Hírek

Magyar animáció kapta a 7. Primanima fődíját

Hétvégén véget ért a 7. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, melyet október 24. és 27. között rendeztek meg Budaörsön. A Primanima Nagydíját idén először egy magyar alkotás, Hegyi Olivér Take Me Please című filmje kapta.

Az idei fesztivál nemzetközi szakmai zsűrije – Ducki Tomek lengyel-magyar animációs rendező, Kreet Paljas, a budapesti Anilogue programigazgatója és Pálos György filmrendező, producer, tanár a Primanima Nagydíját Hegyi Olivér Take Me Please című, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció mesterszakán készült diplomafilmjének adta, mely egy párkapcsolat széthullásának utórezgéseit mutatja be egyszerre humoros és maróan fájó, átélhető módon, a rendező saját, eltorzított hangjának tolmácsolásában.

A legígéretesebb magyar animációs tehetségnek járó George Pal-díjat szintén egy MOME-diplomafilm nyerte: Varga Tímea Még nem című animációjában az alkotó a szuverén vizuális világába invitálja a nézőt, melyben egy magára hagyott kisfiú szemszögéből világít rá azokra a kínzó kérdésekre, amelyre sok egyedülálló szülő kényszerül. A George Pal-díjat, melyet az NMHH Médiatanácsa 500 ezer forinttal támogatott, hatodszorra nyerte női alkotó: a korábbi években Tóth Luca (Superbia), Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála (Limbo-Limbo Travel), Bucsi Réka (Symphony no. 42), Horváth-Molnár Panna (Dipendenza), valamint Wunder Judit (Kötelék) kapta az elismerést.

A Legjobb elsőfilm a Primanimán visszatérő alkotónak számító Martina Scarpelli Tojás (Egg) című animációja lett, mely egy tojás elfogyasztásán keresztül geometriai formák segítségével mutatja be egy testképzavaros ember magányos küzdelmeit. A Legjobb diplomafilmnek járó elismerést egy észt produkció, Äggie Pak Yee Lee Muteum című alkotása kapta, melyben a múzeumban való helyes és helytelen viselkedést egy pimasz óvodás csoport példázza. A Legjobb diákfilm kategóriában a már tavaly is díjazott Paulina Ziółkowska duplázott: a 6. Primanimán az Oh, anyám című filmjéért érdemelte ki ezt az elismerést, idén pedig az Egészségedre! (Bless you!) című animációjával, melyben egy apró hétköznapi fiziológiás esemény egy grandiózus univerzális rémálommá növi ki magát. Mindkét filmjét a lengyelországi Łodzi Filmiskola égisze alatt készítette.

A háromtagú nemzetközi zsűri tagjai a szokásos módon különdíjjal jutalmazták a kedvenceiket: Ducki Tomek Szénási Marcell Zűrös környék című filmjét a magával ragadó kamaszos esztétika és a film szokatlan ritmusa miatt emelte ki, Kreet Paljas a lenyűgöző kameramozgásért díjazta a német Kiana Naghshineh Egy szempillantás (A Blink of an Eye) című animációját, Pálos György pedig Láng Orsolya Szezon után című, melankolikus hangulatú filmjét méltatta annak játékos történetmesélésért és az egyszerű, ám érzékletes vizuális megfogalmazásért.

A Primanimán kiemelt szerepet kap a hangi munka elismerése, ezért hatodik éve külön szakmai zsűri díjazza a legjobb hangi világú filmet. A PrimaSound négytagú zsűrije – Iszlai József, Kristóf Márton, Székely Tamás és Várhegyi Rudolf – Lucia Bulgheroni Élettelen című bábfilmjének (hang: Louise Patricia Burton) adta a Primasound-díjat. A zsűri indoklása szerint a zörejek és a zenék professzionális felhasználása folyamatosan építi és megfelelő helyeken stilizálja a rendező történetvezetését, mely kiválóan szolgálja és kreatívan érzékelteti a filmben ábrázolt lelki folyamatot. A PrimaSound zsűrije egy-egy különdíjat osztott ki Jelena Oroz Egymásért (Two for Two) (zene és hang: Dinko Klobucar, David Lovric), illetve Morten Tsinakov és Lucija Mrzljak A nagyszerűség demonstrációja négy felvonásban (hang: Horret Kuus) című animációjának is.

Idén debütált a PrimAlter zsűri, ahol az animációs és művészeti szakmán kívülről érkező, saját hivatásukban elsimert személyek díjazták a kedvenc filmjüket. Fekete Ágnes lelkész, Spányik András pszichoterapeuta és Szemere Katalin újságíró a fehérorosz Maryna Miliushchanka Németországban készített bábanimációjának, a Vetés című allegorikus felnövéstörténetnek adta az első PrimAlter-díjat.

A SZÁMALK-Szalézi Szakgimnázium és Jaschik Álmos Művészeti Gimnázium diákjaiból álló Diákzsűri Molnár Eszter Kegyelem című diákfilmjét díjazta az egyszerű formák és színek felhasználásával elmesélt letisztult történetért.

A közönségdíjat Veronica Solomon, Szeress engem, félj tőlem (Love Me, Fear Me) című stopmotion alkotása kaptra, a film operatőre, Magyari Zsolt is elkísérte a filmet a fesztiválra.  legnépszerűbb magyar animációnak járó Macskássy Gyula-díjat Csont Zsombor kisfilmje, az Apapara kapta, mely a szülői gondoskodás kezdeti nehézségeinek rendkívül szórakoztató lajstromozása. A másfél perces film a 2017-es erdélyi Filmtett Filmes Alkotótáborban készült. A díjat az NMHH Médiatanácsa ajánlotta fel, mellyel 500 ezer forintos támogatás jár.

Idén először nemcsak a gyerekek díjazták a gyerekfilmes versenyprogram alkotásait, hanem egy szakmai zsűri is: Balázs Zoltán, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Tanszék vezetője, Czakó Judit többszörös Arany Olló- és Balázs Béla-díjas vágó, valamint Gelley Bálint animációs rendező és producer. A háromtagú zsűri a legjobb gyerekfilm díját a cseh Kateřina Karhánková Felhők gyümölcse (Fruits of Cloud) című animációjának adta, mely a zsűri indoklása szerint a szerethető karaktereivel a gyerek nézők számára könnyen, mégis költőien mesél az ismeretlentől való félelem leküzdéséről, az önzetlenségről és a közösség szolgálatáról. A gyerekfilmes zsűri különdíjjal jutalmazta a horvát Eva Cvijanovic A sündisznó otthona (Hedgehog’s Home) című bábfilmjét, amelyet a felnőtt nézők számára is mély gondolatiság tesz kiemelkedővé.

A Legnépszerűbb nemzetközi gyerekfilm idén egy belga alkotás, Johann Etrillard Most kell! (It’s pressing!) című kisfilmje lett, melyben egy kisfiúnak a legrosszabbkor kell pisilnie. A közönség körében legnépszerűbb magyar gyerekfilmnek járó Csermák Tibor-díjat megosztva kapta Jurik Kristóf Kuflik: Szerintem mindenki legyen kufli! és Lugosi István Hortobágyi darumese című animációja, előbbi a KEDD, utóbbi a Kecskemétfilm stúdió produkciója. A díjat szintén 500 ezer forinttal támogatta az NMHH Médiatanácsa.

Idén harmadik alkalommal a Primanimával párhuzamosan országszerte és a határon túl is rendeztek vetítéseket a gyerekfilmes versenyprogramból. A Primanimán idén kiemelkedő volt a látogatók száma, a legtöbb vetítés teltházas volt, és több külföldi alkotó is elkísérte a filmjét a fesztiválra, akik közönségtalálkozókon meséltek animációikról.

A fesztiválon harmadszor rendeztek nemzetközi workshopot: idén kitágítva az animáció határait Lichter Péter és Máté Bori egy kísérleti filmes műhelymunka keretében vezette be a résztvevőket ennek az absztrakt filmes műfajnak a trükkjeibe. A fesztiválon először tartottak kritikaíró workshopot, ahol Boros Brigitta, Könyü Árpád és Tóth Imola részesültek elismerésben. Az ő írásaikkal a Dot&Line animációs szakblogon találkozhatnak az olvasók. Televíziós premier előtt vetítették a nemrég elkészült Candide című sorozatot, melyet különösen nagy érdeklődés kísért. Szintén teltházzal ment a Ruben Brandt, a gyűjtő premier előtti vetítése, melyet a film technikai rendezője, Sipos Levente kísért el a fesztiválra. A Primanimán volt látható Magyarországon először az idei Zágrábi, majd az Ottawai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál fődíját is elnyerő Micsoda pompás torta!  (This Magnificent Cake!) című belga bábanimáció is Emma De Swaef és Marc James Roels rendezésében.

A Jókai Mór Művelődési Központ mellett a BABtér, azaz a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér adott otthont a fesztiválnak, ahol a szakmai találkozókat és mesterkurzusokat, valamint az egész évben működő animációs játszóházat a Primanima ideje alatt ingyenesen látogathatták az érdeklődők.

A győztesek teljes listája: https://primanima.eu/7-primanima-dijazottjai/

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: hír

Kölöknet hozzászólás

aláírás