ÉletmódSzabadidőJáték

Fejlődő gyerek – fejlődő játék

Gyermekünk természetes fejlődésének, a körülötte levő világ felfedezésének, megismerésének alapvető eszköze a játék. A spontán, szabad, örömteli játék. A játékon keresztül tanulja meg leképezni és feldolgozni a környezetéből jövő ingereket, a játék segíti az emberek társas világának felfedezésében, az élményfeldolgozásban, saját képességei kibontakoztatásában, tudása gyarapításában.

Milyen a gyerekek játéka?

A gyerekek veleszületett érdeklődést mutatnak környezetük iránt, igyekeznek felfedezni, megismerni és megérteni. Játékuk spontán, belső késztetésből eredő tevékenység. A gyerekek magáért a tevékenységért játszanak, nincs célja, független egyéb szükségletektől, külső motivációtól. Sőt, ha szabad játékukat kívülről irányítani próbálják, beleavatkoznak, ha elvárást támasztanak velük szemben vagy jutalommal próbálják motiválni őket, hamar el is veszthetik a kedvüket, a játék értéke elvész számukra.

A gyerekeknek ugyanakkor lételeme a mozgás, a felfedezés, képességeik gyakorlása, az élményfeldolgozás, az alkotás, és mindez akkor jelent számukra örömöt, ha minden kényszertől mentes. Az igazi játék örömteli tevékenység, elégedett, felszabadult érzésekkel jár, segít levezetni a felgyűlt feszültségeket, feldolgozni az átélt élményeket.

A gyerekek tudják, hogy mire van szükségük, mire képesek, mi érdekli őket, mit kell leginkább „begyakorolniuk”, ismételniük, belső „iránytű” navigálja őket. Játékuk során megfigyelhetjük, hogyan kísérleteznek, próbálkoznak, ha pedig valami nem sikerül, abbahagyják a tevékenységet, másba fognak, de visszatérnek, újra próbálkoznak, saját határaikat próbálják megtapasztalni. Van, mikor elmélyedt foglalkozásra van szükségük, van, mikor önfeledt mozgásra, rohangálásra, vagy csak ábrándozásra, céltalannak tűnő tevés-vevésre. A gyerekek számára bármilyen tevékenység lehet játék forrása.

Gyakorló- és funkciójáték

A megismerés vágya állandó tevékenységre készteti kisbabákat. Saját mozgásukon keresztül szereznek tapasztalatokat önmagukról és a világról. Kezükkel manipulálnak, összehangolják látásukat a kézmozdulataikkal, sokszor megismételnek egy-egy mozdulatot, „begyakorolnak”, majd új variációkat találnak ki.

A hangjukkal is játszanak, különféle módon helyet változtatnak, megtapasztalják a környezetükben lévő tárgyak tulajdonságait, kezükkel, szájukkal, összes érzékszervükkel gyűjtenek élményeket. Egyre összerendezettebb lesz a mozgásuk, kísérletezéseik eredményeképpen nagyjából egyéves korukra nagy lépést tesznek meg a fejlődésben, már megtapasztalják, milyen érzés megfogni a tárgyakat, de még nem tudják, mire lehet használni őket.

Tapasztalatszerzésük, kísérleteik eztán arra irányulnak, hogy a tárgyak lehetséges funkcióira rájöjjenek. Apró tárgyakat összeillesztenek, egymásba raknak, szétszórnak, különböző nagyságokat összehasonlítanak, kiválogatnak, csoportosítanak.

A korábbi gyakorlójáték, amikor még csak fogdosták, rágcsálták, nézegették a tárgyakat, funkciójátékká alakul: lassan megértik a tárgyak jelentését, elkezdik rendeltetésszerűen használni őket. A funkciójáték később is megmarad a gyermekek játéktevékenységei között, de egyre bonyolultabbá, magasabb szintűvé válik. Konstruálnak, dupló vagy legó elemeket raknak össze. Eleinte még a tevékenység öröméért, saját ügyességük megtapasztalásáért építenek, később, a harmadik életév táján játékukat már egyre inkább áthatja a tudatos tervezés, a konkrét céllal való „építkezés” - így lesz a ház, az autópálya.

Közbelép a fantázia

Az utánzás képessége vezet át a szimbolikus vagy fantáziajátékok világába. A szimbolikus játék elsődleges formája - a "mintha-játék" - nem sokkal egyéves kor után jelenik meg a gyerekek tevékenységében. Legegyszerűbb formája, amikor a gyermek cselekvése önmagára irányul - úgy tesz, mintha aludna -, aztán egy másik szereplőre - a macit betakarja, a babát megeteti. Másfél éves koruk körül a gyerekek már egy „behelyettesítőt” használnak, képesek egy faággal azt játszani, "mintha" kanál volna, a későbbiekben pedig „életre keltik” a tárgyakat, a maci nevében beszélnek és cselekszenek.

Az óvodáskorban a "mintha-játék" gazdag, összetett szerepjátékká bontakozik ki, mikor ők maguk személyesítenek meg alakokat. Egyre inkább élvezik az együttjátszás örömét, tágulnak az alakuló együttműködés lehetőségei.

A szerepjátékok fokozatos fejlődésének első szintje nagyjából a 3-4 évesekre jellemző, amikor a tevékenység áll a játék középpontjában: a gyerekek a cselekvést utánozzák, pl. kopognak, kalapálnak. Később, a 4-5 éveseknél a tárgyaknak nő meg a jelentőségük: az orvosi táska teszi orvossá az orvost, edényre van szükség a főzéshez. Majd 5-6 éves korban magát a társas szerepet jelenítik meg - a sofőr autót vezet, az óvónéni sorakoztatja a gyerekeket.

A szimbolikus játékok jellemzője, hogy a gyermek a képzelet és a valóság határán mozog, „kettős tudattal” éli meg a történéseket, a játék során a képzelet világában „szárnyal”, beleéli magát a játékba, de meg tudja különböztetni a valóságtól, képes elhatárolni a kettőt. Így aztán, ha éhes, nem a papírsüteménnyel próbál jóllakni, hanem enni kér az édesanyjától.

Szabályok szerint

A szabályjátékok ugyan már megjelennek óvodáskorban, de inkább a felnőttek irányítása mellett, ilyenek a körjátékok, a bújócska, a fogócska. A szabályok megértése és betartása azonban még nehézségekbe ütközik. Sokszor a szabályok megvitatásának, az egyezkedésnek nagyobb a szerepe, és hosszabb időt igényel, mint maga a játék.

Az óvodások szabálykövetését "kettős szabálytudat" jellemzi. Egyfelől örök érvényűnek tartják a szabályokat, amiket egy felsőbb hatalom (pl. szülő) hozott létre, és ezért szó szerint be kell tartani, másrészt önkényesen variálják azokat, még nem értik, hogy a szabályok célja a közös tevékenységek összehangolása.

A valódi szabályjátékok ideje a kisiskolás korra tehető, és ha jól megnézzük, ez az egyedüli játékfajta, amely felnőttkorban is fennmarad. A szabályjátékok csoportjába egyrészt a mozgásos szabályjátékokat - népi játékok, labdajátékok, versenyjátékok -, másrészt az értelmet fejlesztő szabályjátékokat - mint a kártya, sakk, kirakók, társasjátékok - soroljuk.

A szabályjátékok a szociális- és értelmi érettség bizonyos fokát feltételezik. Többek között segítik a szabálytudat kialakulását, az alkalmazkodás-, a siker-és kudarctűrő képesség fejlődését, türelemre, kitartásra nevelnek, valamint fejlesztik a koncentrációt, a megfigyelőképességet, a logikus gondolkodást, illetve a verbális képességeket.

2010 szeptember 14. Kereki Judit

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás