470-520 eurót, szakmai gyakorlat esetén pedig a 2021/2022-es tanévtől kezdve havi 620-670 eurót kapnak a hallgatók. Az Európán kívüli célországokba történő utazás esetén az ösztöndíj összege havi 700 euró, melyhez utazási támogatás is jár. A 2022/23-as tanév során további emelkedés várható a tanulmányi és szakmai gyakorlati mobilitások támogatásában.

Esélyegyenlőség: bővül az Erasmus-ösztöndíjasok köre

Az Erasmus+ hazai koordinátora, a Tempus Közalapítvány az új esélyegyenlőségi kiegészítő támogatás bevezetésével szeretné biztosítani, hogy még többen bekapcsolódhassanak a programba. Többek között a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozó, esti vagy levelező tagozatos, illetve önköltséges hallgatók, nagycsaládban élő, árva vagy félárva hallgatók is kérhetik a kiegészítő ösztöndíjat.

A kiegészítő támogatás összege rövid távú hallgatói mobilitás esetén 100-150 euró; külföldi részképzés és szakmai gyakorlat esetén pedig havi 250 euró járhat az alapösztöndíjon felül. Így akár havi 900 eurót, vagyis megközelítőleg 360 ezer forintot meghaladó összeget is kaphatnak a magyar felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók. Az esélyegyenlőségi támogatás mellé igényelhető a fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő pénzügyi támogatása is, amivel még tovább növelhető az ösztöndíj mértéke.

Az Erasmus+ program az életre szóló kaland mellett hatalmas munkaerőpiaci előnyt is jelent, elsősorban a nyelvi készségek megerősödésének köszönhetően, így különösen fontos, hogy egészségügyi és szociális helyzettől függetlenül mindenki élhessen ezzel a lehetőséggel” – nyilatkozta Czibere Károly, a Tempus Közalapítvány kuratóriumi elnöke.

Hibrid oktatás az Erasmus+ programban

A hibrid oktatás elterjedését követően az Erasmus+ program kibővült az ún. részben fizikai (blended) mobilitási lehetőséggel. Ennek keretében a tanulmányi vagy gyakorlati időszak egy része online végezhető, míg a másik része személyes részvétellel zajlik a célországban. A részképzés és szakmai gyakorlat esetén is minimum 2 hónapot kell külföldön tölteni, az ösztöndíjtámogatás csak erre az időszakra szól.

Környezettudatos utazás az Erasmus+ programban

A megújult Erasmus+ program kiemelt prioritása a zöld szemlélet is, melynek fontos eleme a környezetbarát utazás népszerűsítése. Azon Erasmus-ösztöndíjas hallgatók, akik a kiutazáshoz környezetbarát közlekedési formát – például autómegosztást vagy vonatozást – választanak, egyszeri 50 eurós zöld utazási támogatást is igényelhetnek.

+1 lehetőség: „gap year” középiskola után

Azoknak a fiataloknak sem kell lemondaniuk az utazásról, akik a középiskola után elhalasztják az egyetemi tanulmányaikat, esetleg kihagynak egy évet. Az Európai Szolidaritási Testület önkénteseként szintén szabadon utazhatnak, nyelvet tanulhatnak, külföldi tapasztalatokat szerezhetnek a 30 év alattiak. A jelentkezés részletei az szolidaritasitestulet.hu/fiataloknak oldalon találhatók.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás