ÉletmódEgészség

Étkezési zavarhoz vezethet a Facebook?

Nem is gondolnánk, hány féle téren hat ránk a Facebook. Számos aspektusát vizsgálták, most egy újabbat, a testképre, s általa az étkezésre vonatkozó következményeit vettek górcső alá.  A cikkünkben részletezett kutatás alanyai felsőoktatási intézmények hallgatói voltak, ez azonban nem jelenti azt, hogy gyerekeinkre ne lennének hatással azok a megállapítások, amelyekre a felmérés végén jutottak.

Az International Journal of Eating Disorders című szakfolyóiratban megjelent kutatáshoz 960 női főiskolai hallgatót kérdeztek meg arról, mennyi időt töltenek a Facebookon, milyen fontosnak tartják az ott kapott tetszésnyilvánításokat, illetve „kitagelik”-e magukat a képekről.

Azok a női hallgatók, akik sok időt töltenek a közösségi hálón, fokozottabban figyelnek a testükre. Óriási hangsúlyt fektetnek a képeikre kapott lájkok és hozzászólások számára, s eltávolítják a megjelölésüket a számukra előnytelen fotókról. Ez a fajta fokozott testtudatosság növeli a szorongást és az étkezési zavarok kialakulásának kockázatát.

„A résztvevők több mint 95 százaléka használja a Facebookot, alkalmanként általában 20 percet töltve a közösségi portálon, ami naponta több mint egy órát jelent összesen” – nyilatkozta Dr. Pamela Keel.

Az eredmények alapján azoknál jelentkeztek a legsúlyosabb testkép-problémák, akik a legtöbb időt töltötték a Facebookon, és náluk a legmagasabb az étkezési zavarok kialakulásának kockázata is. Az érintettek nagyobb valószínűséggel értékelték fontosnak a lájkok és a kommentek számát, gyakran eltávolították az őket ábrázoló fotókról a megjelölést, valamint összehasonlították magukat a barátaikkal.

„A Facebook-használat közvetlen következményeit vizsgálva kimutattuk, hogy 20 percnyi Facebook-használat már hozzájárul a súly- és alakproblémák, valamint a szorongás kialakulásához a kontrollcsoporthoz képest. Az összefüggés általánossága nagyon fontos, mivel a szorongás és a testképzavar egyaránt étkezési zavarokhoz vezethet” – jelentette ki Dr. Keel.

„A Facebook a kortárs csoport nyomását közvetítő fontos médium, mely széleskörű társadalmi üzenetet hordoz. A női külsőt előtérbe helyező platform egész nap szem előtt van. Mivel az orvosok és a kutatók egyaránt szeretnék feltárni az étkezési zavarok összetett okait, mindenképpen muszáj nagyobb hangsúlyt fektetni a közösségi média fiatalokra gyakorolt hatására” – tette hozzá a szakértő.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás