Egy tucat nem különösebben macerás farsangi jelmezötlet
Annak idején (vö. saját gyermekkor) a farsang egyet jelentett a jelmezversennyel. Ezzel csak az volt a baj, hogy valaki mindig megnyerte, viszont sokkal többen voltak, akik nem. Vérmérséklettől és életkortól függően ki-ki reagált a helyzetre, engem például biztos megvert a Farkas Ervin, de ezt versenyen kívül is rendszeresen megtette. Aztán később, már a saját gyerek idején, kitolták a dobogót a képből, így mindenki kedvére maskaráskodhatott, akkor meg a versenyen szocializált szülők tettek rosszalló megjegyzéseket, de ők biztos azok közül kerültek ki, akik annak idején mindig nyertek, szemben a szervező pedagógussal és a szülők nagyobb hányadával.
Legelső jelmezemlékem: Piroska. Pontosabban jelmezkellék: mert a ruha nem nagyon van meg, de a kosár tartalma szinte színre és illatra a mai napig él az emlékezetemben. Abban az időben nem volt nagy a szórás, az ovis csoport nagyjából kétharmada Piroska volt, a maradék pedig királylány. 2015-ben Piroskának minimum bakancsa van és tüllszoknyája, ez utóbbinak egyszerű az elkészítése: a színes tüllcsíkokat egyszerűen ráhurkoljuk a derék méretére leszabott gumipántra.
De ha már emlegettük a királylányokat, itt van rögtön egy karakteres a szortimentből (Rapunzel). Az egy bizonyos tulajdonságukkal kitűnő figurákban az a jó, hogy van egy olyan jellemzőjük, amelyet nagyon ki kell domborítani, a többi kérdés – ruha, cipő, kiegészítő – már lazábban kezelhető. Hajfonat legyen gazdagon, a többi nem számít!
Ha ezt a hajdolgot továbbgondoljuk, akkor saját anyag felhasználásával kialakítható az unikornis szarva is. Csak egy tölcsért kell hajcsattal rögzíteni a fejtetőre, majd körbeburkolni saját hajjal, rá hajlakk és némi szín, lehetőleg ezüst, és máris kész.
Második jelmezélményem megrázó volt, mert a szüleim szereztek valahonnan egy lovagjelmezt (keménypapír+ fólia), és nekem azt kellett felöltenem. Pedig már akkor is lány voltam. Sosem fogom elfeledni, mennyire irigyeltem azt a gyereket, akire szimplán ráadtak egy tévésdobozt, amelybe két rést vágtak: az egyiken a pénzt kellett bedobni, a másikon a Kismackó csoki csúszott ki az eredményes tranzakció jeléül. Ezzel a megoldással ma is tarolni lehet, de ha valaki cizelláltabb megjelenésre vágyik, akkor némi doboztunninggal megvan a legófigura is.
Alsóban mindig volt egy hópihe vagy hógolyó a kínálatban – a havas hatást vatta felhasználásával lehetett legegyszerűbben elérni. Azóta a vattának se híre, se hamva, léteznek viszont vattapamacsok, s ha szerencsénk van, hófehér is akad, és némi türelemmel elkészíthetjük belőle az alábbi jelmezt. Ha még ennél is nagyobb szerencsénk van, a saját gyerekünk nem ilyen rémült arcot fog vágni benne, és egy darabig csendben is marad, hiszen, mint tudjuk, a bárányok hallgatnak...
A vattapamacsoktól csak egy ugrásra vannak a pomponok: ezeket lehet felhasználni a muffin (vagy cupcake) jelmezhez. Továbbá egy, az eredeti helyzetéhez képest fordítva viselt lámpaernyőt. A fotón szereplő megoldásnál sokkal fantáziadúsabb fejdísz is készíthető – gondoljunk csak arra, hogy magát a süteményt is hány féle módon lehet feldíszíteni –, a vödröt viszont mi sem értjük.
A következő jelmez viszont egyértelműen fejnehéz: egy széles karimájú kalapot könnyedén bevonhatunk az itt látható módon, és máris kész a gomba ( a fotón valószínűsíthetően textíliát használtak, de nekünk megfelel a krepp papír is). A fehér póló nyakára fehér fodrot is illeszthetünk, így még igazibb lesz. Igaz, utána egy fél élet kell arra, hogy megtanítsuk, az efféle pöttyös gomba minden, csak nem kedves, sőt, leginkább mérges, de valljuk be, látványnak akkor is cuki. És kifejezetten ártalmatlan...
Eszközös jelmezélményem a "spenót tükörtojással" volt. Ehhez ketten kellettünk, én voltam a spenót csupa zöldben, a barátnőm pedig a feltét: egyik kezében egy tükör volt, a másikban meg egy tojás... Máig sem értem, miért volt olyan kelletlen... Nos, a következő példánkban a felhasznált tárgy egy esernyő, ebben az esetben ragaszkodnunk kell az átlátszó fajtához, mert igazán így idézhető meg a medúza légies könnyedsége, noha ezen a témán is dolgoznunk kell majd a mérges galócával együtt... A jelmez nagy erénye, hogy elkészítése az esernyő megtalálásával együtt sem haladja meg a fél órát.
S ha az imént páros jelmezt emlegettünk, itt van egy minden igényt kielégítő ebből a fajtából is: olcsó, gyors, szellemes és nagy lehetőségeket rejtő. Míg az előbbiekhez nem szükségeltetett feltétlenül zenei effektus, itt azért ne hagyjuk ki, mert a vándorcirkuszok hangulatát pusztán a zsinórok mozgatásával nem lehet visszaidézni. Fontos az is, hogy később, az iskolapszichológusnál ne felejtsünk el szót ejteni arról, hogy melyik gyerekünk volt anno a játékos, és melyik a báb...
A végére két személyes kedvenc maradt. A csigába akkor szerettem bele, amikor a gyerek óvodai farsangjára behozták egyik ovis társa babakorú kistestvérét is. Jó fej anyuka volt: rákötözött a gyerek hátára egy kisebb műanyag lavórt, a sapkájára csápokat ragasztott, és letette a szőnyegre farsangolni... Arra nem emlékszem, mi volt a lányomon, de erre a kis csigára a mai napig. Itt van belőle egy pár korosztállyal idősebb verzió.
A végére pedig az én képzeletbeli jelmezversenyem győztese: a csillag. Azért is kilóg a többi közül, mert ebben az esetben már nem lehet mismásolni, nem elég ragsztani, pödörni, csavarni meg tekerni, itt már szükségeltetik némi varrótudás, mert a jelmez egyszerűségében van az igazi erő, de ezt az egyszerűséget profi módon kell tudni előállítani. De ha kész, a világ legvidámabb kiscsillaga fog előttünk állni.
Ráadásként egy bizonyíték arra, hogy bárkiből lehet superman: legyen kislány vagy akár tipegő: csak az ötlet számít, a többi kellék már adja magát... És még csak nincs is ott a dresszen az a bizonyos jel, mégis mindenki tudja, miről van szó. A jelmeznek nem kell tökéletesnek lennie, ami a megjelenítést illeti, abból a szempontból viszont igen, hogy a gyereknek magáénak kell éreznie, nem elég, ha pusztán ráadunk valamit, mert az iskolában, óvodában éppen farsang van...
