Hírek

VAN MŰVÉSZI VÉNÁD?

2019/2020 NEMZETKÖZI PÁLYÁZAT KÖZÉPISKOLÁSOK SZÁMÁRA

A „Van művészi vénád?” nemzetközi pályázatot olyan középiskolások számára hirdetjük meg, akik érdeklődnek a kortárs képzőművészet iránt, és kedvük van kipróbálni saját kreativitásuk és alkotókészségük határait. A pályázat célja, hogy lehetőséget biztosítson a diákok számára, hogy kipróbálhassák és kiteljesíthessék alkotókészségüket, kielégíthessék kíváncsiságukat, s lehetőségük nyíljon megosztani, megvitatni és megbeszélni másokkal is elképzeléseiket, miközben megtapasztalhatják a projekt megvalósítása során az együttműködés örömét és nehézségeit. Fontos szempontnak tartjuk azt is, hogy a résztvevők a folyamatban megismerkednek a kortárs kiállítóhelyek és galériák világával.  A projekt megvalósításában részt vállalnak a jelentős állami és magán galériák Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon.

 

A VERSENY TÖRTÉNETE

A „Van művész vénád?” nyílt művészeti verseny 2009-ben indult Csehországban, ahol a prágai Nemzeti Galéria, a DOX Modern Művészeti Központ, a Galéria Rudolfinum és a Morva Galéria adják a pályázat támogatói hátterét. A jelentkező iskolák és diákok számára a partnergalériák a projektvezető szervezettel közösen az év során olyan programokat és műhelyeket szerveznek, melyek közelebb hozzák a résztvevőkhöz az év témáját. A téma minden évben más, és olyan izgalmas kérdésekre keressük együtt a választ, ami összekapcsolja a művészettörténet hagyományait a kor modern megfogalmazásaival. A diákok a tanév során közösen, csoportokban dolgoznak az adott téma kidolgozásán és megvalósításán, majd a kész alkotásokat eljuttatják a bemutatónak helyt adó galériába, ahol a legjobb alkotásokat alkotóik egy „prezentáció” keretében bemutatják. A szakértő zsűri a projektbemutatók után kiválasztja az év legizgalmasabb alkotását. Az adott országok első helyezett csapatai egy nemzetközi találkozón mutathatják be munkájukat a többi nyertes csapatnak.

AZ IDEI TÉMA: Butterfly-effect/ Pillangó-hatás

Vajon okozhat-e egy pillangó aprócska szárnycsapása jelentős változást a világ másik felén? Vajon milyen hatással lehetnek a jövőnkre cselekedeteink és a napról napra történő kis változtatások az életünkben? Az újrahasznosítás, a veszélyeztetett fajok védelme, az ökológiai lábnyomunk csökkentése megmentheti a világunkat?

Neked mi a véleményed erről? Az idei Van művészi vénád? pályázaton képzőművészeti alkotások formájában mutathatod meg, hogy a te pillangóhatásod mit változtatna a világunkon.

KINEK?

A pályázatra min. 2 és max. 6 fős, 15 és 19 év közötti diákcsoportok jelentkezését várjuk. Előzetes művészeti tapasztalatok vagy tanulmányok nem szükségesek.

További részletek és regisztráció: Ludwig Múzeum 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás