ÉletmódEgészségSport

Sok szülő nem bízik abban, hogy ráveheti a gyereket a sportra

Ha a kanadai szülők szeretnék mozgásra bírni gyerekeiket, nem elég, ha pusztán a kampányokra támaszkodnak. Az országos adatok láttán azonban a szülők nem igazán bíznak abban, hogy sikerül rávenni gyerekeiket arra, hogy többet mozogjanak.

„A statisztika szerint a szülők 88 százaléka úgy véli, hogy épp eleget mozog a gyereke, ugyanakkor csupán a kicsik hét százaléka sportol eleget az ajánlott mozgásmennyiséghez viszonyítva. A médiakampányok hiába biztatnak nagyobb tudatosságra, ha a szülők közben nem látják át a valós szükségleteket, és ezért nem is tesznek semmit a pozitív változás érdekében” – mondja Heather Gainforth, a University of British Columbia munkatársa.

A kutatás során Gainforth és csapata 700 öt és tizenhét év közötti gyerek szüleit vizsgálta Kanada-szerte a „Think Again” kampányt követően, és további 700 szülőt 15 hónappal később. Ebből kiderült, hogy azok a szülők, akik látták a kampányt, kevésbé bíznak abban, hogy gyerekeik elkezdenek eleget mozogni. A cél az volna, hogy minden gyerek napi legalább 60 percen át legyen aktív.

Ez már csak azért is fontos, mert fokozatosan nő a túlsúlyos gyerekek száma Kanadában, ami jelentősen hozzájárul a 2-es típusú diabétesz és a gyerekkori magas vérnyomás terjedéséhez.

Szülői biztatás a sportolásra, a gyerek sportóljon

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás