Iskola

„Jól működő osztályterem”– Bemutatjuk pályázatunk nyerteseit!

Az Óbudai Árpád Ginmázium alagsori terme

Bemutatjuk a „Jól működő osztályterem” elnevezésű pályázatunk „különdíjasát”, az Óbudai Árpád Ginmázium alagsori termét, melyben Számadó László szaktanár zsonglőrködik matematikával.

Első két díjazottunk, a Becsehelyi Általános Iskola és az Árpád Szakgimnázium ruhaipari tanműhelye után most különdíjasunkat mutatjuk be.

Számadó László matematika tanár így ír a teremről:

„A gimnázium ezen részében nagyon sokáig egy főiskola működött. Már visszakaptuk ezt a részt, de nyilvánvalóan sok pénz kellene a felújításához. Mivel a kollégák nem rajongtak érte, hogy itt tartsanak órát, ezért úgy gondoltam könnyen birtokba vehetek egy termet az alagsorban. Itt inkább klubszerű a hangulat, és nem iskolai. Amikor nem zavaró, szól a zene is.”

„A teremben sikerült a hagyományos iskolapadokat lecserélni használt (leselejtezett, de jó állapotban lévő) asztalokra. Rengeteg logikai játék, társasjáték, geometriai, térbeli játékok, dobókockák kellenek az óráimra, ezeken az asztalokon kényelmesen tudjuk használni ezeket a kellékeket. A terem (...) pillanatok alatt, a székek megfordításával páros, hármas, négyes munkacsoportokat is ki tudunk alakítani.”

„Számtalanszor előfordul, hogy az éppen nem ülő gyereknek van a legjobb ötlete a továbbhaladás szempontjából. Ennek a légkörnek a megteremtéséhez rengeteg zsonglőrkelléket vásároltam. A labdák, pörgethető tányérok, karikák, buzogányok, a lebegés hatását keltő botok, mind-mind a terem tartozékai lettek, és a gyerekek szabadon használhatják.”

„A zsonglőrfelszerelések rengeteg szemléltetési lehetőséget is adnak: zsonglőrpálcák – egységvektorok, karikák – érintkező körök, labdák – négyzetszámok összegzése stb. És aki éppen nem zsonglőrködni szeretne, azok számára az üvegajtós szekrényekben rengeteg logikai, ügyességi és különböző Rubik-játékok találhatók, amiket szintén szabadon használhatnak.”

Zsűrink két tagja ilyennek látta a termet:

Zágon Bertalanné, pedagógiai szakértő, a Lépésről Lépésre Regionális Módszertani Központ vezetője

Legfőbb értéke, hogy a középiskolák hagyományosan merev, néha rideg osztálytermi hangulatát megtörve a tanulás számára igyekszik kellemes, érdekes hangulatot teremteni sokszínű, érdekes eszközök felvonultatásával. A tanulás hagyományosan monoton jellegének megtörésére, a figyelem fenntartására, felfrissítésére különböző érdekes tárgyak, „játékok”, azaz másfajta tevékenységek lehetőségével tudatosan törekszik. 

Tánczos Tibor DLA, építész (kutatási területe az innovatív tanulási terek)

A hagyományosabb osztálytermek merev intézményi hangulata és ingerszegény közege helyett a bemutatott tanteremben az oktatási segédanyagok és játékok sokasága már megjelenésével is kötetlen, lelkesítő hangulatot teremt. A tanulási környezetnek ez kipróbálásra, felfedezésre ösztönző kialakítása különösen értékes manapság, amikor nem kis kihívás lekötni a médiakultúra érzéki ingerdömpingjéhez szokott fiatalok figyelmét. Építész szemmel többek között a régi döntött síkú padok flexibilisebb asztalokra cserélése, vagy a térhasználatra buzdító oktatási segédeszközök használata emelendő ki. Jó látni példát a fizikai mozgásra is építő matematika-tanításra, hiszen ahogy a hazánkban is ismert német agykutató, Gerald Hüther fogalmaz: „A testi tapasztalatok a legfontosabbak … A háromdimenziós és az elvont gondolkodás … úgy alapozódik meg a gyermekben, ahogy az megtanul egyensúlyozni.” (Az idézet forrása: hetek.hu)

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: iskola hírek

Kölöknet hozzászólás

aláírás