Iskola

A KAMASZOK 50 ÁRNYALATA – EGY TÁBOR TÖRTÉNETE

Mintha két ellenséges hadsereget eresztettek volna össze, csak méregette egymást a két osztály, akiket együtt vittek el a tanáraik egy rövid őszi táborba. Hogy aztán a négy nap számtalan közös programja után úgy feloldódjon a kezdeti idegenkedés, mint cukor a forró teában. Balatoni József, alias Jocó bácsi írása.

A kollégákkal gondoltunk egyet, és úgy döntöttünk, hogy az október végi témahéten elvisszük a gimiseinket négy napra táborozni. Tudom, elég nagy vállalkozás, de én szeretem a kihívásokat. A 9. osztály és a 10. osztály jött velünk. Az indulás előtti időszak ugyan tele volt izgalmakkal, azt azonban be kell vallani: egyik osztály sem repesett az örömtől, hogy a másik csoporttal megyünk. Nem ismerték egymást, sőt, sokan első blikkre nem is voltak szimpatikusnak egymásnak. Szinte még a másik nevét sem tudták... egészen addig a hűvös, napsütéses októberi reggelig. 

Első nap – óvatos méregetés

A tervek szerint két külön busszal mentünk volna, de végül csak egy nagy busz gördült be a parkolóba, és ezzel együtt megindult a harc a helyekért. Mindannyian tudjuk, hogy a hátsó szekció a legnépszerűbb rész egy kirándulós buszon, pláne a hátsó ötös. Végül lement a pankráció, mindenki rendben felszállt, másfél óra zötykölődés után meg is érkeztünk Bernecebarátiba. A hely gyönyörű, a szállás pedig az erdő mellett volt, ennek ellenére mindenkin eluralkodott a kétségbeesés, hisz minden telefon átváltott szlovák hálózatra, netet, térerőt találni pedig egyenesen művészetnek számított. Vicces volt látni a telefonjukat égbe tartó, kamasz zombisereget, ahogy térerőt vadászva mászkálnak körbe-körbe. Én elengedtem ezt, betettem a telefonomat a szobába, és szinte meg is feledkeztem róla. Indult a játék, a móka, falumegismerő portya formájában, ami nagy lelkesedéssel töltötte el őket, leginkább azért, mert így lehetőség nyílt  arra, hogy elmehessenek a boltba. Nem értem, miért ilyen nagy dolog ez, de nekik öröm, ha vásárolni mehetnek. Hát, menjenek…

A KAMASZOK 50 ÁRNYALATA – EGY TÁBOR TÖRTÉNETE

 

Az estét egy izgalmas zseblámpás fogóval zártuk, mindenki kommandózott, kúszott-mászott, és próbált észrevétlenül besuhanni a kijelölt körbe. Annyira élvezték, hogy abba sem akarták hagyni. Igen, 15-17 éves lakli kamaszok önfeledten játszottak, élvezték a szabadságot. Arról már korábban írtam, hogy nálam a táborban nincs takarodó, de a reggeli ébredés kötelező. Hát, nem ment mindenkinek elsőre, így zenével és énekkel keltettem őket. Nem mondom, hogy kitörő örömmel fogadták, de felkeltek, és ez a lényeg.

A második nap – drámák és könnyek 

Egész napos tréning volt, ahol kicsit jobban megismerhették egymást... és önmagukat is. Rengeteg feladat és játék volt, amit szintén nagyon élveztek: közösen építettek fából magas tornyokat, néztek mélyen egymás szemébe, és még a Hosszú Katinka- dal rövid klipjét is leforgatták. Tartalmas, élményekkel teli nap volt, az osztályok pedig minden szempontból közel kerültek egymáshoz. A második este nem várt fordulatot hozott: sajnos az egyik lánynak kiment a bokája, csúnyán bedagadt, így mentőt kellett hozzá hívni. Innen is egy hatalmas pacsi a vámosmikolai mentősöknek, akik hihetetlen emberséggel és humorral kezelték a helyzetet, a kórházig vezető utat pedig végigbeszélgettük. Bár a kéjgázból csak a lánynak adtak, de így is vidámabbá tették a Vácig tartó – közel egyórás – utat. Aztán persze vizsgálatok, várakozás... sok-sok időt töltöttünk el türelmesen a kórházban. A szülők megérkeztek, közben pedig a lányt ellátták. Én taxiba pattantam, és még éjjel visszaérkeztem a táborba. Mindenki ébren volt, várt, aggódott. Közben persze feltörtek az érzelmek, mindenkinek volt valami mesélnivalója, fájdalma, amiről beszélni szeretett volna. Mi pedig hallgattuk, vigasztaltuk, öleltük őket. Hajnalban zuhantunk ágyba, majd pillanatokon belül már az ébresztőt szidtuk. Mert kelni muszáj. 

A KAMASZOK 50 ÁRNYALATA – EGY TÁBOR TÖRTÉNETE

Harmadik nap – játék az élet

Szabad játék volt: bármivel elfoglalhatták magukat. És láss csodát, így is lett: pattogott a pingponglabda, pörgött a csocsó, verték a blatott a pókerszett mellett, repült a röplabda, gurult a focilabda... egész álló nap. Csak teríteni és enni álltak meg. Jó volt látni, ahogy minden étkezésnél más ház lakói  terítettek ötven emberre, közben pedig állandó volt a kanál-villa-kés dilemma, hogy melyiket melyik oldalra is kell tenni.

Este zárásként nagy tábortüzet raktunk, amit körülálltunk. Az volt a kérésem, hogy mindenki legalább egy embernek köszönjön meg valamit az elmúlt napokból. És ekkor valami felszabadult, valami áttört: a látszólag kemény kamaszok könnyes szemmel ölelgették egymást, mindenkinek volt egy kedves szava a másikhoz, szinte abba sem akarták hagyni. Megható érzés volt látni, hogy mennyi érzelem szakad fel belőlük egymás iránt. Hajnalig tartott a beszélgetés a tűz mellett, a szobákban, a társalgóban. Senki sem volt egyedül, senkit sem hagytak magára. Az idillt csak a néha betévedő róka zavarta meg, némi bonyodalmat okozva: volt, aki félt tőle, más pedig el akarta kapni.

A KAMASZOK 50 ÁRNYALATA – EGY TÁBOR TÖRTÉNETE

A hazaút reggelén mindenki kicsit bágyadt és szomorú volt, ami ennyire intenzív napok után nem is csoda. Indulás előtt pedig szinte egy emberként kértek minket, hogy innentől kezdve mindig így, együtt menjünk táborba, mert nagyon jó volt, és megszerették egymást. A szünet után pedig a suliba is más érzéssel jöttek be, hisz már nem idegenként, hanem kedves ismerősként, barátként néztek egymásra, sőt, még szerelem is szövődött a táborban. Már most várjuk a következő tábort, de addig még rengeteg izgalmas hétköznapi pillanat vár ránk, együtt... közösen!

Ha cikk írójával szeretnétek személyesen találkozni, akkor jelentkezzetek a Jubileumi Rögtönzött Szülői Értekezlet extrákkal című programra.

A fotók a szerző engedélyével 

A cikk forrása: wmn.hu

2017 november 08. Balatoni József

 
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás