ÉletmódSzabadidő

Jó ízlésű gyerek, tudatos szülő és a televízió felelőssége

Hatos karika a képernyőn

A január elsején életbe lépett új médiatörvény alkotói nagy hangsúlyt fektettek a gyerekek és fiatalkorúak védelmére. Idén várhatóan június végétől már látható lesz a képernyőn az új korosztályos besorolás, amely a hat éven aluli nézőket védi majd. Ennek pontosítására a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) olyan ajánlást dolgoz ki, amely a médiumokban alkalmazható irányelveket ad a 6 és 12 éves korhatári besorolás alkalmazására.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2011. június 9-én megrendezett sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az új jelzés hatékonyan segíti a szülőknek a legfogékonyabb korban lévő gyermekeiket megvédeni az agresszív, romboló hatású televíziós tartalmaktól. A kérdés azért is nehéz, mert hazánkban alig van olyan televíziós csatorna, amire nem jelent majd új korlátozásokat a rendelkezés.

ne a televízió nevelje fel a gyermeket!

Egy korábbi,  Kid.comm című, 8-14 éves gyermekek fogyasztási szokásait tanulmányozó kutatás tanulságai szerint a vizsgált korosztályban tízből négy gyermek rendelkezik saját televízióval, s tízből három – a bevallása szerint – korlátozás nélkül használhatja a készüléket. A gyermekek nyolcvan százaléka többé-kevésbé igaznak érzi magára azt az állítást, hogy gyakran tévézik egyedül, és alig kevesebb azok aránya, akik általában azt néznek a tévében, amit akarnak.A kutatásról és annak tanulságairól bővebben itt olvashatnak.

A Da Vinci Learning tudományos-oktató tévécsatorna képviselői szerint a televízióknak felelősséget kell vállalniuk a tartalom hatásaiért. Magyarországon jelenleg körülbelül 15 filmadó, 30 ismeretterjesztő és 15 gyerekcsatorna fogható, amelyek között a Da Vinci Learning egyedi, csak oktató módon szórakoztató gyerekműsorokat, meséket sugároz.

A csatorna alapító atyja, Habsburg Ferdinand büszke rá, hogy díjnyertes dokumentumfilmeket és változatos szórakoztató ismeretterjesztő filmeket sugároznak, amelyek egyes részeit kísérleti jelleggel iskolákban is alkalmazzák. „A csatorna az erőszakmentes, ismeretterjesztő jellegű műsoroknak köszönhetően biztonságos és szórakoztató élményt nyújt a gyerekeknek.”

a mindenható televízió
A gyerekek nagymértékben a televízió képernyőjén keresztül szereznek benyomásokat a körülöttük lévő világról. A témáról bővebben itt olvashatnak.

Bár az idősávbeli korlátozások kereskedelmi érdekekkel való ütközése miatt bizonyos csatornák nem mindig értenek egyet a televíziós agresszió romboló hatásaival, a kutatók más véleményen vannak. George Gerbner, a 2005-ben elhunyt magyar származású kommunikációkutató az egyik legtöbbet idézett nemzetközi szaktekintély a médiaerőszak témakörében. Tanulmányai szerint a televíziónézők valóságról alkotott képe annál inkább hasonlított a televízióban látott világra, minél többet néznek tévét.

Gerbner háromféle műsortípust különböztetett meg, ezek egyike a mesék és fikciós történetek, amelyek a dolgok működését tanítják. A gyerekek számára a nemi és különböző élethelyzetekben betöltött szerepek, morális értékek megtanulásához elengedhetetlen fontosak ezek a történetek, amelyeket napjainkban egyre kevésbé a közvetlen környezet, hanem inkább a tömegkommunikáció közvetít.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság sajtótájékoztatóján Dr. Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja elmondta, hogy a 6-os karikán túl az is fontos, hogy a szülők és pedagógusok valóban tudják, mit takar az adott tartalom, ehhez pedig a civil szervezetek közreműködése szükséges. A Hatos karika munkacsoport folyamatos párbeszéd keretében tervezi a közönség informálását, a civil szervezetek – többek között a Nagycsaládosok Egyesülete és a Tudatos Szülők Iskolája is – interaktív programok, klub beszélgetések megszervezését szorgalmazta az érintett szülőkkel.

„A szabadidő hasznos és tartalmas eltöltése szülői, nevelői és egyéb példakép minták alapján alakul ki a gyermekekben. Elkeserítő adat, hogy az általános iskolások hazánkban átlagban napi négy órát töltenek a televízió előtt – szinte válogatás nélküli tartalmat fogyasztva. Gyermekeink egészséges mentális és fizikai fejlődése érdekében fontos, hogy az Y generációt is felkészítsük a megfelelő szelektálásra, megmutassuk gyermekeinknek az értékeket, legyen az gyermek rajzfilm vagy ismeretterjesztő tartalom. Fontos elérni, hogy érdemes legyen használni a televíziós tartalmakat besoroló piktogramokat, ami az életkori szabályozáson túl, remélhetőleg hamarosan oktatási és egyéb információkkal is szolgál majd a szlovák minta alapján” – nyilatkozta Tibenszky Moni Lisa, a Tudatos Szülők Iskolájának alapítója.

Kósa Éva pszichológus szakértő ugyanitt rámutatott, hogy a 0-12 éves korosztály nem homogén csoport, a 6 év alatti időszak fejlődési szempontból a legfontosabb. Az iskolakezdés időszaka nem véletlenül esik oda, amikor a gyermek olyan fordulaton esik át, hogy megváltozik az élmények kontrollja, felfogási módja.

A témában tartott szakmai fórumon és az azt követő sajtótájékoztatón részt vett M. Tóth Gábor, Oscar-díjra jelölt animációs filmrendező is, aki szerint a szülők egyre tudatosabban szeretnének agressziómentes tartalmat biztosítani gyermeküknek, de nincs mit. Legalábbis magyar gyártású nincsen.

„Örülnék, ha a hazai szakma felé nem csak egy ajánlás lenne mindez, hanem akár direkt, vagy indirekt szabályozás. A rendszerváltás óta elhalt a magyar animációs filmgyártás. Megszűnt például az MTV rajzfilmrészlege és az is elgondolkodtató, hogy a tavaly elhunyt Dargay Attila a rendszerváltás után egy másodperc magyar animációt sem tudott készíteni - nyilatkozta a filmrendező.

Dargay Attila (1927–2009)

Rajzfilmrendező és képregényrajzoló. Képregényei többségükben a Pajtás magazinban jelentek meg, legismertebb figurája Kajla kutya. Éveken keresztül dolgozott a Dörmögő Dömötörnek is. Rajzfilmjei közül talán a legnépszerűbbek: a Vuk, a Szaffi, Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász és Az erdő kapitánya. De az ő nevéhez fűződik Gusztáv alakja is.

M. Tóth Gábor azt is elmondta, hogy a csatornák csomagban kapják ingyenesen a gyenge minőségű, néha félelemkeltő gyerekműsorokat, és nincs okuk rá, hogy ne ezt használják. "Nincs egészséges lelkületű gyerek, akinek ez tényleg tetszik. A pályáztatási rendszer sem jól működik, a közelmúltan késztettünk egy 13 epizódos sorozatot egy kortárs magyar írónő munkája nyomán, ami a 4. legnézettebb volt a mozikban. A siker nem volt elég, minden igyekezetünk ellenére a következő 13 részre semmilyen állami támogatást nem kaptunk.”

A filmrendező, aki nemrégiben a 11. Kínai Nemzetközi Gyermekfilmfesztivál legjobb rövidfilm díját nyerte Bogyó és Babóca rajzfilmsorozatával, sajnálatát fejezte ki, hogy arról kell beszélni, mennyire káros egy gyerekműsor, amikor épp ellenkezőleg is lehetne.

A Da Vinci Learning oktató tévécsatorna programkínálatát kizárólag külföldi, minőségi műsorok alkotják, mint például az Egyszer volt, hol nem volt… sorozat. A programok legnagyobb része a családnak szól, hogy a tévénézés közös program, a látottak átbeszélése pedig értékes tapasztalat legyen.

A csatorna képviselője kérdésünkre elmondta, hogy számukra semmilyen változást nem okoz az új médiatörvény szigorított szabályozása, vagy a 6-os karika bevezetése. „Nyugat-Európában nagyobb hagyománya van a gyerekműsorok szigorú szabályozásának. Csatornánk 13 országban van jelen, műsorstruktúránk három részből áll össze, gyermek, családi és felnőtt idősávra bontva, de nálunk a felnőtt tartalom sem sértené a korosztályos szabályozást.”

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás