ÉletmódSzabadidőProgram

8 vizes játszótér Budapesten – Szuper vizes-pancsolós játszótereket ajánlunk kánikulai hőségre!

Ha nincs kedvetek, időtök vagy pénzetek kijutni a strandra, akkor látogassatok ki egy szuper vizes játszótérre! 8 vizes-pancsolós-sarazós-csobogós játszóteret is ajánlunk, ahol fröcskölni, sarazni ér! A fürdőruhát, naptejet, törölközőt semmiképpen ne felejtsétek otthon! Budapesti vizes játszótér körképünk – fotókkal.

 

A budapesti vizes játszóterek helyszíne a kisgyerekes családok örömére évről-évre bővül, amelyek a fülledt, kánikulai hőségben jó alternatívái lehetnek a zsúfolt és nem mindig olcsó fővárosi strandoknak. Ingyenes programként tartalmas kikapcsolódást kínálnak a kicsiknek azzal, hogy ezeken a játszótereken nagyokat lehet vizezni, pancsolni, sarazni.

Addig is, amíg a gyerekek szorgalmasan hozzák-viszik a kis vödreikben a játékhoz szükséges vizet, gyúrják hozzá a sarat, leengedik a csordogáló vízi utakon a kis hajóikat - egy kis időre kikapcsolják a külvilágot és teljes átéléssel belefeledkeznek a játékukba. Mindeközben egyezkednek egymással, szabályokat hoznak, sorban állnak, kivárnak, bekapcsolódnak a többi gyerek élményébe – tehát miközben vizeznek-saraznak, egy sor szociális fejlődési lépcsőt megugranak.

Elég hosszú a nyári szünet ahhoz, hogy a kánikulai hőségben a hűsítő vizes játékélményért egyik-másik játszóteret felkeressük. Lenti fotós összeállításunkban ehhez nyújtunk segítséget – az alábbi vizes-pancsolós-csobogós játszótereken vizezni, fröcskölni, sarazni és kacagva sikongatni ér!

  1. Bikás (Kalózos) játszótér – Újbuda, Tétényi út
    A Bikás Park önmagában egy élmény, ahova mindenképpen érdemes kilátogatni, ha eddig még nem kerestük fel a budapestiek kedvenc szabadidős parkját. Babakocsis anyukák, pihenésre vágyó családok szívesen sétálgatnak itt az ősfák árnyékában. Sétautak, sportpályák, földből szökkenő csobogók, sportmászókával ellátott trambulin park, fagyizási lehetőség miatt érdemes ide kilátogatni – ráadásul a metróközelsége miatt könnyen megközelíthető.
    A barátságos, extra széles csúszdával felszerelt játszótéren egy vizes-pancsolós szekció is helyet kapott, ahol a kicsik nagyokat vizeskedhetnek, sarazhatnak a nyári hőségben.
    Bikás (Kalózos) játszótér – Újbuda, Tétényi út Bikás (Kalózos) játszótér – Újbuda, Tétényi út
    Bikás (Kalózos) játszótér – Újbuda, Tétényi út 
  2. Benczúr játszótér – Erzsébetváros, Benczúr köz
    Budapest egyik mesejátszóterét a Városligethez közel avatták fel 2017 májusában. A csodálatosan felújított játszótéren minden játékeszköz és minden hely nem csak rendkívül átgondolt, hanem elképesztően színes és kreatív lett, ahol a gyerekek egy pillanat alatt kerülnek a mesék varázslatos világába. A vadonatúj játszótér a mai kor igényének megfelelően vizes játékelemmel is bővült. A kellemesen hűs, árnyas fák, fedett homokozó és a vizes-pancsolós részlege miatt babával is bátran ki lehet ide látogatni a legnagyobb melegben is.
    Benczúr játszótér – Erzsébetváros, Benczúr köz 
    Benczúr játszótér – Erzsébetváros, Benczúr köz
     
  3. Hullám Csónakház melletti játszótér – Pesterzsébet, Vízisport utca
    A pesterzsébeti játszótér viszonylag új, amit érdekes és látványos hajós-vizes tematika alapján készítettek el. A színes eszközökkel felszerelt játszótér külvárosi helyszínen, jó levegőn, a Duna partján található.  A sok kreatív és látványos játszótéri eszköz mellett egy remek vizes játékrészleg is helyet kapott itt, sőt, a gyerekek akár a Duna vízéből is meríthetnek vizet a vödreikbe. Míg a gyerekek nagyokat vizeznek, pancsolnak a nyári melegben, a szülőket a Duna parti kellemes és megnyugtató látványa kapcsolja ki.

Hullám Csónakház melletti játszótér – Pesterzsébet, Vízisport utca 

 

  1. Szilas Családi Park vizes játszótérrel – Újpest, Hajló utca
    A Szilas Családi Park folyamatosan bővül-szépül. Nyári hőségben nagy élményt nyújt a gyerekeknek, ahogy a nagyszerű vizes játszótér gátjain vezetik a vizet a kövekkel kirakott medrekben. Kihagyhatatlan nyári élmény a gyerekkel, ahova mindenképpen érdemes kilátogatni!

    5. Tarzan Park vizes játszótere – Újpest, Tábor utca
    Nem telhet el úgy nyár, hogy nem hozzuk ki ide a gyereket! Szenzációs játszótér tele fejlesztő játékeszközökkel, ugráló dombbal, mászókákkal, elsüllyedt hajóval, indián sátorral, homokozókkal, igényes büfével és természetesen egy vizes-fröcskölős-vízágyús-párakapus játszóterülettel, ahol egymás lelocsolni kifejezetten szabad! Kisebb és nagyobb gyerekeknek egyaránt ajánlott. A játszótér ugyan fizetős, de a belépőjegy nagyon megéri az árát.
    Tarzan Park vizes játszótere – Újpest, Tábor utca Tarzan Park vizes játszótere – Újpest, Tábor utca
  1. Szent Adalbert téri játszótér – Újbuda, Szent Adalbert tér
    Vizes-pancsolós játszóeszközzel várja a kisebb 1-5 éves korosztályú gyerekeket a Újbuda egy másik vizes játékeszközzel felszerelt játszótere, ahol nagymozgást fejlesztő csúszka is helyet kapott.

    7. Olimpia parki csobogós játszótér – 5. kerület
    Nemrégen felújított Duna-parthoz közeli belvárosi játszótér, ahol a fölből felszökkenő csobogók teszik kellemessé a játszótéri időtöltést, a nyári hűsölést.
    Olimpia parki csobogós játszótér – 5. kerület
    8. Akácfa utcai csobogós játszótér – Óbuda
    Óriási sikongatásokkal élvezik a gyerekek a vízből felszökkenő vizet. A Római-part közeli különleges játszóteret szintén nemrégen újították fel, amit a csobogók miatt nagyon élveznek a gyerekek a forró nyári kánikulában.
    Akácfa utcai csobogós játszótér – Óbuda Akácfa utcai csobogós játszótér – Óbuda

FotóK: ittlakunk.hu/zoldkalauz.hu

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás