Hírek

A gyerekek tudják, hogyan óvjuk meg környezetünket

„Így neveld a felnőtteket” címmel rajzpályázat indul a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 alkalmából

A vízhiány és a vízkészletek súlyos szennyezése miatt fontos, hogy egyéni szinten is mindenki tegyen a vízkészleteink megóvása és a vízválság elkerülése érdekében. Gyermekeink jövőjéről van szó, akik – talán ennek tudatában – még érzékenyebbek a téma iránt, és sokszor éppen ők azok, akik a mindennapi tevékenységek kapcsán meglátják, mit lehet és kell tenni, hogy megőrizzük környezetünk értékeit. A 2019. október 15-17. között megrendezendő Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 témája a vízválság, ezért az esemény alkalmából meghirdetett “Így neveld a felnőtteket” pályázat célja, hogy a gyerekek rajz- és fotóalkotásaikkal bemutathassák, mi az, amit nekünk, felnőtteknek változtatnunk kell ahhoz, hogy környezetünk – ezen belül is kiemelten a vízfelhasználás – élhetőbb, fenntarthatóbb legyen.

A vízhiány és a vízkészletek súlyos szennyezése mára sok százmillió ember vízellátását veszélyezteti, ezért itt az idő a cselekvésre, hogy egyéni szinten is mindenki tegyen a vízkészleteink megőrzéséért, a vízválság megelőzéséért. Greta Thunberg svéd diák példája pedig jól mutatja, hogy mindebben a gyerekeknek kiemelt szerepük lehet. Ma már ugyanis a legfiatalabb korosztályt is egyre komolyabban érdekli bolygónk jövője, és rendkívül fogékonyak természeti kincseink megőrzése iránt. Szülőként ki ne tapasztalta volna, hogy csemetéje figyelmezteti őt a víz elzárására, a villany lekapcsolására vagy éppen a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára?

Budapesti Víz Világtalálkozó  2019. október 15-17. 

A vízválság a témája az év legfontosabb hazai diplomáciai eseményének, a 2019. október 15-17. között megrendezésre kerülő Budapesti Víz Világtalálkozónak (Budapest Water Summit 2019, BWS 2019), amelynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök. Az esemény alkalmából „Így neveld a felnőtteket” címmel a Külgazdasági és Külügyminisztérium rajz- és fotópályázatot hirdet általános iskolás gyermekek számára. Így a legfiatalabb generáció is megmutathatja véleményét, ötleteit arról, hogy nekünk felnőtteknek mit kell máshogyan csinálnunk ahhoz, hogy az ő egészséges környezetük is biztosítva legyen a jövőben, vagy éppen mit tennének másképp, ha felnőttek lennének.

A pályázat

A pályázaton két korcsoportban a 6-15 év közötti gyermekek vehetnek részt tetszőleges rajzeszközzel készített rajz- vagy fotóalkotással, illetve maximum 10 elemből álló rajz- vagy fotósorozattal. Alkotásaikban megmutathatják, mit szeretnének megváltoztatni a felnőttek viselkedésében, világában ahhoz, hogy környezetünk – ezen belül is kiemelten a vízfelhasználás – élhetőbb, fenntarthatóbb legyen. A nyertesek korcsoportonként 50 000, 30 000, illetve 20 000 forint értékű ajándékcsomagot kapnak. Emellett mindkét korcsoport kategóriában az első helyezett a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány felajánlásával különdíjat nyer, amely egy-egy osztálykirándulás a Tisza-tavi Ökocentrumba, Poroszlón,, a legtöbb diákot ösztönző tanár pedig oktatói különdíjban részesül.

Beküldési határidő: 2019. szeptember 6.

További információ a pályázatról, illetve a részletes pályázati kiírás itt érhető el: Így neveld a felnőtteket

 

Budapesti Víz Világtalálkozó – Budapest Water Summit

Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére, az ENSZ szervezeteivel és a Víz Világtanáccsal együttműködve Magyarország kormánya 2013. október 8. és 11. között megrendezte az első Budapesti Víz Világtalálkozót (Budapest Water Summit 2013, BWS 2013). A BWS 2013 záródokumentuma, a „Budapesti Nyilatkozat” kimondta, hogy 2015. után a víznek önálló témaként és célkitűzésként kell szerepelnie a fejlesztéspolitikával kapcsolatos tervezésben. Az esemény jelentős szerepet játszott abban, hogy az ENSZ által 2015-ben elfogadott fenntartható fejlődési keretrendszerben (Agenda 2030) a víz és szanitáció kérdésköre önálló célkitűzésként jelenik meg (6. számú cél – Víz és szanitáció), így iránytűvé vált a fenntartható fejlődésben és a nemzetközi klímapolitikában.

A második Budapesti Víz Világtalálkozóra 2016 novemberében került sor, több mint 2200 fő részvételével.  A háromnapos rendezvény célja az volt, hogy kidolgozza, milyen fordulatra van szükség a fenntartható vízgazdálkodás megvalósításához, sikeresen összekapcsolja a politikai döntéshozatali folyamatokat a tőke, a tudás, a technológia által kínált megoldási lehetőségekkel és a kulcsszerepet játszó civilekkel, azaz konkrét, gyakorlati lépésekkel mozdítsa elő a XXI. század legjelentősebb kihívásának megoldását. Kitűzött célját teljesítve, a konferencia kijelölte az elkövetkezendő 15 év vízpolitikai teendőit, az esemény végén elfogadott javaslatcsomag pedig hozzájárult a vízgazdálkodás által támogatott fenntartható fejlődési fordulat és a klímavédelem egységbe foglalásához, valamint a vízügyi fejlesztések finanszírozása megújításának tervéhez. A BWS 2016 ajánlásaira támaszkodott az ENSZ főtitkára és a Világbank Csoport elnöke által összehívott Vízügyi Elnöki Testület is, amelynek Áder János köztársasági elnök is tagja volt. Az eseményen jelen voltak a végrehajtás szempontjából kiemelten fontos finanszírozási szektor szereplői, akik elkötelezték magukat, hogy a következő 5 évben a vizes beruházásokra fordított összeget megduplázzák.

Mindkét esemény hangsúlyos része volt a vízipari szakkiállítás, amelyen – kiemelten a hazai – vízipar területén működő vállalatok, szervezetek voltak jelen. A két világszintű rendezvény így teret adott a magyar vízipar a nemzetközi szintű bemutatkozására is, amely ennek köszönhetően jelentős, több százmillió dolláros megrendelésekre tett szert.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: hír

Kölöknet hozzászólás

aláírás