Hírek

Miért nem értik egymást a pedagógusok és a szülők?

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a társadalomra jellemző általános bizonytalanság a szülők és pedagógusok, a család és az iskola között is jelentkezik, sőt a feszültség az utóbbi időben folyamatosan növekszik. Ez indokolja hogy a Kölöknet című szülőknek szóló portál és az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete egyre többet foglalkozott/foglalkozik az iskola és a család közötti kapcsolat, a pedagógusok és a szülők közötti kommunikáció kérdéskörével.

E témát is érintette tavaly a Kölöknet Híd a generációk között című projektje, és a probléma megoldásának igénye hívta életre az OFOE honlap Virtuális szülői értekezlet című sorozatát, melyben eddig hét cikket tettünk közzé.

A szülők és pedagógusok közötti párbeszéddel  foglalkozott az Értjük egymás? cimű konferencia (Kölöknet-OFOE rendezés), amelyen már szó esett a közös kutatás első eredményeiről. A szülők és pedagógusok közötti  kommunikáció jellemzőinek feltárására vállalkozott az az online vizsgálat, amelynek eredményeiről a konferencia szekciójában is beszélni, beszélgetni a szeretnénk.

Szülőket és Pedagógusokat egyaránt várunk!

Még lehet regisztrálni az április 26-án megrendezendő Digitális pedagógus konferenciára. Szeretettel várunk minden érdeklődőt. A részletes tájékoztatás a rendezvény portálján érhető el.

Előző írásunk a konferenciáról itt olvasható!

Miért nem értjük egymást? címmel már megjelent tájékoztatás a két honlapon, és az azonos névvel szervezendő szekcióban – reményeink szerint – lehetőség nyílik a kapott számszerű adatoknak a résztvevők konkrét tapasztalataival történő ütköztetésére. Mivel az online kérdőívet 1500 szülő és pedagógus kitöltötte, nem lehet kétséges a téma iránti általános érdeklődés.

Szándékaink szerint a beszélgetés a következő kérdésköröket érinti majd:

  • Mi magyarázza a szülők és pedagógusok közötti növekvő bizalmatlanságot, és mit lehet tenni ennek enyhítése érdekében?
     
  • Vajon mi lehet az oka annak, hogy bár a megkérdezettek többsége elavultnak tartja a hagyományos kapcsolattartási formákat, nehezen terjednek el a más országokban és az alternatív iskolák egy részében bevált egyéb keretek?
     
  • Hogyan hatnak a szülő-pedagógus kapcsolatra a terjedő infokommunikációs eszközök (levelezőlista, Facebook, e-napló, mobil stb.)? Ezek segítik vagy nehezítik a megfelelő kommunikációt?
     
  • Hogyan befolyásolják az infokommunikációs eszközök a felnőttek és a gyerekek közötti kapcsolatot? Milyen korábban ismeretlen nevelési kérdéseket vetnek fel ezek a pedagógusok és a szülők számára? Hogy tudják e problémák  megoldásában támogatni egymást?
     
  • Hogyan befolyásolják a szülő-gyerek kapcsolatot a közösségi oldalak, főként a Facebook? Mit gondolnak a szülő és a pedagógus jelenlétéről a Facebookon? Saját gyermekei és/vagy tanítványaik mennyire avatják be szüleiket, illetve pedagógusaikat az online életükbe?
     
  • Mi lehet az oka annak az általános tapasztalatnak, hogy a kisiskolás gyerekek motivációja már az első osztályban rohamosan csökken? Megegyezik-e ez a saját tapasztalatokkal, vagy sem?  
     
  • A kutatási eredmények azt mutatják, hogy  középiskolás korra a szülők és a pedagógusok (a pedagógusok és a diákok) közötti kapcsolat általában elszemélytelenedik. Megegyezik-e ez a megállapítás a saját tapasztalatokkal? Hogyan érhető el, hogy ez az elszemélytelenedés ne következzék be, illetve kinek mit lehet tennie ellene?

Ez természetesen csak terv, a beszélgetés tartalmát a résztvevők igényei szerint alakítjuk majd. A szekció vezetője Németh Szilvia (T-Tudok) röviden szól majd a kutatás tapasztalatairól, és ehhez kapcsolódóan szervezzük a fórumot, amelyben nyilván egyéb kérdések is felmerülnek majd. A másfél óra nyilván nem lesz elegendő valamennyi felmerülő kérdés, probléma körüljárására, de megígérjük, hogy a beszélgetést online, illetve egy újabb szülő-pedagógus konferencia keretében folytatni fogjuk.

2014 április 24. Lannert Judit (Kölöknet), Szekszárdi Júlia (OFOE)

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás