ÉletmódSzabadidőProgram

Gondolatok a korszerű irodalomtanításról

Irodalmi panoptikum és játszóház

Őszintén szólva nem fér a fejembe, miért kell első gimiben tizennégy éves gyerekeknek ókori irodalmat tanulniuk. Mert ha feltesszük, hogy az irodalom rólunk és világunkról, azaz saját korunkról szól, a Gilgames eposzban és az Iliászban éppenséggel semmi sincs, ami a világomra vonatkozna és személyemben közvetlenül megszólíthatna. Hol marad a kortárs irodalom?

Arról a meggyőződésemről akarok szólni, hogy a tanításban sokkal fontosabb (lenne) a kortárs irodalom, mint a régebbi korok irodalma. A kortárs költészetről azt szokás gondolni, hogy az valami lila és felfoghatatlan valami; a kortárs vers nehezen érthető vagy egyenesen: érthetetlen. S ebbe persze beleértjük: a gyermekek számára kiváltképp megközelíthetetlen. Pontosabban egyszer majd, negyedik év végén megközelíthető lesz, ha szépen számba vették és megokulták az elmúlt évezredek irodalmait. No, akkor már biztosan felnőnek ehhez a kiválasztottak számára fenntartott nehéz feladathoz.

Most tegyük fel, hogy igaz: a mai, élő irodalom igen nehéz a gimnazista agy számára. És most helyezzük mellé az Odüsszeiát. Történelmi ismereteket igényel, a verstant és a versformát kell megismerni, számos istenséget, mitológiai alakot, a velük járó történeteket és ismertetőjegyeiket kell memorizálni; és nem utolsó sorban egy igencsak kacifántos nyelven kell megtanulni olvasni. Devecseri Gábor fordítása ugyanis a versmérték érdekében a magyar nyelv minden lehetséges hajlékonyságát kihasználja, ám ez olyan mondatszerkezeteket eredményez, amelyek cseppet sem emlékeztetnek a mai magyar nyelvre, ennélfogva kifejezett erőfeszítést jelent a mondatok értelmezése.

Azt hiszem, az összetettség és a bonyolultság igazolásához nem is kell többet mondanunk. De ugyanilyen bonyolult a másodfokú egyenlet megoldó-képletének levezetése is, amelyhez hosszú évek tanulása szükséges. Visszatérve most már a kortárs irodalomhoz, elég alaptalan lenne feltételeznünk, hogy például a kortárs vers ezeknél lényegileg nagyobb nehézséget jelentene.

És ha már két, ugyanannyira összetett, sok tanulást igénylő dologról beszélünk – feltéve ismét, hogy a mai magyar irodalom „nehéz” –, akkor miért nem azt választjuk, amely olyan dolgokkal van tele és olyan dolgokról szól, amelyek itt és most körülvesznek bennünket? Az a személyes érintettség, amit – Oidipusz király vérfertőző házasságával és apagyilkosságával ellentétben – például Varró Dániel sms-versei jelenthetnének egy tizenéves számára, bizonyosan oldaná azt a problémát, hogy a fiatalok fáznak az olvasástól.

Magam is ledobtam a láncot gimis koromban Hésziodosz Munkák és napok című munkájától, még ha olvastam is, amit kellett. És nem mellesleg, a tananyagon kívüli olvasmányok és az egyetemi filozófia szak tanítottak meg írni és olvasni; s azt hiszem, ebben nem elhanyagolható az ókori görög dráma, de nem is segített sokat. Mert hiszen a tanulás folyamata úgy gyorsul és lesz egyre hatékonyabb, ha szeretem, amivel foglalkozok; és nyilvánvalóan azt szeretem, ami hozzám, de legalábbis rólam szól.

Természetesen sarkítok, amikor azt hangsúlyozom, hogy az ókori irodalmak nem szólítanak meg, és hogy semmi közünk hozzá. Most ezt árnyalnám. A középiskolai irodalomóra abból a szempontból is problémás, hogy a különböző műveket időrendben mutatja be, ám ez egy kétszáz évvel ezelőtti történelem- és irodalom-felfogást tükröz: az irodalomban valamiféle fejlődés, de legalábbis haladás következett be. Ez pedig kimondatlanul is azt közvetíti a diákok felé, hogy a századokkal ezelőtti alkotásokhoz valóban semmi közünk.

Az irodalmi arcképcsarnok egy viaszbábu-múzeum; vagyis azt sugallja: a költő az, aki már rég halott és szobra van. Én sem szívesen foglalkoznék múmiákkal. A diákok nagy része el sem jut az irodalom órán a kortársakig, tehát semmi nem segíti őt abban, hogy ráébredjen: az irodalom most is történő valami. Mindent megtanítunk, de épp azt nem, ami velünk egyidejű? És panaszkodunk, hogy a diákok tudása vagy érdeklődése nem naprakész? Vagy hogy nem szeretnek olvasni, mert az irodalmat valami idegen és távoli dolognak tartják? Ne csodálkozzunk. 

Visszatérve az időrendi szemlélethez, manapság többnyire nem értenek egyet ezzel a nézettel az irodalmárok. A kortárs írók semmivel sem okosabbak vagy ügyesebbek, mint az elmúlt századok lángelméi. Az összes fontos gondolatot leírták már, viszont a minket körülvevő világ változott, ezért a gondolat megfogalmazása mindig más és más alakot ölt. Így aztán például egy szerelmi téma megírásakor, pontosabban egy bizonyos szerelemmel kapcsolatos gondolat megfogalmazásakor akár az alkotásom egyidejű lehet Balassi Bálintéval. Úgymond „ráírom” szövegem a nagy elődöm munkájára.

Világos, hogy mennyivel emberközelibb és izgalmasabb lehet ez egy diák számára, különösen, ha meggondoljuk, hogy hány tinédzser ír a fióknak szerelmes verseket. Jó lenne, ha megélhetnék, hogy alkalom adtán párbeszédbe lépnek Balassival, ne adj isten egy apró részletet akár ügyesebben is ragadtak meg, mint a nagy előd. Ez kicsit le is rombolhatná azt a szintén káros elképzelést, hogy a költők és írók valamiféle érinthetetlen félistenek. Mindenkinek van közönséges, esendő oldala; minden költőóriásnak eszméletlenül sok rossz verse van, és például ők is vágták a körmüket.

No, de most már arról szeretnék szólni, hogy például a kortárs versek igen nagy része nem nehezen érthető, vagyis kifejezett előnnyel indulhatnának a tizennégy évesen iskolapadba kerülők olvasásszeretetének kivirágoztatásában. Nagyon fontosnak tartanám, hogy az időrendi oktatással párhuzamosan, időről időre kortársakkal is megismerkedhessenek.

De ha ez lehetetlen, azt ajánlom Önöknek szülőknek, hogy forduljanak bizalommal a mai irodalomhoz; az interneten sok vers elérhető, amelyeket megmutathatnak gyermeküknek. De nem akarok a levegőbe beszélni – e cikk függelékeként megadok pár linket, amelyből Önök is pontosan látni fogják, hogy a kortárs költészet cseppet sem egy lila izé, hanem igenis szórakoztató valami.

Kortárs költők versei

Varró Dániel sms- és email-versei

Lackfi János mobiltelefonos versei

Kukorelly Endre versei, amelyek merő butaságnak tűnnek, de sok verstani dolgot lehet velük illusztrálni, miközben szórakoztató is lehet a gyerekek számára

Toroczkay András egyszerű szavakkal megírt, hétköznapi életképeket tartalmazó versével közelíthetünk komolyabb témák felé

Sirokai Mátyás versében igazi mai életkép tárul a szemünk elé

Karádi Márton szerelmi témát dolgoz fel, melyben a mai nyelv problémái is felmerülnek

Tóth Krisztina régi költészetre is utaló, izgalmas képekben gazdag versével ismét csak verstani szabályokat illusztrálhatunk

Azt is problémaként érzékelem, hogy a köztudatban a vers mindig valami nagyon komoly és fennkölt dolog. Pedig a humor és a játékosság emberemlékezet óta része a költészetnek. Szerintem a komoly eposzok mellett komolytalan, felhőtlen és csintalan verseket is olvasnia kellene a fiataloknak. Ezekből mutatnék Önöknek néhányat a fenti keretes ajánlóban szereplő linkekkel.

2011 március 22. Kele Fodor Ákos

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás